Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 6. szám - MŰHELY - Szükség van a falu-és mezőváros-kutatás megújhodására (Márkus István válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
foglalkoztat vagy pihentet, s akkor nem tudok szociológiával foglalkozni. Máskor pedig történelmet olvasok, hogy valamit megértsek. Aki nem akarja belső ösztönzöttségtől és külső követelményektől hajtva megérteni az előtte levő világot, az sosem fogja megérteni, s amit okoskodva ír róla, az félig üres, félig hamis marad, akármilyen kultúrált különben. Mi a véleményed: visszaszorulóban, kifáradóban van-e a szociográfia? Nem hiszem. Inkább azt gondolom, hogy ha van is válságperiódus, az átmeneti. Most olyan évek jöttek, amikor kevesebb író foglalkozik társadalomkutatással; a tehetségek másfelé húzódnak, de bizonyosra veszem, hogy az újabb fellendülés is eljön. Már most tapasztalni, hogy a fiatalokban, a középiskolásokban, az egyetemisták körében van egy széles érdeklődésű réteg. Kinevelhető, kialakítható valamiféle aktíva, melyben az utánpótlás lehetősége rejlik. Erdei sem csak önmagától lett az, aki volt; a makói parasztkörnyezettől a Szegedi Fiatalokig sokféle hatás közrejátszott kiemelkedésében. Tehát meg kellene teremteni mindenféle széles és laza feltételeket, amelyek között érdemes lenne sok tehetséges ifjúnak a társadalombúvárlást élethivatássá választania. Nem akarok szándékoltan optimista lenni, de látnivaló, hogy olyan keretben is, mint a Társadalomtudományi Intézet, nagyon komoly társadalomfeltáró munka folyik, s amelynek anyaga nagyrészt publikálatlan. Körülbelül tíz évvel ezelőtt írtad egyik tanulmányodban: „Valami laza, elmosódó körvonalú konzervativizmus üli meg a magyar vidéket.” Hogyan látod: van-e változás, van-e oldódás e tekintetben? Igen, van. Ez a megfogalmazás akkor sem volt pontos. Én is írtam egy sereg impresz- szionisztikus riportot, ezek egyikéből való az idézet. Lehangoló alapbenyomások értek Jászberényben, s a Jászságban másfelé is. Kijelentésem helytálló is volt ott addig, amíg a Hűtőgépgyár fejlődése és a mezőgazdaság technizálódása át nem törte a maradiság falait. De azért bizonyos értelemben még ma is érvényes az idézet. Az utóparasztságnak nevezhető nagyon bonyolult képződmény, ami a parasztságot fölváltja, az emeletes házakban lakó, autóval járó, fólia alatt termelő, a piacot áruval terítő, a gazdagodást önmaga társadalmi felszabadulásaként megélő nagy-nagy tömeg egyszerre produkál fantasztikus energiával önmagát hajszolva, hihetetlen nagy gazdasági és nemzeti értékeket, s ugyanakkor továbbvisz egy életformát, amelynek nincs jövője. Annyira különös a mai átalakulás, annyira gyors, hogy folytonosan túllendül önmagán. Az ember megismerkedik egy családdal, például Nagykőrösön, és ha öt év múlva visszamegy hozzájuk, már nem azok, akik voltak. Mert közben a gyerekeik növekszenek, a felnövők alakítják a szülőket is, akiknek az igénye a városba költözés pillanatában még más volt, mint három évvel később, amikor a városi élet új mintái is formálják egyéniségüket. Ami a leginkább izgalmas számomra az átalakulásban: annak sodra, a benne rejlő különös dinamizmus. Van egy norvég agrárszociológus ismerősöm, eljött Magyarországra, körülautóztuk az országnak egy darabját. Felkészült tudós. Izgatja őt is, mitől olyan jó a magyar mezőgazdaság. El kellett neki magyarázni, hogy mindaz, amit lát, egyrészt a gazdaságpolitika eredménye, nem utolsó sorban Erdei Ferenc, Fehér Lajos és mások agrárpolitikai koncepciójának a sokszoros megújulása belső tanulékonysággal, másrészt pedig munkál a parasztság önmegszüntetésének olyan energiája, ami a nyugati országokban már nem létezik. A volt parasztság, s kiváltképp a szegényparasztság a maga társadalmi minőségét számolja föl akkor, amikor óriási aktivitással- átépíti az életét a maga és a gyerekei számára. Fantasztikusan nagy, de ki tudja, meddig 66
