Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 11. szám - VALÓ VILÁG - Pünkösti Árpád: Isten útjai
— Valamit csak tud — mondta és megtörölte a szájharmonikát, mire én elkezdtem a Mennyből az angyalt, ő meg kísért, aztán koccintottunk, kezet ráztunk és megkérdezte: — Tudtad!? — Mit? — kérdeztem, mire elővette a személyi igazolványát és megmutatta: „Foglalkozása: lelkész”. — Hát akkor itt a Vörös tér tövében a Népszabadság munkatársa énekelte a Mennyből az angyalt, és a T.-i plébános kísérte szájharmonikán! Nevettünk. — Feszélyezetlenül akartam eltölteni két hetet! — mondta. Egy hónap múlva meglátogattam Gézát a falujában és a plébánia vallásos díszei, kegytárgyai között már én mozogtam élhetetlenül. Levetítettem a moszkvai dia-képeket, majd lefekvéshez készülődés közben —valamikor este tíz körül, amikor már régen kihalt a falu — halkan kopogtattak az ajtón. — Ezek a te embereid! — mondta Géza és kisietett, én pedig végighallgattam, hogyan keresztelte meg a szomszéd szobában a KISZ-titkár fiát. (Ha tudta volna, hogy a „Népszabadság” hallgatózik!) Templom: társadalmi munkában Géza ezután irigylésre méltó csinos lányokkal jelent meg nálunk többször is; megvitattuk, milyenek a világbéke és a papi nősülés kilátásai, aztán egyszer, egy Madonnaarcú lányt átölelve kijött a farbával: — Segíts nekem, szeretnék levelezőn agronómus lenni! — Ugye, segít, Árpád? — kérdezte a Madonna és Gézához simult. Plébános-ajánlóban végül Z. Dénesnél, a megyei pártbizottság kultúrális titkáránál kötöttem ki, mert lejjebb nem mert senki dönteni. — Garantálod, hogy a barátod kilép, ha felvesszük? — Ha felajánlotta volna cserébe, nem lenne a barátom, és nem is javasolnám! Géza azóta agronómus is, és hívei lelkigondozása mellett elvállalta félállásban egy tsz-pulykafarm vezetését — miközben mellékesen újjáépített egy Árpád-kori templomot. A történet úgy kezdődött, hogy az új tanácsháza megrepedt, állítólag azért, mert Sipos brigadéros akkor is részeg volt, amikor ennek a falát emelték. Rajta, de a tsz-en sem lehetett 200 ezer forintot behajtani, úgy csürték-csavarták hát, hogy papírt szereztek róla, azért repedt meg a faluban ez az egyszem épület, mert alábányászták! A bánya kifizette a helyreállítást, de ekkorra már Géza is kiderítette, hogy a templom sok felújítása, többszöri átépítése Árpád-kori építményt takar — ami hogy, hogy nem, ugyancsak repedni kezdett! Miközben a műemlékesek készítették a helyreállítás tervét, N. Géza plébános captatio benevolentiae — a jóakarat elnyerése érdekében — leszállt a bányába dolgozni, aztán levizitelt a bányaigazgatónál és a főmérnöknél, vért adott a bányászokkal együtt (meg is jegyezték, hogy a főnökök bezzeg nincsenek itt), és amikor elkészült a templom-újjáépítés 600 ezer forintos terve, azt mondta az igazgatónak, hogy az egyháznak is elég annyi pénz, mint a tanácsnak: ha 200 ezer forintot adnak a „repedés helyreállítására”, átépítik a templomot! A mú'emlékesek kinevették, a püspök azért meghívta a bánya vezetőit és meg is ajándékozta őket, aztán ők is visszahívták, amikor átutalták a kétszázezer forintot. Géza az első munkása volt az építkezésnek, és a misebort sem sajnálta a fél falunyi társadalmi munkástól, és magától sem. Ha nem is kommunista szombaton, de munka után egy-két fuvarral segítettek a bánya sofőrjei is, a nagy kaláka csak két hétre szakadt 60
