Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Ágh István: A kivirágzott nádpálca (elbeszélés)
Mester töltötte ki. Nevem van, születési helyem, megyém, születési időm, vallásom, anyanyelvem, nem vagyok nem magyar anyanyelvű, nem beszélek semmilyen nyelven, oltottak 1939. évben, nem jártam óvodába, van apám, aki kisgazda, kelt 1945. évi július hó 9. napján, pecsét R. Kath. Népiskola. írása olyan, mintha tanulatlanságomban tanítani kezdene már, mikor én még a szűzmáriás képes levelezőlapra otromba köröket rajzoltam ceruzával. A nagy F szárára nem vízszintes vonalacskát húz, hanem hurkot ölt, mint a kis t-re is. Kis r betűi nem fölfelé karmolok, inkább hanyatt heverészők. Grafológiája szerint a valóságot számbavevő, alkalmazkodó, aki eszmék között szeret bolyon- gani, ösztönélete lefokozott, a feleségét sose csalta meg. Aláírása szerint hirtelenharagú, majd elérzékenyülő, vagy szalmaláng természetű? Vezetékneve első betűje, mint a kakas nekitámad a jércének, de a jérce fut előle, a nagy J-t keresztező hosszú vonal fedele alá bújik. 1946. évi január hó 31. napján eléri, 1949. évi június hó 15. napján a keresztnévből alig marad valami, 1950. évi június hó 14. napján még az a fedelet jelző vonal sem, amit olyan hosszan fölhúzott a négy betű fölé. Én ebben a változásban lelkifordulást érzek. Nézem az első állami iskolai pecsétet értesítőmben. 1949. június 15. Kossuth címer. 1950. február 1. az új alkotmány új címere nyolcadik osztályom befejeztéig. Bizonyítványom nemcsak érdemjegyeim dokumentuma, piciben az ország, s osztályfőnökeim változásai, sorra tovább még négy tanító. Az egyesből hetes lett, a hetesből ötös, a magaviseletből magatartás, a kitűnő magaviseletből példás magatartás, egyéves der, die, das után a Tannembaumból Zója Koszmogyemszkája. Mi követtük vagy nem követtük, de tanítóinknak követniök kellett. Most, amikor halványzöld füzetecskémet lapozgatom, megdöbbenek, miken mentünk mi akkor keresztül? Mégis 1948-ban megjelent valaki lelkesítőnek, olyan magasra dobott bennünket, hogy utána mégjobban fenékre estünk. Itt az aláírása ötödikes koromból. Ő a másik iskolában lakott egyetlen priccsen, mely a belső szoba sarkában nyúlt el. Néhány könyv, semmi más, csak a kályha, mellette hasábfák. Lakásában úgy járhattunk, akár a folyosón. Fiatal volt, bár hadifogság után. A tantermet végigérő vesszője nem fért a szekrény tetejére, a falhoz támasztotta. Képzelhető, nem verésre, de kedélycsiklandozásra használta. Még a hátsó padsoroknak is megpöckölhette a fejét. Ő lett államosított iskolánk. Szép, ha nem „emelik ki” egy év múlva járási úttörőtitkárnak, legutóbb főiskolai rektorhelyettes, ma nem tudom, mit csinál. Göndör, szőke fejét kicsit hátra hajtotta, mikor beszélt és megalapította az úttörő- csapatot. Kék nyakkendőnk volt akkor még, piros karikával. Elmesélte a londoni olimpiát. A kalapácsvetést megmagyarázta. A futást, a boxolást, a birkózást nem kellett, csináltuk azt mi magunk is. Hosszú papírra piros betűkkel kiírtuk: Éljen a VIT! Faliújságokat írtunk. Én verset, mely a Pajtásban is megjelent: Szavaltunk szovjet verseket, s jobban tetszett Szabolcska Mihálynál, annál, hogy: — mert akkor minden szegényt, árvát megajándékozhatna. A mozgalmi dalok újdonsága kipirosította arcunkat. Mi is százalékban tanultunk, Aki lusta és aki rest hulljon, e földön egyaránt boldogul, aki dolgozik, aki kalapál, aki szánt. Egy nap meg egy este minden esztendőben, szeretném, ha király lehetne belőlem. 19
