Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 12. szám - Czakó Gábor: A család (novella)

hogy mire jut az ember halála után? A küldetés vesződséggel jár, akár a tájékozódási futás. Rád van bízva: szaladj oda meg oda, találsz egy térképet, amiről leolvashatod, hogy hol találsz újabb térképet, ami a következő utasítást adja. Nem muszáj futnod, ebben különbözöl a kiválasztottól: ő csellenghet erre-arra, elfuvarozza a Cethal oda és amikor. A küldetéssel bíró gyakran elfárad, eltéved, mert a szabad akarat terhét cipeli, és minél messzebb jár a kitűzött iránytól, annál nehezebben találhat vissza hozzá: példának okáért soha.) Oroszlán bányásza tehát kínzott testtel és lélekkel szenvedett a környező térben.

A zsűrit a művész és műve kínlódása csöppet sem érdekelte. A Művészeti Alap két tisztviselőnője több tízezer bányásszal találkozott már az Alap raktárainak polcain. Az idősebbik még látta a sok ezer asztali Sztálint—Rákosit porcelánból, gipszből (festve), terrakottából, bronzból, no persze az azóta termelt Marxokat, Engelseket, Lenineket, Bartókokat, Mikszáthokat, egyéb forradalmárokat, művészeket és természetesen munkásokat-parasztokat mindkét nemből, a népgazdaság valamennyi ágazatából — régebben Marica grófnő-és Mágnás Miska-fejjel, újabban gombóc kobakkal (pár év múlva nyújtott arccal, rücskösre mintázva) az Alap tornaterem méretű művészet- spájzában, a töménytelen polcon: három utca Lenin, négy utca Olvasó munkás, két utca Kaszakalapáló . . . Fázott tőlük, meg a fűtetlen üvegháztól. (Éppen késő ősz volt.) Ifjú kolléganője is fázott, azért kinyilvánította hozzáértését.

— Hogyan tud ilyen hidegben dolgozni? — Bizony, a hölgy műtörténész volt,a szobor pedig plasztelinból készült.

A zsűri harmadik tagja Kanizsai középkorú s egyelőre közepes tekintélyű szobrász,, megdicsérte a tervet, ám kifogást kellett emelnie, miután első műről volt szó. Nem kapathatta el az ifjú kollégát.

— ... (dicséret, nem részletezzük) nézetem szerint egy kissé általános. Ha bányászsapkát viselne a figurád (ő is fázott), ismered, olyan lámpás tökfödőt, nyomban jellegzetesebb lenne.

A következő zsűriben az éltes tisztviselőnőt egy frissen végzett művészettörténész leány kísérte. (A szakma akkoriban kezdett elnőiesedni; finom léleknek való, nem megerőltető mesterség, nem árt a bőrnek, alaknak, visszereknek és általában nem jelent három műszakos elfoglaltságot.) Erlich Jakab tekintélye és Tóth-Kun Zsófia szervező- készsége Kanizsai helyébe Merci bácsit vonta be a zsűribe. Merci bácsi a Főiskolán nem szerette Oroszlánt, viszont sose mutatta. Nyájasan mosolyogva körözött a megsap- kásított mű körül. A két nő a földön fekvő rönkön ült, és Zsófia taktikai jóindulatából kifolyólag cseresznyepálinkát ivott. Az idősebbik dohányzott, közönyösen pöfékelt az előtte ácsorgó Oroszlánra. A hamvas műtörténész leányzó egyelőre csak ismerkedett a művészettel, finom, pillangószárny kezével elhajtotta Oroszlán slicce elől a füstöt.

— Pardon, pardon — ismételte pironkodva.

Merci bácsi kis híjján a szobor átvételét javasolta.

— . . . ( dicséret, nem részletezzük) mindazonáltal ez a bányászsapka nagyon didaktikussá teszi azt a különben eredeti szemléletű melót. A sematizmus korában ugye egy bányász-szobor bányászsapka nélkül nem volt bányász-szobor. A te munkád, dicséretére mondom, — saját maliciózus öndícséretével folytatta — abban különbözik a mi akkori giccseinktől, hogy nem igényli az efféle sztereotip külsőségeket.

A harmadik zsűrizésre az Alapnál került sor. Oroszlán kérte, hogy Kanizsait és Merci bácsit is hívják meg. Természetesen megjelent az érett és dohányos tisztviselőnő, valamint az elméleti esztétika képviseletében egy harmadik műtörténész leányzó. (Fluktuáció.) Oroszlán bepakolt a szatyrába plasztelint, forgóállványt, mintázófát, némi drótot.

11