Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - VALÓ VILÁG - Miskolczi Miklós: Szerelmeskedések (részlet)
elviselhetővé tette a házasság első évét, ami szerintem a legnehezebb. Még akkor is, ha két ember előtte hosszabban ismerte egymást.” Az interjú friss, a történet jó tízesztendős. Tíz eltelt év számomra hitelesíti a mesélő kedvet és a tárgyilagos hangvételt. Csilla azóta második házasságában él és mindig voltak, ma is vannak külső kapcsolatai. A történet alighanem kiválóan alkalmas arra, hogy a szerelemmel nem igazolt külső kapcsolatok elemzésének kiindulópontja legyen. Valószínű, hogy nős férfiak és férjezett nők (ha egyáltalán eljutnak eddig, mert ez nem bizonyos) nem házasságuk másnapján, és nem ilyen határozottan döntenek egy külső kapcsolatról. Bizonyos jelek azonban arra utalnak, hogy ha ez a döntés egyáltalán megszületik, úgy egyre korábban és tudatosabban születik meg. Mondhatni, ma már nem ritka, hogy férfiak és nők, a monogámia elvetésének egyelőre titkolt, ám szilárd elhatározásával ígérnek és kötnek monogám házasságot. Vitathatatlan, hogy a házasságban együtt töltött idő a partnerek bizonyos érzelmi (szerelmi, gyöngédségi) tompultságát, szexuális közömbösödését hozza magával. Legfeljebb nem mindenki egyformán éli át ezt a folyamatot, következésképpen nem egyformán dönt. A monogám házasság szempontjából természetesen az a legfontosabb kérdés, hogy milyen elhatározás születik. Ehhez képest másodlagos, hogy időben mikor születik döntés. Ha viszont az elhatározást, a vállalkozást már adottnak tekintjük, akkor egy házasság, és általában a házasságok belső tartalmára, a partnerek egymáshoz és a házasság intézményéhez való viszonyára, általában a házasság intézményére már az a legjellemzőbb, hogy miért, hogyan, milyen körülmények között kerül sor a megvalósításra. A miért kérdésre adható legáltalánosabb választ az előző fejezetben már összefoglaltam. A szubjektív, előzetes vagy utólagos indoklásban (ahogy Csilla meséjében is láttuk) nincs társadalmi háttér, csak a mindennapos, legvégső impulzust szokták felemlegetni. Ez is nagyon érdekes és tanulságos. Mivel szoktunk indokolni? Beteg az asszony, de becsületből ki kell tartani mellette; teljesen elhidegültünk, két év óta nincs közöttünk semmi; későn ismertem meg a feleségem tulajdonságait és most már ott a két gyerek; kellene egy megértő társ az ember életében... Vagy a másik oldalon: Elhanyagol a férjem; impotens lett; nem tud kielégíteni, még soha sem volt igazán jó vele (ez a magyarázat újabban nagyon kedvelt, nyíltan a szexualitásra utaló vallomás); ő is megcsal, becsapott, kurvát tart; tapasztalatlan lányka voltam, amikor hozzámentem; te okos és könnyed vagy, a férjem nehézkes, körülményes, unalmas ... Hangsúlyozom azonban, hogy az egymásnak adott magyarázat, a magyarázkodás ma már divatjamúlt, korszerűtlen. A fiatalabb generáció tagjait egyenesen riasztja ez a lelkiismeretfurdalásból táplálkozó önigazolás. Számukra már nincs szükség magyarázatra, természetesnek fogadják el a másik közeledését, egyértelműnek a szándékot, alantasnak a házastárs eláztatását. Mint e tendencia vége, nem ritka, hogy egyik, másik vagy mindkét fél kinyilatkoztatja, vagy csak érzékelteti, hogy házastársával nincs különösebb gondja-baja, ragaszkodik is hozzá. Csupán izgalmat, kalandot keres. Vagy egyszerűen fogyasztói magatartását viszi át a másik nemhez fűződő kapcsolataiba. Az előbbit szépen összefoglalta nekem egy asszony a Royal cukrászdában. Szerinte a férjével ötévi házasság után is el tud jutni az ismert és kívánt hangulati, izgalmi állapothoz. Ám ez olyan nagy előkészítésbe, erőfeszítésbe, olyan hosszú időbe kerülne, hogy már-már nem éri meg. Különösen úgy, hogy mással „olcsóbban”, értsd egyszerűbben, gyorsabban is beszerezheti ezt az élményt. Az élményre pedig mindenképpen szüksége van ahhoz, hogy tudja, hogy él. Mérget vennék rá, hogy az asszony nem ismeri „Ä magányos tömeg” című könyvet, és így nem tudatosan iga27
