Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 5. szám - Pelle János: Bilincs és ragasztó

— Ne törj le fiam, tudod, mennyire fáj nekem, ha látom, hogy elkeseredsz. Ti fiatalok mindig olyan türelmetlenek vagytok ...

— De már másfél éve . .. próbálta félbeszakítani Keraban Miklós K. O.-t.

— Másfél év ... Mi az a másfél év? Mit szóljon az, akinek életéből hét-nyolc évet vett el a háború és a fogság? Nincs okod a nyugtalanságra. Melletted állok, bízzál bennem, de lásd be, nem kezdhetjük el egyik napról a másikra a próbagyártást. Az pedig eszedbe se jusson, hogy az újságoknak írjál, vagy megpróbálj valahol fellebbezni. Az ügyed mindenképpen a szakemberek elé kerülne, mert a laikusoknak gőzük sincs az efféle dolgokról. Egy elhamarkodott lépés mindenkit ellened hangolna, még engem is. Ne türelmetlenkedj, gondolj arra, hogy eddig is mi mindent tettem érted. S ne feledd a közmondást, amit egy keleti tenyésztőtől tanultam: „súly alatt nő a pálma”.

Keraban Miklós e határozott szavak hallatán egy érezte, kezén-lábán importált svédacél bilincseket visel. Meg kell várnia a következő iparági ülést, gondolta, hiszen ha valami önálló akcióba kezd, magára haragítja K. O.-t. akinek annyi hálával tartozik. Nem volt már ereje ahhoz, hogy egyedül, még K. O. támogatásától is megfosztva harcoljon. Igaz, ekkoriban már érezte, hogy e támogatás hatékonysága vetekszik a szenteltvízével.

Keraban Miklós munkaideje e beszélgetés utáni hetekben már igen lassan telt. Végre elhaladt a porta előtt, feltülekedett az autóbuszra, s leszállt az óvoda előtt, ahol Zsófi dolgozott. Ezen az áprilisi délutánon sokáig sétált a lll/14-es számú gyermekintézmény előtt. Zsófi késett, ugyanis négy szülővel tárgyalt arról, hogy az ital- és csokoládé ajándékok helyett kicsiny, de fix összeggel egészítsék ki az óvónők szerény fizetését. Végre sikerült elvi megállapodásra jutni, s a szülők elvállalták, hogy a többieket is meggyőzik az új ösztönzési rendszer előnyeiről.

Zsófi hat óra felé lépett ki az óvoda kapuján. Meglátta a vőlegényét, mellészegődött és belékarolt.

—• Nem lesz így jó — mondta, majd egészen addig hallgatott, míg oda nem értek az eszpresszóhoz, mely az utóbbi fél évben lelki életük színhelye volt. (Vadász Artur ugyanis még az ősszel megkérte Keraban Miklóst, hogy csak a házasság hírével lépje át újra a háza küszöbét. K. O. anyósa viszont erkölcsi okból ellenezte, hogy nőt vigyen alagsori szobájába, a Felíciát pedig nem lehetett minden célra felhasználni.)

— Nem lesz így jó — kezdte el újra Zsófi a mondanivalóját, amit már napok óta tartogatott. — Tudom jól, hogy tehetséges vagy, de mit érsz vele, ha csak én tudom? Elhiszem neked, hogy a szabadalmad jelentősége felmérhetetlen, de cserébe ne törődj vele, mikor és hogyan valósítják meg: te megtetted a magadét, tőled többet ne várjon senki.

Keraban Miklós nem értett egyet ezzel a lehangoló bölcsességgel, s kijelentette, hogy a végsőkig folytatja a harcot.

— Addig engem nem látsz — közölte határozottan és csendesen Zsófi, aki úgy látszik nem tudta megbocsátani vőlegénye nagyratörését. — Gyereket akarok, érted? Elegem van a halogatásból, elmúltam 26 éves. Terhes vagyok és megtartom. Pont. A rohadt kocsidba pedig nem ülök be többet, ezt vedd tudomásul.

Zsófi felállt, odaintette a pincért, kifizette a kávéját és távozott. Keraban Miklós egy ideig megkövültén ült a helyén, majd kitámolygott a füstös helyiségből. Maga sem tudta, hogyan jutott vissza Csillaghegyre. Egyedül akart lenni, hogy végiggondolja a helyzetét, de szobája ajtaján egy cédulát talált:

GYERE FEL. SÜRGŐSEN SZÜKSÉGEM VAN RÁD.

K. O.

Az ifjú szakember szíve majdnem kiugrott a helyéből. Felrohant a lépcsőn, igazgatóját egy táskaírógép előtt találta. Mutatóujjával időnként leütött egy-egy billentyűt, s

13