Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - Féja Géza: Rejtelmes anyaság (elbeszélés)
— Most már csókolózhatnak? — Rogyásig. — Hát akkor az is baj, mert mikor a szék összerogyott, és anyám a földre huppant, mennyire óbégatott. Az anyja legyintett. Hát legyen baj! Csak féljen a Rózsi. Rózsi félt is, és a csók ellen alaposan fölfegyverkezve nőtt fel. Nem csókolózott a fiúkkal, mint leánycimborái, hiába okítgatták, hogy az még semmi. Még mit nem! Hogy baj legyen belőle! Egyszer azonban ismét megérkezett az utcába a lakatos. Huszonöt esztendős fiatalember volt, és állítólag a város belterületén lakatosmesterséget folytatott, anyjának elbeszélése szerint fényes úri házakra szerelt lakatot, meg vasrostélyt az ablakokra. Ez a lakatos néha fél esztendőre is eltűnt, máskor meg heteken keresztül itt lebzselt öreg édesanyjánál, aki az utca végében lakott parányi házikóban. Az öreg néni szavai szerint fia nagyszabású vállalkozásainak becsületes teljesítése után jár haza pihenni és friss erőt gyűjteni. Volt is pénze bőven. Az öregasszony ilyenkor naphosszat sütött-főzött, hordta a kocsmából a bort meg az égszínkék szódásüvegeket. A lakatos pedig otthon heverészett, és detektívregényeket olvasott, vastag szivarokat szítt, ellenben az utcán alig jelent meg. Ha azonban kilépett a házból, sötétkék ruha feszült rajta, bajsza szépen pödörve kunkorodott, s csikorgott új cipője. Nem állott szóba senkivel, mert képzett és nagy hírű mesternek mondotta magát, de a tizenhét esztendős fejlett Rózsin megakadt a szeme. — Anyányi vagy már, te leány! Rózsi meg boldog volt: — Úgy, úgy, anya akarok lenni. A jószívű lakatos megszánta a leányt, miért égjen teljesületlen vágyakozásban, és esténként sűrűn csalogatta. Arcához hajolt, a leány érezte a bajuszpedrő jó szagát, rázta a forróság, de tiltakozott: — Jaj, nem csókolózom, anyám megtiltotta, mert abból jön minden baj. A lakatos azonban, úgy látszik, jól megtanulta a mesterségét, mert nem is erőszakolta a csókot, lemondott róla az öröm kövérebb falatjai kedvéért. Rózsi ugyanis az anyai oktatáshoz híven csak a csók ellen tiltakozott oly viharosan, de mihelyst a lakatos az udvarlás behatóbb módszereit vette igénybe, meglepően engedelmes lett, s az első szerelem eszelős vonzalmával és hálájával csüngött a lakatoson. Bámulta és szolgálta. Midőn pedig a férfi távozott a kültelekről, hogy ismét nagyvonalú vállalkozásokkal gyarapítsa a nemzetgazdaságot, szó nélkül követte egy szál ruhában, el sem búcsúzott az anyjától. A lakatos fűt-fát ígért Rózsinak, szép lakást, kalapot, vidám szórakozásokat. Mire azonban a városba értek, az ígéretek egyszerre szétpárologtak. A Ferencvárosban betértek egy vedlett, vén házba, ott is az udvar földszinti zugába. A lakatos kinyitott egy ajtót, sötét kis szobába léptek, melynek egész bútorzata ágyból, asztalból és két székből állott. Az egyik fal mentén két gyalulatlan láda éktelenkedett, egyiken mosdótál pihent, a másikon pedig egymás tetejébe rakott bőröndök szomorkodtak. Csupán függöny takarta a konyhát, melyben alig lehetett megfordulni, s látszott, hogy nagyon régen főzhettek benne. Hát itt tanyázott a lakatos, aki azonban, mint Rózsinak nemsokára tudomásul kellett vennie, a lakatos mesterség fejlettebb változatát gyakorolta, amennyiben inkább leszedte, mintsem fölszerelte a lakatokat. Ha egy-egy nagyobb vállalkozása sikerült, akkor eltűnt a szem elől, anyjához ment a kültelekre, s ott lapult, míg a nyomozás el nem lanyhult. Itt élt az udvar mélyében Rózsi, mosott, takarított, ebédet meg vacsorát hordott a szemben fekvő kifőzdéből, és egyre többet gondolkodott. Az utóbbira volt is szegénynek jó oka, mert nemsokára a szökés után kétségtelenné vált, hogy anya lesz. Rózsj 8
