Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 5. szám - Keresztes Ágnes: Esők (vers)
KERESZTES ÁGNES ESŐK Sír az ablak, csorog a könnye és elmaszatolja a port. És mindegyik csepp tétovázik, keresi útját erre-arra, ráfúj a szél, megsürgeti, következő könny sürgeti, ítéletidő van kívül. Belül kisgyerektenyerem tapad az esővert üvegre, ujjam érzi a hidegét, nem értem, miért nem lesz vizes: mitől van „kívül” és „belül”, ezen tűnődöm egyedül.. . Úgy gondolják, unatkozom, ezért rajzolni küldenek, hallgathatom a rádiót »ÉDES ERDÉLY ITT VAGYUNK ÉRTED ÉLÜNK ÉS HALUNK« Folyik a vízfestékeső, rajzolok olyan háztetőt, hogy van három kéménye is, piros-fehér-zöld füstje száll jobbra, balra meg fölfelé. Nem nevetnek ki hangosan, megmagyarázzák pontosan — nem festek azóta sem — a szélirányt, a füstirányt, meg hogy a füst egyébiránt nem háromszínű sohasem. * * Természetesen volt virágeső, mikor a frontra indult a vonat balog apámmal, ki kamasz korában megrokkant egy világszámmal korábban »ELLŐTTÉK A JOBBKAROMAT FOLYT A PIROS VÉREM« Búcsúzkodván az esőben biztos nem figyelte ő sem, hogy melyik virág melyik — pedig szerette a földet és tudta a rajta termők különféle neveit, — volt közötte esküvős és halálos rozmaring. Áll apám egyenruhában, zsebében aprócska ing, a tenyerére se fér fel, szirmát én varrtam ki kékkel, két öltése nincs szabályos, nem jó másra semmire: csak hogy több golyó ne érje, csak a szíve fölött hordja, hogy ne fájjon a szíve mikor elmegy az esőben és balkézzel integet. * Es láttam később filmkarcos esőt, láttam lövészárokban elesőt, — a Híradót a mesefilm előtt — és nem tudom, ki volt a mese hőse, nem emlékszem, csak arra az esőre, »UND DAS HEISST ERIKA« 3
