Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Fedőneve: Manci
déken az ismeretségnek nagyobb a szerepe, de egy dolgozat rosszabbik felét ők sem tudják eltüntetni, és ha emiatt senkiben nem bízunk, összeomlik a rendszer! Tapasztalatom szerint a protekció legfeljebb az azonos pontszámúk között juthat szerephez. — Asztalos János! Mond magának ez a név valamit? — Hősünk, az igazgató távolléte miatt a Parádsasvári Üveggyár főmérnökének is feltette az elmaradhatatlan kérdést, mire Magulya László azt felelte a telefonba: — Hogyne, van nálunk is egy Asztalos János brigád! — Hogy lehet az? Engem meg szoktak hívni minden brigádavatóra! — Ami késik, nem múlik: amint azt „Asztalosné” elképzelte, a főmérnök meghívta, tisztelje meg őket látogatásával. Az asszony megkérte B. János honvéd főtörzsőrmestert, hogy vigye el a Skodájával; két másik beteget, Sz. Bélát és J. Zsigmondot pedig meghívta, hogy kísérjék el. A vendégeket a főmérnök fogadta és kalauzolta a gyárban. Jószemű ember lévén nyomban gyanús volt neki az asszony, pedig nagyot alakított itt is! Egy hatalmas vázáról például megjegyezte: — Ezt jól ismerem, ilyet kapott Kádár elvtárs is! — Nem tudom, a Parlamentnek csináltunk ilyen fazonú vázát, de annak más színe volt — mondta a főmérnök. — Lehet, hogy tévedek a színben, mert rosszul látok. Magulya megkérte, hogy írjon valamit az Asztalos János brigád naplójába, de ő visszautasította, mert nincs nála a szemüvege és nem lát. Végül a főtörzsőrmesternek diktálta: „Örömmel vettük, hogy nagy szeretettel fogadtak itt és bemutattak mindent. Özvegy Asztalos Jánosné.” Miközben az asszony diktált, a főmérnök félrevonta a másik kísérőt, Sz. Bélát: — Kérem, az a hölgy valóban Asztalos Jánosné? — Én úgy tudom, hogy igen —felelte, pedig az ő ismerőse volt, aki látta Asztalosnét és a hajszíne miatt azt mondta Kovács Máriára, hogy csaló. De úgy látszik, „Caesar neje felül áll minden gyanún!” Annak idején a főmérnök elnöke volt a szülői munkaközösségnek is. A két tantermes parádsasvári iskolának éveken át csak az egyik tantermét használták, a másikat hozzácsatolták a nevelői lakáshoz. Ám egyre több lett a gyerek Sasváron is, a lakást használó tanítónő is másutt tanított már, kézenfekvő volt tehát, hogy adja vissza a termet. Az iskola szent dolog, ennél csak a lakás szentebb, nem is sikerült visszaperelni a szobát. Kínjában a főmérnök SZM-elnök azt javasolta a szülőknek, írjanak közös kérvényt az ügyben! Összegyűlt gyorsan a sok aláírás és a kérvényt az egyik üveggyári szülő éppen az illusztris vendég vezetgetése közben adta oda a főmérnöknek, hogy juttassa el a tanácshoz. A segítőkész „özvegy” nyomban lecsapott rá, hogy majd ő intézkedik! — Annyira megszerettem magukat, hogy vagy a megyei tanácson, vagy a Művelődés- ügyi Minisztériumban visszaszerzem az üveggyári munkások gyerekeinek a tantermet! Megegyeztek, hogy másnap együtt viszik be a kérvényt a megyei tanácsra, aztán a főmérnök üdvözlő szavak kíséretében átadta a már előre elkészített, szépen becsomagolt ólom kristály pezsgős készletet az asszonynak. Mivel Magulya gyanúja nem csihadt, reménybeli jótevőjükhöz magával vitte a tanárnénit, Tóth Károlynét is. Az első gyomronrúgás az volt, hogy a szanatórium portása megmondta, „Asztalosnénak” nem Asztalosné a neve! A másodikat már a reprezentatív szobában kapták: — Az ajándékba kapott szép poharakat átadtam egy magas rangú személynek, aki tegnap a gyárban is ott volt. — Magas rangú személy!? —gondolkodott a főmérnök. — Akkor az az illető főhad- nagy volt és nem főtörzsőrmester! — Közölte velem, hogy elégedett volt azzal a módszerrel, ahogy a főmérnök elvtárs 69
