Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 7. szám - Csoóri Sándor: Remete nyár, A koponya, Cigánylovak (versek)
CSOÓRI SÁNDOR REMETE NYÁR Nyugodalmasak ezek a tetőtlen nyáréjszakák, nem hallani jajgató köszörűköveket a pajták felől, sírást a magasból, se álmukból fölvert szónokok rikácsolását harsány fényben. Minden olyan, mint a teremtés utáni éjszakákon: a vadrépa ernyős virágát körbesétálja a harmat, aztán lehull magától, mint kocsmaasztalról üvegpohár egy néma filmben. A tömör cseresznyefák lombja is épphogycsak meg-megrezzen: zene születik? szél? vagy szüretelő kezek maradtak fönt az ágak között? A háborúban annyi de annyi elveszett kezet láttam. Bokortól bokorig lépek, porszemtől porszemig; minden szívdobbanásom jóváhagyás: ezt a meghosszabítható, nyáresti csöndet akarom nap-nap után s bogarak esti lélegzését a fáradt fűből. Talán az istent is ilyen éjszakákon találták ki a tücskök, a föl-fölugráló halak, túlmessze volt egymáshoz víz és csillag, hát gondolni kellett valakire, aki majd közel hozza. Nyitva az ég, nyitva a föld minden égtáj felé. A tetőtlen kertben féreg koslat, tetvészi magát — borzongat, de még ez a késői hideglelés is jólesik most: napozó kövekre gondolhatok, meleg szélre.
