Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - Ószabó István: Tinódi-emlék, Vérző életfát koronázva (versek)
ÓSZABÓ ISTVÁN TINÓDI-EMLÉK Nagy Gáspárnak Tituszi esés: történelmünk fizikája Antropomorf lepke, madár alatti égen szállva — zászlózuhanás a szárnya Sírba, hol kevésbé vonz az anyaföld sírba szállnak az oltárszegezők és üres nyereggel jön szárnyasló értem Ha nem kell többé gömb-álomhídra, a földre lépnem, ernyőszárnnyal ugranom soha már Ha visszavezényelt bukórepülésem magasság-mélység holtpontján megáll — hazámért: kezemből kiütött kardért lehajlok, s nézek a ködök: elszálló börtönök után, mint hajnalban, gyöngyvarrottas ingben a mező a fekete kámzsában elmenő éjszakára — mert hollók hagyatékát is bennelátja Lélegzetnélküli embert: állótükörben magamat nézem Eső kopog: mintha ugyanazt írnánk egy írógépen; mintha ugyanazt írnám én és Tinódi Sebestyén VÉRZŐ ÉLETFÁT KORONÁZVA Üdvösségre te-utad vigyen Pillanat üstökös íve szemeden; igen, legyen benned eltűnő, tebenned feltűnt életem Tüdőd gyökérbolyhába némult hangkutakba, mélyen hajolnom engedj magadba — igen, ha ez gyöngyként hullásom is méregpoharadba Hold előtt, hold mögött én és árnyképem jövök, igen, óceán hullámsétányán, halál hurokvetése fölött Vérző Életfát koronázva, gondolva Létünk Aranyhalára — igen, fogva legyek, mint a Föld országhatárok halászhálójába 6
