Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 4. szám - Tóth Erzsébet: Hazatérés, Lehetne címer, Nagy László örökzöldben, Érted és érte (versek)
TÓTH ERZSÉBET HAZATÉRÉS Az újabb szerelmek már a kertkapuig sem érnek, de ebben a szobában egy magam ácsolta kereszt alatt ülök, gyönyörű anarchiában, itt még elképzelt arcom uralkodik, csitít, megágyaz, lefektet, kérlel: hogy az aranyvasárnapi rongyokat kipihenjem, madarakkal lövöldöz rám, hintával röpít a húsvéti bokrok fölé hogy éljek, esőket ígér hogy lemoshatok magamról minden nyálat, ígéri Anyám küszöbét, ahonnan virágzástól vetkőzésig nézhetem a fákat, és megszégyenítem a márványasztalokat, visszaadom a rózsaszirommal töltött palacsintát, és mint az aratók, a térdemről ebédelek, és ha gerinctelen, sivatagi csöndben, mint egy kövér tábornok kitüntetései unatkoznak a csillagok, és fehér botok türelme, óvatossága kérdezi: minek itt látni? én összeszedem a törött gyémántokat, hiába gyöngült el papír-röntgenben a kezem, az elcserélhető életek helyébe fekete csontommal rajzolom magam, tudom, titokban kell növekedni, mert ravasz a tél is, ravasz a nyár is, mert gyilkosunk előbb megfürdik hajunkban, előbb kicsalja tőlünk a májusi illatokat, de nincs más takaróm, csak szempillám fedezéke, hát halkabbra fogom a dobogást, és mint egy halott költő, nyugodtan kérdem: kellene a szívem iránytűnek? LEHETNE CÍMER S most a legdrágább évszak, a legcsillogóbb, a leggazdagabb. Látástól vakulásig vásár. Egy összekötözött fenyőfába kapaszkodom, és a gyerekekbe, de ők gyönge fogódzók, ők angyalok.
