Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Varga Imre: Egy asszony-szeretőhöz (vers)
VARGA IMRE EGY ASSZONY-SZERETŐHÖZ Tudnál-e olyan bonyolultan szeretni, ahogy én kívánlak. Talán mondtam már: gyűlölöm az érzelmi egyszerűsítéseket. Ami túl világos közöttünk, elmossa arcunk kontúrjait; fénye vakít. A „drágám", „mókuskám", „ó, hogy imádlak!" családi otthonba valók, s hallgathatod közben hogyan szuszog a szomszédos ágyban egyszál gyermeketek. Én az ilyen egyértelműségeket nem kívánom, s nem pózból — hidd el. Mert a bábuk (kézhez áll most a jelkép), világunk bonyolódván, egyszerűsítik a szerelmet. Vagy éppen bárgyú ünnepként megülik. Boldog igennel, jelszavakkal hemperegnek, s velük csalják meg önmagukat. S hogy az örök társat is, ez csak ráadás. A vers és szerelem nem tűri a lazuló kötéseket. S mindkettő szentségtelen. Haldokló korok költői — mivel úgyis minden bomladozik, elértéktelenül —, ők a boldog szentségtörők. Megértik a szépséget is. Ami sosem egyszerű. Sosem világos. 23
