Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 8. szám - MŰHELY - Czine Mihály: Németh László vásárhelyi évei (Grezsa Ferenc könyvéről)
politikai párbaj is.” A vitát nem a marxista és polgári gondolat szembeállása jellemezte — bírálók és értők éppúgy voltak a szocialista, mint a polgári kritikusok között —, hanem „egy sémákra, előítéletekre hajló, s egy dialektikusabb, frissebb esztétikai szemlélet összecsapása”. A regény belső tartalmát is új meglátásokkal gazdagítva emeli a tudatba. Megfogalmazza a hősök metaforikus jelentését is: „Sanyi és Nelli — írja — az új korban individualizálódó erkölcs két lehetséges változatát képviseli. Egyrészt a Németh László-i növéstervét, másrészt az egzisztencializmusét. Nelli eszménye az organikusan növő élet, a növényi természet, Sanyi viszont tett-mániás, egzisztencialista ragadozó ..Nelli — ebben az értelmezésben, idézem tovább Grezsa Ferencet —, „mint Húsz vagy Tótfalusi: önmagát s emberi függetlenségének eszméjét óvja a Sanyi alakjában támadó sorssal szemben. (...) Iszonya, frigidsége nem beszűkülés, inkább őrzése az emberi teljességnek: nem korlátozottság, hanem védekezés.” S hadd idézzem még tovább is: „Kárász Nelli sorsában összegződik minden, amit az író drámák során panaszolt a szűk térre szorult alkotóerő, a becsületes szándékot ártó fantommá átíró kritika, az élet igazságtalannak érzett hierarchiája. De abban a pillanatban, amikor már túl van rajta — a világba mégis beilleszkedő ember visszatekintéseként.” Örömmel szólhatnánk Grezsa Ferenc könyvének számos újdonságáról még, idézhetnénk szó szerint, mint a korábbiakban is tettük, számos tömören fogalmazott felfedezését, a Németh László etikai, filozófiai tájékozódásáról, műfordításairól írt fejezetek kapcsán; igazán érdemlegesen azonban ezekről a kérdésekről csak a szakkritika beszélhet majd. Módosítani azonban aligha fogja lényegesen a könyvről a már elmondottak alapján kialakítható összképet. Minden írói monográfia portré és tabló lehet egyszerre;az író útját akor történetébe ágyazó. A portré — Németh Lászlót a vásárhelyi években — árnyaltan, részletesen rajzolta meg. A tabló azonban — a korról adott kép — az optimálisnál olykor vázlatosabb és homályosabb maradt. Belül marad olykor a Németh László-i gondolatkörön. Németh Lászlónál nagyobb kritikusa és irodalomtörténésze — ifjúságomtól vallom — nem volt irodalmunknak. Nemcsak önmaga műveinek, de az általa ismert alkotásoknak és folyamatoknak is nagy értelmezője volt. De sajnos, a vásárhelyi években szükségképpen szűkebbre zárult körülötte a láthatár. Éppen a kortársi magyar társadalmi és irodalmi fejlődés tekintetében. Az ő sorsában, műveiben a kor egész problematikája mozdult, de helyzete, perifériára szorultsága nem tette lehetővé mindig az országban, az irodalomban történő változások azonnali, teljes felmérését. A világban ható tendenciák irányát pontosan látta, itthon azonban több volt a jó irányú mozgás, mint amennyit azonnal észrevehetett. Az irodalomban is. Több volt a friss jelentkezés a Válaszban — Sarkadit, Pilinszkyt ismerte is —, s már készülődött Juhász, Nagy László, Simon, az a nemzedék, amelyet később maga is a század harmadik nagy nemzedékének vallott. S bármennyire is igaz, hogy ahol engedték, részt vett az új világ építésében, de az is igaz, hogy maga is óvakodott attól — saját írói útja szempontjából talán okkal —, hogy erősebben belekerüljön a politika áramába. írói szuverenitását jobbnak vélte tisztes távolból őrizni, homályban, mint a naponkénti rohamok torkolatvillámlásaiban. Már csak emberi természete miatt is. Ars poeticájának változásába is be kell számítani a közvetlen politikától való visszahúzódását. Ezért is sokallta a Válasz körül a politika zajlását, ezért is következett be nála — legalábbis részben — az esszé funkcióváltása és átváltozása, ezért érezte a vátesz írói eszményénél — egy időben — a művész-író eszményét időszerűbbnek. De azért ne felejtsük — Grezsa Ferenc nem is felejti —, Németh László látta meg már 1948-ban, hogy az újabb magyar irodalom világirodalmi lehetőségekhez érkezett. Kibontakozó új irodalmunkban — legalábbis 71
