Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 6. szám - VALÓ VILÁG - Siklós László: Úton, útfélen

juk, természetes módon vált az élet részévé. Úgy használják, ahogy Magyarországon már soha.

Ennek egyik oka talán éppen ott keresendő: Sinclair, Saroyan apái — s a mások által megírt és a meg nem írt apák— maguk mellé ültették már a húszas években fiaikat. Új kontaktus jött létre az apák és gyerekeik között azáltal, hogy ahhoz a harmadik „személyhez” mindkettőjüknek köze volt. Másrészt a fiú (azóta már a lány is) egészen kiskorában természetesnek vette a vezetést, a száguldást, elleste és megtanulta, ami szükséges volt hozzá. Mire felnőtt, az autóhoz is felnőtt. S mivel nemcsak egy-két fiatal élethelyzete alakult így, végül az egész társadalom felnőtt az autózáshoz.

•

Hol voltunk mi még a század elején?

Krúdy hőse, Szindbád a tízes években konflison, fiákeren járta álomittas életét (nem különben az író is). Igaz, ezt az álmot egyikük se tudta volna kilencven lóerős Fordon álmodni. Ugyancsak ekkor írta a Vörös postakocsit.

A harmincas évek végén jelent meg a Pesti Napló kiadásában, Kárpáti Aurél szerkesztésében egy mindmáig utánozhatatlan teljességű-tökélyű novelláskötet 23 magyar elbeszélőtől. Címe: „Halottak, akik élnek.” Ady, Bródy Sándor, a Cholnokyak, Kaffka, Rákosi Viktor, Móra, Krúdy, Tömörkény szerepel benne. Közülük utolsónak, 1934-ben Móra Ferenc halt meg. De a 280 oldalon nem olvastam ezt a szót: autó.

A Móricz-regények hősei — intézők, dzsentrik, uraságok ugyancsak csézán, hintón, homokfutón, szánon trappolnak az úttalan magyar pusztán, birtokaik közt, egyik városból a másikba menet.

Veres Péter — irodalmon kívül, saját életét élve — Balmazújvárosról elbiciklizik Kecskemétre.

Az úri magyarország írói, Herczeg Ferenc, Zilahy, mások néha már autóba ülnek. Beültetik szereplőiket is. De az ünnepnek számított, heroizálták is írásban és képben. 1938-ban 18 896 személygépkocsi volt Magyarországon.

A hazai autózás hiányai — jelene és így a jövője is — a hiányos múltban gyökereznek.

Felzárkóztunk

A háború után, a negyvenes évek végén, az ötvenes években továbbra is lemaradtunk az autózásról.

1950- ben 13 054 személygépkocsi volt hazánkban.

1951- ben 8 507 (ez jelentette a mélypontot)

1957-ben 12 728

1960-ban 31268

1970-ben 240 265

1978-ban 839 126 (ebből 42 ezer közületi, 3 és fél ezer taxi.)

A nagy ugrás a hetvenes évek elejére vált láthatóvá, ekkor szaporodtak soha nem látott ütemben a magánautók. S a hetvenes években, néha már a sokkolásig felgyorsult — nem, nem a közlekedés, a haladás, hanem — a kocsik látható tömege. Vásárolta az, akinek szüksége volt rá, s akinek csak pénze. Vásárolták az átlagosnál magasabb jövedelmű családok, jövedelmező foglalkozású emberek; olyan foglalkozásúak, akik iránt a kereslet valamilyen okból felszökött (szobafestők, tévészerelők, olaj- kályhajavítók), olyanok, akiknek valóban szükségletté vált, orvosok, ügyvédek, újságírók, kereskedők, művészek, gazdasági vezetők, s mások.

44