Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Csalog Zsolt: Az a jó közép
Úgyhogy mondom én ezt el se tudom képzelni, hogy hogyan lehetséges ez, meg hogy mire való. Mer jó, hát egy idegennel magázódik az ember — habár énszerintem még ez is egy hülyeség, és ez is csak nálunk szokás. Mer akár a Szovjetunióba, akár Nyugat- Európába is nagyon sok helyen az idegenek is tegeződnek! Láttam tévébe: Svédországba a TANULÓK tegeződnek a TANÁROKKAL! Minálunk mér nem lehet? Na persze van azért egy másik oldala is ennek — mer nálunk viszont a tegeződés sokszor elfajul. Szóval ha már tegeződünk, akkor eggyik-másik azt hiszi hogy már mindent lehet. Na ez megvan azért! De azér benn a gyárba sincsen semmi probléma evvel. A brigádunkba is mindenki tegeződik — „Gyula így”, „Sanyi úgy”, „Jenő menj a izébe”, ennyire. De mindenki! És az öregekkel is! Negyvenöt éves, de „Feri” az is, vagy a csúfnevin, ha van neki, mer legtöbbnek van ilyen ragadványneve, hogy Ragacs, vagy Hernyó, vagy Csöpi — de ebből nincs soha probléma! Otthon meg: hát persze, hogy tegeződünk! Öten vagyunk a családba, háromszobás a lakás. Ahol a tévé van, anyám abba a szobába alszik — mer anyám nagyon szereti a tévét. Ő avval kel, avval fekszik, amíg műsor van, nézi! A nagyszobába alszik a fater meg a kisebbik öcsém, ott van a rádió, mink a nagyobbik öcsémmel ketten a középső szobába. Mindenkinek van egy egyszemélyes heverője, nem rugdossa a másikat, kényelmessen elférünk-------Nade ez csak az alvás. Mer amúgy nálunk a lakás, az EGGY egész. Ajtó nincsen, az ajtók le vannak véve, be vannak rakva a szekrény mögé, csak sötétítő függöny van a szobák közt — hát minek az ajtó? Hát a lakást azér tartsa az ember, hogy használja, mi az egész lakást használjuk, hát ezér van, nem? Minálunk nincs tisztaszoba, mint eggyes helyeken, mi közösen vagyunk az egész lakásba! Meg közös a kassza is. Mindenki a közös kasszába tesz mindent, és ha szükségem van valamire, és van rá lehetőség, akkor a közös kasszából veszem ki a pénzt. A muter a pénzügyminiszter, ő a rezsiköltséget féreteszi, meg a kosztpénzt is kiveszi, és akkor ami marad, azt el lehet költeni. Ruházkodásra, erre, arra, különböző dogokra! Úgyhogy ha mondjuk nekem kell kétszáz forint egy bizonyos valamire, akkor szólok a muternak, hogy erre meg erre kell, — Igen, van, lehet! — és kiveszem. Mer van, hát arra van! Amúgy én pénzt nemigen hordok magamnál, mer nem tudok túlzottan vigyázni rá, ez egy rossz izé nálam, hogy nem tudok bánni vele — de nincs probléma, mer ha kell, szólok, kiveszem, viszem! Vagy az öcsém is, mind a kettő: ha mondjuk el akar menni valamelyik moziba, szól, és viheti a pénzt, nincs semmi izé! Hát a kisebbik még gyerek tulajdonképpen, harmadéves iparitanuló, neki mi kell? mozi, fagylalt, ilyesmik — de eggyikünk se nagyon szórja a pénzt! És ez a közös kassza jó nagyon — mer kocsit én nem vehettem volna magam! Azt csak közössen lehetett! Abba benne van a fater munkája, a muter munkája, az enyém, az öcsémé— ez csak így megy! Ha valami nagyobb vennivaló van, mondjuk egy motor, vagy új tévé kell, bútor, vagy szőnyeg — akkor mindig közössen döntünk. Leülünk, és megbeszéljük. Van vita is! De össze nem veszünk. Van úgy, hogy két hétig vitatkozunk — mint most a kocsin is, hogy ilyet vagy olyat, így vagy úgy —, de olyan komolyabb veszekedés, hogy aztán nem beszélünk egymással, meg mittudomén, mint eggyes családokba szokás, olyan minálunk soha nem volt meg nincsen. Szépen közössen eldöntsük! És — na szóval itt van az öregnek a nagy előrelátása. Hogy ő mindig nagyon be tudja kalkulálni az előre nem látható dogokat is. Szóval nagyon tud tervezni. Ő tervez tulajdonképpen, de mégis közössen döntünk — nem rossz így, jó így! Nekünk akkor lett jobb, amikor én is elkezdtem keresni. Meg akkor lett MÉG jobb, mikor elkezdett a nagyobbik öcsém is keresni. Akkoriba egy kis ideig anyám se dógo- zott, aztán utána visszament mégis pár évre, és így — hát most megvan mondjuk ami kell. 43
