Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Hatvani Dániel: Kavicsos pusztán végtelen utak (útinapló)
ség kicsinyített mása? Az ablak, a keretjéből sugarasan szétágazó szarufákkal nem más, minta nap az égboltozattal. És az ablak alá helyezett kályha, a valamikori tűzrakó hely egyeneságú leszármazottja? Megfejteni ezt sem nehéz, emlékezzünk csak gyerekkorunkra, s ha alkalmunk nyílt egyedül maradni, bárha csak rövid időre, a falu határában, erdőségektől is messze, már-már pusztai környezetben, köröskörül csak a mérhetetlen, lehajtó égbolt, nem éreztük-e, hogy ahol állunk, ott van a világ közepe? S ha felidéztük azt a közhelyet is, miszerint a gyermeki gondolkodásmódban jócskán föl lelhetők a természeti ember képzeletvilágának elemei, egyenes út nyílik a következtetéshez... Eszerint a kályha az ember mindenkori tartózkodási helye, pontosabban azé a közösségé — nemzetségé, törzsé, családé —, melyhez az ember, eleve elrendelés szerint, tartozik. S a tűzhelyet, a teveganajjal fűtött kerek dobkályhát valóságosan is a család üli körül, főleg amikor odakünn a pusztai fagyok csikorognak. S ha jelkép és valóság ilyen szoros szálakkal fonódik egybe, lehetetlen nem gondolni a jurta minden bizonnyal nagyon ősi eredetére. Hogyan is állunk mindezzel? Ősember-fogalmunkhoz túlságosan hozzátapadt a barlang képzete. Okkal, ok nélkül — archeológusok, régészek volnának ennek a megmondhatói. Évszázezredeken át az ember csakugyan nem tette volna ki a lábát az erdős, sziklás, barlangos folyóvölgyekből? Sok minden szól e föltevés mellett. . így azonban még talányosabbá válik a kérdés, hogy a 8—10 ezer év előtti túlnépesedés vezetett-e el az újkőkori forradalomhoz, avagy fordítva? Tény, hogy eleink mind nagyobb számban szorultak ki a síkokra, s ha meg is telepedtek, agyagból építettek városokat, ha pedig a nyájak nyomába szegődtek, sátrat vertek. Eleinte a jurta, vagy annak őse, állatbőrökből készülhetett, s nem lehetett túl vonzó küllemű. De a Belső-Ázsiából származó, háromezer év előtti jurtaábrázolások már teljességgel a mostani formákat mutatják, a részleteket illetően is. Sajnos, a honfoglaló magyarok táborhelyeiről nem maradt fenn korabeli ábrázolás. Ami viszont fennmaradt, az egy — számomra legalábbis — megoldatlan kérdés. Jóllehet ugyan, elfogadom a történelmi summázatot, hogy a földművelésre áttérő nép a sátoros életmóddal is szakít. De fenntartás nélkül csak akkor, ha azt is megértem: miért válhatott vonzóbb otthonná a földbevájt putri, mint a kerek sátor. Nem tűrte volna a kereszténység? Ne feledjük: tartós hódításhoz sohasem volt elegendő a merő kényszer, kedvezni is kellett tudni. Azonkívül Szent Istvánunk csak'templom- és nem lakásépítési akciót hirdetett meg . . . Máshol lehet a kutya eltemetve. (Megélhetés.) Végig gyönyörködjük a tevegelő versenyt, a málházók mutatványát, a tevecsikót betörők izgalmából valamennyi miránk is ragad; néprajzilag hiteles élet- tények ezek, távollétünkben is csak így csinálhatják, mint most; természetesen érdeklődünk a pusztai emberek életkörülményei felől is. Itt a megye egyik járásában vagyunk, a 11 400 négyzetkilométernyi — két magyar alföldi megyének megfelelő — területen élő 600 család 2600 tagját egyetlen közös gazdaság tömöríti. A szövetkezet „alapprofilja” az állattartás: 120 ezret számlál a négylábú jószág, ebből 8300 a teve, 12 ezer a ló, 3000 a szarvasmarha, 600 a jak, a többi juh és kecske, nagyjából fele-fele arányban. Négyszáz kútjuk van, a terület 70%-án vízhez jutnak az állatok. Gabonaféléket 170 ezer hektáron termesztenek, s télire 150 tonna szálastakarmányt is tárolnak. Van továbbá 30 traktoruk és 400 almafájuk. Évente eladnak 6—700 tonna húst, 110 tonna gyapjút, 130 ezer liter tejet. (Mely utóbbi egyébként Dél-Góbi megye szükségletét fedezi.) A közösséget szolgálja a 15 ezer kötetes könyvtár, a vándormozi, az óvoda. A középiskolákban 300 idevalósi diák tanul. Elmondják még, hogy a munkában részt vevő tagság átlagos életkora 43 év, tehát nemcsak továbbtanuló, de itthonmaradó, sőt a szakiskolákból visszatérő fiatalok is vannak. Gyanúmat, hogy az átlagosnál valamelyest jobban prosperáló közös gazdaságnak a vendégei vagyunk, 54
