Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Csató Károly: A Daniella-álom

DOBOS: — Igazán akkor sajnálják ezek a gyerekek a három évet, ha az a hatelemis asszony ugyanazon a gépen ügyesebben dolgozik és többet is keres, mint ők.

— Ilyen szituációban alapos okuk van, hogy visszakívánkozzanak a faluba?

ERDŐSI, DOBOS, LUNGER: — Úgy van.

Károly Antal az alapítók egyike. Öt év küzdelmeitől búcsúzik. Volt művezető, jelenleg gépmester. Szakmája szerint esztergályos, de azóta elvégezte a ruhaipari technikumot, csak a technikusminősítő vizsgája van hátra, amit már nem tesz le, mert felesleges.

— Nem látok perspektívát ebben a gyárban — mondja.

— Miért?

— Furcsán válogatják meg az embereket.

— Fejtsd ki bővebben . ..

— Nem akarom.

(Tudni kell, hogy kilépés előtt kötelessége elbeszélgetni a munkaerő-fogadási megbízottal. Az ő szobájában ülünk hármasban.)

— Félsz? — kérdezem.

— Nem, de nem akarom még azt sem megmondani, hol fogok dolgozni, nehogy idő előtt odaszóljanak.

Magyarázza az indítékokat. Arról van szó, hogy Hódmezővásárhelyre a HÓDIKÖT- höz küldött alapítókat, az „első madarakat” középvezetőnek képezték ki, de legjobb esetben csak gépmesterek lettek, mások pedig kiléptek. Az ország más üzemeiből idecsalt szakemberek lettek a vezetők, az ittenieket tehát becsapták, ami sok-sok ellentét és egyfajta elzárkózás, majd a széthúzás forrása lett akkor, amikor ennek éppen az ellenkezőjére lett volna égető nagy szükség. Nincs norma, nincsenek gyártási leírások, a termelés dinamikus felfutása helyett fejetlenség van, sorolta keserűen. Meg kellett kérdeznem tőle is:

— Nem látsz távlatokat?

— Nem.

— Fúrnak?

Művezető itt nem akar lenni senki. Már tavaly is megígérték, hogy komolyan javulni fognak a termelési feltételek, de ami megvalósult, nagyon kevés az értelmes munkához. Állandó villongásokat, ellentéteket szül az, hogy egyik helyen túlságosan magasak, a másikon pedig alacsonyak a normák.

A munkaerő-fogadási megbízott közbeszól:

— Sokszor kell még itt felmondási fenyegetőzéssel élni, ha azt akarja valaki, hogy egy problémára ráirányítsa a vezetők figyelmét.

— Konfliktus nélkül nincs intézkedés?

— így van. Ráadásul, a termelés itt nem eredményt hoz, hanem eladósodást — vág közbe Károly Antal.

— Nem látsz kiutat?

— Az embernek nincs már türelme kivárni. Most is állnak a gépek, csak nálam nyolc! . . .

— Nincs rá szakember?

— Ha mind a száznegyvenhárom gépet veszem, akkor nincs.

Megtudom, hogy a méregdrága Arii 8 és egy spanyol síkkötő például még csak egyszer dolgozott, amióta megvan, de akkor is csak arra használták, amire nem szabadna.

Néhány este műszakváltás előtt beszöktem a gyárba azzal, hogy beírtak már a könyvbe, csak ki kellett ugranom a városba. Meggyőződhettem, hogy ez a feloldódás az elszabadulás és a felszabadulás időszaka. Ilyenkor a vezetők messze elkerülik az üzemet, azért, hogy ne kelljen senkire se rászólni, de azért is, hogy ne szóljon senki vissza.

23