Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 4. szám - KRÓNIKA - Kovács István: Források és forradások

Nyolcvanöt év múlva a császári követség tagjaként Budán átutazó Reinhold Lubenau a következőket írja a hajdani fővárosról és könyvtárról: „Magyarország fővárosában, a király székhelyén, igen sok palota állott, melyek most romba dőlve, a legtöbb helyen cölöpökkel vannak alátámasztva, mert a törökök nem törődnek semmivel, csak lovaiknak legyen hely, egyébként becsuroghat az eső is mindenütt [. . .] Nem sokat törődnek vele, hogy egerek, gyíkok, menyétek, kígyók, skorpiók tanyáznak a házakban, nekik a ház csak arra kell, mint amire a zarándokoknak a menedék.(. . .) A palotában tett látogatásunk során bejutottunk egy szép terembe, ahol az ajtótokok és ablakkeretek, valamint az oszlopok vörös márványból készültek ... Jó néhány könyv hevert itt egymáson .. .” (Haraszti—Pethő: 88. és 90. p.) A reformkor szellemi és anyagi gazdagodását, építőlázát is tükrözi, s a nagy felemelkedés évtizedeit jelképezi az angol John Paget 1835-ben kelt beszámolója Pest-Budáról: „Az utóbbi néhány esztendőben Pest hihetetlen gyorsasággal növekedett. Több mint fele a jelenlegi városnak olyan, mintha tegnap épült volna, most is kilencven ház épül, mind olyan, amelyben több család talál majd szállásra. A város közepén levő egyik nagy tér még néhány esztendővel ezelőtt oly messze esett a várostól, hogy az első lakók nem tudtak aludni a közeli mocsarak békáinak brekegésétől. Az akkori mocsarak helyén ma már csinos utcák húzódnak.” (Haraszti—Pethő: 270. p.)

Mennyi élet és halál sűrűi a virágzás-romi ás-virágzás egyszerre lehangoló és lelkesítő képletébe... Felelősségre figyelmeztet e történelmi hármasoltár. A lengyel reneszánsz Jan Kochanowski melletti legnagyobb alakjának, Mikolaj Rejnek A magyar című verse, amelyben Ady ostora suhog, máig érvényes intésként született a Mohács utáni évtizedekben:

Derék nemzet a magyar, de csak van hibája,

Rálelhetünk benne is egy-egy rút vonásra.

Olyan, mint az a paraszt, aki egyre-másra Váltogatja urait — nincsen maradása.

Jól teremne a földjük, ha volna rá ember,

Ki nagy torzsalkodással sok időt el nem ver.

Most Isten mint vásárra marhát, hajtja őket,

Nem is tudjuk, hoz-e még rájuk jobb időket.

De ha talpraállna is, ne csodáld rabságát,

Csodáld inkább szándékkal latrok latorságát.

Elfordítja tán kemény ostorát az Isten,

S megkönyörül kegyesen majd e szegény népen;

Te pedig, szomszéd uram, vedd ezt jól eszedbe:

A forró nyár elmúltát mindig tél követte.

Mások balsorsától jó hogyha mi is félünk —

Ki tudja, hogy az Úrnak, mi szándéka vélünk?

Kell a víz a tetőre, ha a szomszéd lángban,

Mert ha már házunkba kap, a tanács hiába.

És a szó is hasztalan annak, ki nem látja Mi történik körötte és még mi van hátra.

(Gömöri György fordítása)

88