Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - MŰHElT - Huszár Tibor: A szociográfia helyzete Magyarországon
idézett tények közlése és értelmezése. Mert a szociográfiai riportázs sem korlátozódik— korlátozódhat—a tények (példák) egyszerű felidézésére. Ha nem él az irodalmi tipizálás eszközeivel, elemeznie kell az összefüggéseket, az okok és okozatok bonyolult kapcsolódásait. Más szavakkal: a példákat elemezve a szociográfiai riport is — nem szólva a szociográfiai monográfiákról — gondolatilag ragadja meg a tényekben rejtőző különöst, kapcsolja össze az egyénit és a tipikusát,a véletlent és a szükségszerűt. A tudományos dolgozattól ugyanakkor a szociográfiai riportázs is megkülönböztethető. A tényt a szociográfus érzékletesen, átélhetően és egyénítetten fejti ki, sőt olykor — Kunszabó, Végh Antal, Varga Domokos írásai szolgáljanak példaként —ábrázolja is. A példák érvényessége azonban a szociográfiai riportázsban is elválaszthatatlan a példákat csoportosító, kiemelő gondolati elemzéstől. Ismét Lukácsot idézve: ,,a kifejezett, esetleg ábrázolt egyedi eset csak példázza, illusztrálja a többé-kevésbé tudományosan, de mindenképpen fogalmilag kifejtett, bizonyított (statisztikailag alátámasztott), értelmi okokkal motivált összefüggést”. Másszóval: minél alaposabb és átfogóbb tanulmányokon nyugszik, minél nagyobb és jobban megmunkált ténykomplexumot fog át a szociográfiai riportázs,annál nyilvánvalóbb, hogy a felhozott példák kizárólag csak szemléltetik a megismert és kifejtett összefüggéseket. A felhozott tények természetesen tipikus összefüggésekre kell hogy utaljanak, hogy a belőlük levont következtetéseket helyesen támasszák alá és világítsák meg. De ez a tipikusság elvileg különbözik az ábrázolt, az irodalmi (költői) tipikusságtól. „A költői ábrázolás konkrét összessége csak olyan egyéneket és egyéni sorsokat visel el, amelyek eleven kölcsönhatásukban megvilágítják, kiegészítik, beteljesítik, érthetővé teszik egymást, amelynek egyéni összekapcsolódása tipikussá teszi az egészet. A riportban viszont az egyéni eset csak azoknak az összefüggéseknek a fogalmi összegezésében és magyarázatában lesz valóban és tökéletesen tipikus, amelyek illusztrációjává hivatott, legyen bár ez a fogalmi összegezés mégoly szűkszavú vagy tudatosan takarékos. A riportnak, mint a valóság minden fogalmi (tudományos) reprodukciójának a konkrétságát csak az okok és összefüggések fogalmi feltárása és kifejtése teljesítheti be.” A sokműfajúság ebben az értelemben lehetőség és csapda is egyszerre. A különböző technikák, megközelítések elegyítése gazdagítja a tényregény, az irodalmi szociográfia lehetőségeit, ugyanakkor az irodalmi és tudományos elemzés törvényeinek önkényes felcserélése zsákutcába vezet. Mert bármennyire is igaz, hogy egy mű keretében is felhasználhatók a tudomány és az irodalmi ábrázolás módszerei, hogy mindkettő gyümölcsözően hasznosíthatja — saját alapvető módszereinek alárendelve, szervesen beépítve — a másik elemeit, azt is ténynek tekinthetjük, hogy „a tudományos célok érdekében végzett „művészi” ábrázolás mindig egyszerre eredményez áltudományt és álművészetet, és a specifikus művészi feladatok „tudományos” megoldása ugyanígy tartalmilag áltudományt, formailag pedig álművészetet hoz létre”. Önismeret és felelősség A Magyarország felfedezése-sorozat eddig megjelent művei ugyanakkor arra a kérdésre is megkönnyítik a választ, hogy alkalmas-e a szociográfia a mi gyökeresen megváltozott valóságunk írói felfedezésére. Igaza van Darvas Józsefnek: „a gyakorlat itt, részben, szintén válaszolt”. A kérdés azonban igen sok vonatkozású s számos összefüggés még nem, vagy nem kielégítően tisztázott. Mindenekelőtt: a Magyarország felfedezése első nagy hulláma egy megkövesedett feudálkapitalista társadalmi szerkezetre mondott nemet: a szociográfiák hárommillió szegényember elesettségéről, a néma forradalomról, a cifra nyomorúságról, a rendi korlátok mozdíthatatlanságáról tudósítottak. A ma szociog63.
