Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 1. szám - Varga Csaba: Hadjárat, haddal (regényrészlet)

ajánlom megfontolásra: a mi valóságunk nem ugyanolyan gyakorlat nélküli, mint K. mester gyakorlat nélküli német valósága. — Én tudom, mi a szabadság. Az, amit akarok. Azt szeretni, aki tetszik; azt mondani, ami eszembe jut; azért harcolni, amiért harcolni akarok. S nézelődni, ha ehhez van kedvem. Sokáig nem tudtam így élni. Azt szerettem, aki hozzám jött. Azt gondoltam, amit mások gondoltak. Azért harcoltam, amit felkínáltak. Érezni azt éreztem, hogy keveset érzek. Nem mondom, hogy most másképpen van. Legfeljebb titokban szeretem azt is, akit nagyon szeretek. Magamnak megálmodom, amire vágyom. Néha már kijutok a harctérre, és a döntő frontokon szétnézek. De. Semmi olyat nem képzelek el, amit nem a hiányok kívántatnának velem. Olyan harcot nem vívhatok, ahol az ellenfél nem áll csatasorba. Azaz: sok újat nem gondolok és sok újat nem cselekszem. És? Röhögni való paradoxon: mindezek ellenére általában boldognak és szabadnak érzem magam. Pedig valószínűleg olyan vagyok, amilyet a kor lehetővé tesz. Nem sokban járok néhány centivel a kor előtt, mindössze többet merek szeretni és többet próbálok cselekedni. Ettől érzem boldognak magam? Attól is, hogy vagyok. Úgy, ahogy. Érzek, bármit. Gondolok, amit gondolok. Szeretek, ahogy tudok. Hibázok, ahogy hibázok. De nem utálom magam. — Tapogatok, mint a vak. A sima falon. — Tulajdonképpen sehol sem érzem jól magam. Ám mindig csodálatosan el tudom képzelni, hogy a következő órában jól fogom magam érezni. Pedig feltehetően senki se szeret igazán és nem vagyok zseni, ha Nobel-díjat is kapok majd. Gyakran nincs kedvem semmihez, közben tízféle dolgot csinálok. A lényeg: állandóan derű van bennem. Kedélyem kiegyensúlyozott és időnként úgy hiszem, az isten sem vetekedhet velem. Akkor is, ha elvétve dühöngök és tehetetlennek érzem magam. Ráadásul látom, mondok olyat, ami másoknak segítség, s teszek olyat, ami embereket mozgósít. Maradéktalanul azonban semmi sem elégít ki. A gondolkodás vagy az olvasás sem, noha azt mindig élvezem és ekkor elfelejtkezem a hiányokról. — Európa ugyan nem tudja, de Európa jövője itt készülődik. Ebben a táborban. — Olyan vagyok, mint a kor? Se teljesen boldog, se egészen boldogtalan. Se totálisan szabad, se tökéletesen kiszolgáltatott. Annyi bizonyos csak, arról nem akarok lemondani: érző legyek, lusta legyek, szerelmes legyek, művész legyek, filozófus legyek, forradalmár legyek stb. Minden, ami vagyok és lehetek. — R. mester szerint a művészet a nagyok hivalkodása és a nép verítékének hiábavaló pazarlása. Nem sokat téved. A művészet ma a nagyok önmutogató hivalkodása és nem a verítékező nép kritikája és jövőkeresése. Ha választani kéne, forradalom és művészet között, az előbbit választanám, pedig az utóbbit szeretném gyakorolni, lehet, csak azért, hogy az előbbi hiányát némileg enyhítsem. Legjobb lenne a kettőt, minden teketória nélkül, egyesíteni. Csakhogy a jelen művészete a tragikum nélküli impotencia. Egy rakás szar is lehet már mű, a böfögés pedig új izmus, s a hülyeség: progresszivitás. Nem mondja hát senki, hogy az európai művészet nem az önmagukat nagynak képzelők látványos hivalkodása. — Gyönyörű! Tulajdonképpen mindazt meg tudnám cáfolni, amit leírtam. — Végül is azt a társadalmi helyzetet általánosítom, imit a kicsi cselekvések kicsi érvényessége jellemez. Amit megélek. De már az új kor előembere vagyok. Aki annyira szabad belül, hogy majd tud mit kezdeni a világgal, ha jobban rábízzák. Ha jobban rábízza magára. — A mai kor fogalma szerint egyszerre szeretnék lenni: kurva és ötgyerekes családapa, remete és az európai egyesült államok elnöke. — Lehet, hogy rossz kor ez. Nincs új érzés, nincs új cselekvés. Csak tisztes másolás és utópia, mint meg nem valósulás. — Mindig visszatérek V. mester aján- atához, aki azt mondja, úgy cselekedjünk: ahogy lehet. A zoón utópikon sem tehet mást, mint megtér a zoón historikonhoz. — Éppen ezért arra nem vagyok hajlandó, mint K. mester korának művészei, akik kivonultak a német mizériából és a művészet izigetén a szépség és a harmónia kultuszát ápolták. Nekem ez kevés, s különben is. /agyok, olyan, amilyen.”

37