Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 11. szám - A Szovjetunió kisebb népeinek irodalmából, folklórjából - Körmendi Lajos: Üzenet a jurtákból (Gondolatok a kazak szépprózáról)

(A valóság). Az elbeszélésekből elénk táruló valóság rendkívül izgalmas, hiszen szimbiózisban él itt az ember és a természet, a nomád hagyományokat őrző puszta és a modern technikai civilizációt képviselő város, az iszlám és a marxizmus ... Ez a bonyolult, ellentmondásoktól feszülő világ adja a kazak elbeszélések alapszövetét, melyre a szerzők úgy rajzolják fel a figurákat, hogy meg kell szeretnünk a kazakokat, el keli hinnünk, hogy ebben a népben rengeteg jóféle alkotóerő, élniakarás, vitalitás van. Főleg az újabb írónemzedék ábrázolja meggyőző művészi erővel Kazakisztán mindennapjait, a hétköznapi konfliktusokat, igaz, időnként még engedményeket téve valamiféle makacs s alighanem a sematizmus éveiből ittmaradt kívánalomnak: Több elbeszélés lerúgná magáról ama még talán kötelezőnek hitt „boldog befejezést”. Jellemző ez a könnymaszatos befejezés Dulat Iszabekov munkájára (Sojinkulak) csakúgy, mint Oraz- bek Szerszenbajev (Naszreddin Hodzsa unokája), de még Tarazi Ekim elbeszélésére (íjhúr) is. Ez utóbbiért nagy kár, mert ő nagyon is valóságos társadalmi problémát boncolgatott csaknem végig hitelesen: a hatalmaskodó, rokonokat, komákat tömörítő maffiának és az ugyancsak a rokonságba tartozó, de tisztességes Ajaznak a konfliktusát. Sajnos, Oraz ,a főgonosz ellen a világ egyetlen Ajaza sem győzedelmeskedhet olyan egyszerűen, ahogyan Tarazi Ekim meséjében.

(Rokonaink). A kazak széppróza megérdemli figyelmünket, még akkor is, ha mostanában kezdi kiheverni veszteségeit és gyermekbetegségeit. A nomádok unokái már olyan műveket alkotnak, melyek nemcsak a szociológia és etnográfia ínyenceinek nyújtanak érdekfeszítő olvasmányt, de esztétikai élményt is adnak. A művészi élményen kívül persze még valami csábít a kazak próza (irodalom, kultúra, nép) megismerésére: a rokonság. Magát a magyar nép kultúráját is erős türk hatás érte a honfoglalás előtt, gondoljunk csak szókincsünk egy értékes részére vagy népzenénk régi rétegére. A honfoglalás idején vagy röviddel utána jónéhány türk népcsoport (kabarok, besenyők, úzok, stb.) telepedett meg a Kárpát-medencében, így a népvándorlás utolsó hullámával ideérkezett kunok is. A kunoknak pedig a kazakok édestestvérei. Sokan a Kis- és a Nagykunságot valljuk szülőföldünknek, éppen ezért természetellenes dolognak érzem, ha szeretett rokonainkról semmit sem tudunk. A díjnyertes ló-ból mintha nagykunsági emberek toppanánnak elénk, mintha még a közelmúltban is elevenen ható nagykunsági szokásokat idéztek volna fel a kazak írók (pl. a kökpár nevű lovas vetélkedő játékot). A kazak széppróza tehát egyáltalán nem egzotikus mutatvány, hanem nagyon is a mi világunkra rímel, egy hozzánk hasonló gondokkal viaskodó nép üzenetét hozza, s ezt az üzenetet szerencsére egyre többen (turkológusok, költők, írók) közvetítik hozzánk. Rokonaink üzenetét azért is érdemes olvasnunk, mert általa gazdagodni fog tudásunk önmagunkról is.

33