Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - MŰHELY - Szükség van a falu-és mezőváros-kutatás megújhodására (Márkus István válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)

nak volt az ivadéka, mint cisztercita pap és Nyugat-Eurépában tanult muzsikus ember (később ő lett Kodály utódja a népművészeti kutatás élén), eleve népdallal kezdett bennünket magyar muzsikára és színvonalas zenére nevelni. Egy időre még a Nyugat kultúrájával, a Nyugat által képviselt Babits-i kultúrvilággal is szembefordított a Rajeczky-féle népdaloktatás! Előfordult, hogy ez a cisztercita atya a reverendája zsebéből az egyik rajgyűlésen előhúzott egy akkor még ismeretlen könyvet — épp akkor jelenhetett meg —, felolvasott belőle a zömmel úrigyerekekből álló cserkészcsapatnak. A felolvasás így kezdődött: „Arcúlesapásban a pusztai 30—35 éves koráig részesül.” Ez a Puszták népé-nek a kulcsmondata. Tehát volt valaki, aki egyszerre volt nekünk férfiideálunk, mert sielt, evezett és vitt bennünket kimerítő túrákra, s annak, akit katolikus hit fűtött, irányt mutatott, de nem erőltetett senkit. Igazi pedagógusként néhányunkat egy életre szólóan igazított utunkra. Ehhez jött a Márciusi Front hatása; táborok alakultak ki, sok okos gyerekkorú ember volt ebben az osztályban, többféle irányzat is keresztezte egymást. Egy markáns csoportosulás Bartókot, Kodályt, Adyt, Szabó Dezsőt, majd már Németh Lászlót is felfedezte magának. Érettségi után, 1938- ban könnyű volt úgy döntenem, hogy néprajzot is fogok tanulni.

Erdei innen számítódik. Elsőéves néprajzosként kerültem a Táj- és Népkutató Központ kiskunsági kiképző táborába, együtt az ország összes egyetemeiről és főiskoláiról összetoborzott, nagyrészt parasztszármazású egyetemistákkal. Ugyanazzal a társasággal, melynek bal szárnya a következő évben létrehozta a Győrffy-kollégiumot. Győrffy István professzor meghívta ide Erdeit, a Futóhomok ismert szerzőjét, az ő kedvelt fiatal barátját. Politikai nézeteikben különböztek: Győrffy liberális, humanista parasztivadék volt, Erdei pedig radikális, tudatos forradalmár egyéniség, s ebből nem is csinált titkot. Kiskunhalason működött a tábor, és Erdei a 60—70 fiatalból néhányunkat, akik épp a tanya iránt érdeklődtünk, maga köré vett, s vitt a mezővárost megismerni.

A találkozás Erdei Ferenccel azért volt számomra sorsdöntő, mert hallatlanul sokat tudott azokról a dolgokról, amelyek engem már érdekeltek. Kialakult egy mestertanítvány viszony, barátság is, s nem sokkal később egy háromtagú munkaközösség. Erdei akkoriban költözött föl Makóról Pest mellé, Szigetszentmiklóson tanyát építettek az édesapjával és az öccsével. Kereste a helyét a budapesti világban. Akikkel megismerkedett a kiskunhalasi táborozáson, azokat is vonzotta maga köré. Bejárt az egyetemre; Győrffy István rendezett ún. „csütörtök estéket”, s oda Erdeit is meghívta. Itt kezdődik Majlát Jolán szerepe, aki akkor az egyetem fiatal és okos hallgatója volt. A közöttük kibontakozó szerelemből házasság lett. De még a házasság előtt, a szerelem kezdetén egy munkatársi együttműködés is létrejött, s ebbe harmadiknak engem is bevettek.

Szociográfusi pályám itt kezdődött. Adva volt az egyetlen kelet-európai, igazán hozzáértő, a parasztságból jött, felkészült agrárszociológus mester, s adva volt bennem az érdeklődés. A három tagú munkaközösségnek volt kohéziója, mely egyszerre alapult a barátságon, s azon a kemény munkára, gondolkodásra kényszerítő követelmény- rendszeren, melyet Erdei egész lénye szuggerált. Ha az ember ráállt erre az útra, többé nem kívánt róla letérni. Ennek az útnak utolsó állomása ez a mostani, Nagykőrös című könyvem.

A fiatal Erdei, kire fölnéztem — kerek tíz évvel volt nálam idősebb —, varázsos egyéniség volt. Ezt mindenki tapasztalta, aki a közelébe került. Amit tudott, azt szenvedélyesen tudta; nagy hőfokú indulatok munkáltak e rendkívüli elmében, egyszerre testesült meg benne a társadalmi tudás és cselekvés; személyében Rajeczky Benjámin „utódjára” is lelhettem, mivel vitán felül pedagógus volt abban a körben, amelyhez tartoztam. A Győrffy-kollégiumot is részben ő nevelte máig legendás szellemi műhely- lyé.

59