Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - Pelle János: Bilincs és ragasztó
nyoztad hónapokon át a gyártási folyamatot és a dokumentációt, úgy ismered a licenced mint a tenyeredet. Csak a vak nem látja, hogy a szabadalmad forradalmasítja az építőipart. A technológiai feltételek adottak, csak a ragasztó ügyét kell megbeszélni az illetékesekkel a legközelebbi iparági ülésen. Talán egy év múlva megindulhat a próbagyártás. Addig is melletted állok, hozzám mindig bejöhetsz, elmondhatod, ami a szívedet nyomja — kísérte ki a vendégét K. O. Keraban Miklós keble dagadt a büszkeségtől. Itt a helyem, gondolta, s a 17-es számú házgyár dolgozója lett. Néhány hét múlva megtudta, hogy a páratlanul szívélyes igazgató ajtaja nyitva áll az éjjeliőrök, konyhalányok és a bélyegfelelősök előtt is. De az ifjú szakember hite ettől nem rendült meg. Erezte, hogy K. O.-ot a sors küldte az útjába, s nem is csalódott. 2. Keraban Miklós boldog volt. Napi tizenegy órát dolgozott a gyárban, s fél év múlva egy tétel „Tiszasaft” felhasználásával elkészítette az első mintapaneleket. Amikor esténként fél nyolc felé, a lelkes munkától még mindig lázasan beült kiszolgált, mustársárga Felíciájába, s kigördült a gyárkapun, nemegyszer csak a szerencse mentette meg attól, hogy belerohanjon egy előtte vánszorgó pótkocsis teherautóba. Végre megérkezett az angyalföldi ház elé, ahol szerető menyasszonya és családja lakott. Kiszállt a kocsiból, melynek eredeti vajfehér színéről újabb karcolás árulkodott a kilincs mellett, s határozott léptekkel felsietett a lépcsőn. Az ajtó előtt megigazította a nyakkendőjét, zsebfésűjével hátrasimította barna, szemébe hulló haját és szokása szerint kétszer megnyomta a csengő gombját. Keraban Miklós közel 180 cm magas termetű, de kissé hajlott tartású fiatalember volt, aki nem tudta eldönteni, hogy leborotválja, vagy épp ellenkezőleg, megnövessze kissé vörhenyes bajuszát. Változó szőrzetét csak részben ellensúlyozták változatlan ruhái, melyeknek dísze egy téliesíthető, sőt ősziesíthető és tavasziasítható, kopott ballonkabát volt. Az ifjú szakember étvágya — arcának módosulásával ellentétben — üdvös állandóságot mutatott: ezen az estén például Zsófi szerelmes pillantásaitól kísérve két tele tányér töltött paprikát, összesen öt tölteléket falt be. Vacsora után Keraban Miklós elkávézgatott a háziakkal a világ folyásáról. A nyitott ablakon át tányércsörgés hallatszott, a sarokban helyeslőén duruzsolt a fridzsider. A vendég hirtelen az órájára pillantott és elhallgatott, mert eszébe jutott a lakmározást betetőző, jóízű szerelmeskedés. Zsófi nyomban megérezte bőrén a konyhán átszálló angyal szárnyának suhintását: a törülközőbe csavart dezodort rejtegető szatyorért nyúlt, hogy a szomszédos házban levő albérleti szobájába kísérje vőlegényét. Ekkor szólalt meg korholó hangon Zsófi apja, Vadász Arthur, nyugdíjas könyvelő: — Fiam, nekem 1945-ben, mikor olyan idős voltam, mint te, ajándékba visszaadták az életem és a feleségem, de a fiamat nem láttam többé. Hosszú évek után született meg a kislányom, az egyetlen, akivel még kárpótolni akart az élet. Hogyne lenne hát fontos számomra a boldogsága? Eddig azt mondtad, összeházasodtok, ha lakást kapsz a vállalatodtól, most meg a találmányodról beszélsz... Nem félsz, hogy cserbenhagynak az álmaid? Keraban Miklós leroskadt a hokedlire, mintha megsorozták volna. Hét éve járt már Zsófival, így mindenképp meg kellett okolnia, miért halogatja az esküvőt. Mentegetőzésképpen arról beszélt, hogy csak a 17-es házgyárban dolgozhatja ki szabadalmazott paneljainak üzemszerű gyártását. ígéretet kapott az igazgatójától, hogy megvalósul a szabadalma, s akkor úgy válogathat az öröklakásokban, mint egy lottónyertes királyfi. Különben is, a várható megbecsülésnek kisebb részét alkotják majd az 9
