Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980 / 1. szám - SZEMLE - Vasy Géza: Hétköznapok
haladva fölfejti a jelenséget. Máskor is hasonlóképpen dolgozik. Azok az emberi arcok érdeklik, amelyekben a sors is benne van, a történelem, az idő, a változás, a gond, az öröm. Kitűnően tud kérdezni, ezúttal mégis inkább jellemformáló, leíró erejét figyelhetjük meg. Nem bíz mindent alanyára, írásai nem magnószalagról vagy gyorsírótömbről készült átírások (amivé egyre gyakrabban az irodalmi riport válik), hanem megformált életanyagok, esztétikai minőségek. Beke nem rejti véka alá ismereteit. írásaiban gazdag tudásanyag szólal meg. A témával kapcsolatban szeret mindent — kedvelt szavával — „fölbúvárolni”. A dokumentumokat azonban (egy 83 éves öregasszony megrázó önéletrajzát), a tudományos adatokat (például Petrás Ince János munkásságát, moldvai népköltési gyűjtésének ismertetését) mindig beépíti írásaiba, a személyes élményekkel szerves kölcsönhatásba kerülnek, és sosem keltenek irodalmias hatást. Mondottuk: Beke ezúttal inkább leír, mint beszéltet, inkább szenvtelen, mint szenvedélyes. Történeteit egyszerű, tárgyias, hűvös hangon adja elő. Érzelmi kitárulkozás helyett szemérmes visszafogottság jellemzi. írásai nem érzelmesek, de szívük van. Épp tárgyszerűségükkel, drámaisá- gukkal keltenek erős érzelmi hatást, a „tények hatalmával” döbbentenek meg. Egyik „hőséről” írja: „Az 50-es években bíróság elé került, mert többet vetett az előírtnál. így olvastuk az akkori újságokban. Ha kevesebbet vetett volna! Akkor azért kerül törvény elé.” Hangulata, atmoszférája van Beke írásainak. Terjedelmes leírásokat egy- egy sejtető, többértelmű mondattal zár le: „Az élet soha sincs veszély nélkül, s ki tudja, melyik a nagyobb: a tomboló szél-e vagy a lassú, szakadatlan vízmosás!” Ugyanebben az írásban olvassuk: „A kutak nem öregednek meg, ha takarítják őket.” Az író nemcsak ábrázol, de segíteni is akar. Fő gondja a romániai magyarság körében lezajló életformaváltás tüneteinek megragadása. Hogyan lesz a tegnapi falusi emberből a városi blokkházak lakója! Mikor, hol és hogyan találnak otthont a hányatott életű dévai csángók, akik két évszázad alatt négyszer vonultak, menekültek vagy települtek! Mi adja egy gyilkosság társadalmi hátterét! A táj iparosodása milyen előnyöket és új gondokat hoz! Milyen a városra bejáró, vonatozó kétlaki munkások élete! Ezek az író kérdései. De nemcsak kérdései vannak. Társadalmi felelősséget hirdet, a közöny ellen perel, a hontalanság veszélyére figyelmeztet, az anyanyelvi megmaradás vagy az elmúlás sorskérdéséről beszél, a felelősség, a hűség értékére int. Ha Beke a múltról ír, akkor is a mára és a jövőre gondol; ha részletkérdésekkel foglalkozik, akkor is összefüggésben lát, országosan és az anyanyelv keretében gondolkodik, a „folytonosság útjain” töpreng. Könyvét nem az minősíti, hogy riportnak vagy szociográfiának mondjuk. Értékét az adja, hogy segít feleletet találni az erdélyi magyarság bennünket is érdeklő és érintő legnehezebb kérdésére: „miként válhat a kölcsönös megismerésen alapuló önismeret megtartó erővé”. TÜSKÉS TIBOR. HÉTKÖZNAPOK Sok irodalmi antológia jelenik meg, s igazán valami különlegesség kell ahhoz, hogy valamelyikre felfigyeljen az átlagolvasó. Mert állandó, már sok éve tartó, s megállíthatatlan sikere csak a könyvhétre rendszeresen megjelenő antológiáknak van. A Táncsics Könyvkiadó Hétköznapok c. kötete címével nem hívja fel magára a figyelmet. Tartalomjegyzékének futó áttekintése sem tudom, hogy mennyire csábító, hiszen az egyes fejezetekben különböző műfajú írásokat: elbeszéléseket, verseket, jegyzeteket, riportokat, kritikákat és tanulmányokat, valamint képzőművészeket bemutató portrékat olvashatunk. Hogyan áll ez össze kötetté! — kérdezheti bárki. A válaszhoz bizony végig kell olvasni a könyvet, de legalábbis bőségesen tallózni benne. S mindezt megelőzően fontos tudni azt is, hogy a közölt írások mindegyike a Népszava hasábjain jelent meg az elmúlt esztendőkben. Vagyis az antológia szervező elve: válogatás e napilap kulturális rovatának legjobb anyagaiból. Tehát egy nagy hagyományú, a magyar munkásművelődés történetében s a mai közművelődésben egyaránt fontos szerepet vállaló és betöltő napilap, egy jellegzetes szellemi műhely mai — közelmúltbeli — eredményeivel ismerkedhetünk meg. A Hétköznapok nem előzmények nélküli. A hetvenes évek elején rendre megjelentek a Népszava Szép Szó c. kulturális mellékletének anyagából a Szép Szó c. antológiák, aztán amikor a melléklet megszűnt, a könyvsorozat is félbeszakadt. Folytatása ezért most külön öröm, s talán nem kell sokat várni, hogy a Hétköznapokat is újabb kötet kövesse. Mi a szerepe az ilyen antológiának? Véleményem szerint nagyon fontos feladatot teljesít: ellenőrizhető összképet ad a lap kulturális rovatának törekvéseiről, színvonaláról. Napilapot a legtöbb ember nem olvas végig, s ha elolvasta, nem őrzi meg éveken keresztül. Pedig az ott megjelenő anyag megőrzésre érdemes lehet sokszor. Ezt a megőrző, olvasásra, újraolvasásra alkalmassá tevő funkciót tudja ellátni ez az antológia, amelyet tulajdonképpen a Népszava minden olvasójának meg kellene vennie (de ehhez sajnos túlságosan kis példányszámban jelent meg) és könyvespolcán elhelyeznie. Sőt, nemcsak a Népszava olvasóinak, hanem minden, a mai kultúra iránt érdeklődő embernek, akik éppen így alkothatnak képet maguknak e lap munkájáról. A napilapoknak az irodalom, a művészetek terjesztésében, az általános műveltség emelésében köztudottan igen nagy szerepük van, mégis mintha ezt a szerepet nem vennénk eléggé ko90
