Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom

ben 50,6 millió forint, 557 ezer pulóver helyett 430 ezret termeltek; ráadásul romlott a minőség és állandó a létszámgond. Amikor szanálták a gyárat, felmentették az igazgatót, az illúziókeltésre már nem volt semmi szükség. Szertefoszlott a DANIELLA-álom. Sehol semmi szenzáció és talpnyalogatásra alkalmas pozitívum, így mint tématerület egycsapásra a perifériára szorult. (Amiről hallgatunk, az nincs!) De a csend is lehet beszédes. Hogy ez a felszínen idegen sajtópropaganda mennyit ártott, annak tükrében tisztábban látható, ha megvizsgáljuk a központi napisajtó magatartását.

Az már az alapok lerakásáról, a kezdetek kezdetéről is minden túlzástól mentes, korrekt, tárgyilagos tudósításokat közölt, az elemző műfajú írásokban pedig azonnal helyet kapott minden lényeges ellentmondás. Összehasonlításul: négy év alatt, kilenc riportban és elemző tudósításban 41 problémát vetettek fel, s próbáltak mindegyik megoldására választ keresni. Hogy mit éreztek a kendőző-elkendőző sztereotípiák, más részről viszont a problémafelvető és elemző cikkek olvastán azok, akik egyrészt a zsebükön, másrészt egymás rossz közérzetén is sínyleni kezdték a tudatukba manipulált illúziókat, az könnyen elképzelhető.

Minden tudathasadásos állapotban szörnyű gyorsasággal terjed a gyanakvás. Persze, a pro és kontra nyilatkozókkal —vezetőkkel —s az általuk képviselt érdekekkel szemben. Ez a gyár jövője, lehetőségei szempontjából a tömeges távlatvesztésben, a passzivitásban — várakozás, kivárás —teljesedtek ki igazán. De egy ilyen állapot kiváló táptalaja a karrierizmusnak is, abban az értelemben, hogy aki, ki mellé áll alapon eleve státusszal honorálható minden. De a lekötelezettség gyorsan átváltozik odakötöttséggé.

Szó ami szó, a regionális és a központi sajtó ellentétes viselkedése a gyár valósága iránt abba az irányba formálta a közvéleményt, amit — hinnem illenék? — senki sem akart, ugyanis, egymás hatását sorra kioltották.

„ ... aki megbecsüli magát, kitűnik szorgalmával, eredményeivel, annak akkor is nagy a becsülete és több a fizetése, ha alig 17 éves...” — ez az egyik oldalon. A másikon meg: „ ... élesen vetődik fel a hatékonyság gondja a mezőgazdaságból toborzott alacsony iskolázottságú dolgozók miatt, akiknek ipari kultúrájuk, tapasztalatuk nincs ...” Hozzá: „A gyár felét sem adja annak, amire a gépek képesek.” Vagy ott a minőségi jelzőkkel illetett ergonómiai komfort példája, az ágazatban magas (?) 2300 forint fizetés, (amit egy soltvadkerti lány egy hét alatt megkeres otthon, s nem három műszakos munkabeosztásban.) A Magyar Nemzet riportjának címe: „Janus arc”. Két év termelésének eredménye 180 millió veszteség, s nemhogy adósságot törlesztenének, de a gyár napi fenntartását is a népgazdaság fedezi stb.

Hogy a Könnyűipari Minisztérium még ebben a helyzetben is —vagy éppen ezért? — álmodik, arra jó példa a másnap közölt nyilatkozat, amely a felvetett problémákra azzal reagál — igazolván a rögeszmét — a kötőipar továbbra is a legdinamikusabban fejlődő ág. Minden szinten optimisták maradnak a DANIELLA-álom alkotói?

A sajtó ellentétes magatartásáról Jéga Szabó László párttitkár így vélekedett:

— Az országos sajtó tényleg körültekintőbb volt, pontosabb, a regionális pedig felszínes. A vállalattal szimpatizáló helyi szervek és intézmények, valamint a minisztérium közötti megítélésbeli különbségek ennek az okai. Úgy is mondhatnám, mellettünk szóltak, azok ellen. Ez nagyon sajnálatos, nem ismertük fel az utolsó pillanatig sem. A mostani őrségváltás ebben is hozott változást.

A személyzeti osztályvezető ezt már másként látja:

„A közvélemény nagyon furcsán reagált. Nagyon sok, jobbára elítélő újságcikk jelent meg rólunk. Volt olyan is, amikor az újságírót Pesten három órán keresztül agitáltam, hogy ne azt írja amit leírt, hanem annál egy kissé jobbat írjon. Azért, mert nem teljesen felel meg a valóságnak és —főleg! — nem éri el vele a célját.”

34