Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - KRÓNIKA - Kunt Ernő: A táncházról
Elfordulván a tánc rendje, a lányok pihenőre ülnek, vagy kimennek beszélgetni társaikkal a pitvarba. A legények ekkor kezdik a tempót. Az egyikük odaszól a zenészeknek: „Húzzad az öregapám táncát!” vagy „Húzzad a Juhosokét!”. A legényes táncok zenéjét mindig arról nevezik el, aki azt legjobban járta. A kihívó legény a zenészek előtt áll, két kezével fittyeget (azaz ujjaival pattogtat): így veszi át a ritmust. Aztán megkezdi a táncot: előbb a szaporát, majd a nehezebbet, a lassút. Többen csatlakoznak. Majd egyszerre járják, figurázzák, majd ki-ki a maga kedvére tempóz. Felsőtestük csaknem merev, míg lábuk villámgyorsan mozog. Magasra szöknek, szalmakalapjukat a gerendához ütik. A lányok a fénykor peremén állnak, nézik a fiú kát. A cigányoknak örömük tellik a zenélésben, ha jó táncosok húzatják. A legények pedig kurjantanak, rikkantanak: „Ez a tánc a legényeké Nem a házas embereké“ „Járd ki lábam, járd ki most, Nem parancsol senki most“ „Ez a lábam, ez ez ez, Jobban járja, mint emez“ Fergeteges, fürge tánc ez. Erőt, ügyességet kíván. A legények káprázatos erőpróbája. A táncház végeztével — éjfél körül — haza kísérik a lányokat. Csoportokban vagy párosával ballagnak a szikrázó csillagok alatt. Hogy merre mennek, távolodó énekük jelzi. így folyik hát a táncházban az élet. Ám a néprajz iránt érdeklődő számára — ki örömmel figyeli a táncot s hallgatja a zenét — megválaszolatlanul áll a kérdés: mi a feladata a táncháznak, milyen szükségszerűségek hívják életre s tartják fenn? A táncház mindenekelőtt a fiatalok életét — a falu hagyományos szabályai szerint — irányító intézmény. Szembetűnő és alig megfigyelhető regulái arra az életkorra vonatkoznak, amely a felserdüléstől a házasodásig ível. Fontos szerepet tölt be tehát a faluközösség zárt rendszerében. A táncházban van alkalmuk az azonos nembeliek különböző korcsoportjainak a tartós együttlétre, s így a nemekre jellemző hagyományok elsajátítására. Itt tanulja meg a legény „a legényekre”, a leány „a leányokra“ jellemző ismereteket, viselkedésmódot, tartást, gesztusokat. Ezen ismeretek a legösszetettebb, s leghathatósabb formában nyilatkoznak meg, s csaknem minden érzékszervre hatnak. Hangsúlyozottan vizuálisan kódolt hagyományokat hordoz a tánc: a gesztusokat, a mimikát, a viseletét és a színeket. Az auditív érzékelés körébe a zene, ének, beszéd stb. tartoznak. Ám ugyancsak a táncház a színtere az ismeretszerzés ellenőrzésének, hisz ki-ki számot ad magáról cselekedeteivel alkalomról alkalomra az egész fiatalság színe előtt — s meg is bírálják, vagy dicsérik érte. Ismeretszerzés, ismeret- átadás és ellenőrzés így kapcsolódik szerves egységbe itt. Másik feladatköre a táncháznak a nemek közötti kapcsolatok szabályozása. A falu rendje csak meghatározott alkalmakkor teszi lehetővé, engedi meg a különnemű fiatalok együttlétét. Ilyen alkalom a táncház is. Itt felnőtt felügyelete nélkül lehetnek együtt s így élhetnek fiatalságuk természetes szabadságával. A táncház intézménye azonban igen szigorú hagyományokra épül, amelyek megtartásáért a fiataloknak maguknak kell felelni! így tanulják meg önmaguk fegyelmezését: élni a szabadsággal. így válnak felnőtté. Központi feladata a táncháznak a párválasztás elősegítése. A faluközösségnek érdeke, hogy fiataljai minél harmonikusabb, sikeresebb házasságokat kössenek. A táncos-víg együttlét tulajdonképpen a lányok és legények közötti vonzások és taszítások rendszerének kialakulását segíti. A tánc nemcsak bravúros erőpróba, de az életrevalóság, rátermettség, s az egész egyéniség próbája is. A táncház szolgálja tehát a fiatalok párválasztását, a helyi hagyományos kultúrába való belenevelő- désüket, de szolgálja egyúttal az Erdély területén élő különböző nyelvű népcsoportok sajátos kultúrájának közös továbbéltetését is. A cigány, a magyar, a román, a szász nyelvet beszélők zenében, táncban megértik egymást, s őrzik egymás kultúrájának elemeit. KUNT ERNŐ 96
