Forrás, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980 / 10. szám - KRÓNIKA - Don Diego De Estrada: Bethlen Gábor udvarában

a Szenátus és a Tanács jóváhagyta az ítéletet, legelébbis a javait kobozván el, mint közönséges lázadónak. A fejedelem magához vette ezt a leányt, a saját palotájában neveltette, s két mezővárost adományozott neki. A leány atyja zsidó ősöktől származott, s még őrizte az ariánus törvényeket, mely szokásában a leány is követte. Szerelmünk pompásan elmulattatta a fejedelemasszonyt, mivel a gyönyörűséges Rákhel (ki valóban gyönyörűséges lévén, nagyon is méltán viselte a nevet) ravaszul és nagy körültekintéssel kereste az alkalmat, hogy vélem lehessen, mialatt Sternberg kisasszony rosszul megjátszott közönnyel próbálta palástolni féltékenységét. Egymást érték a panaszok úrnőmnél, mi is őt módfelett mulattatta, nékem pedig igencsak hízelgett; s éjjel-nappal szüntelenül játszottuk ezt a komédiát. A szépséges Rákhel végezetül, féltékeny indulattól űzetve, megvallotta nékem érzelmeit, kijelentvén, hogy irántam való határtalan szerelmében még a katolikus hitre is áttérne, hahogy nőmül kívánnám venni őt; s mindjárt hozzátette, hogy azzal ne sokat gondoljak, hogy Sternberg kisasszonynak eggyel több városa van, mint őneki, mivel ha az ő atyjának több szerencséje lett volna, akkor ő most Erdély nagyasszonya lenne, Sternberg kisasszony pedig az alattvalója, ám ő akkor is csak engem választana férjéül, annyira szeret és becsül; ezt mondván pedig a nyakamra kulcsolta karját. Való igaz, hogy szépsége rendkívüli volt; ám vagy azért, mert jobban vonzanak a teltebb idomok, vagy azért, mert a másiknak kényesebb és haloványabb volt a bőre, s mert ingerlőbben kellette magát, de én inkább annak a szerelmére hajlottam, mint a Rákhelére; bár meg kell vallanom, hogy főleg istenfélelemből cselekedtem így, hiszen magam katolikus voltam, ők pedig mindketten eretnekek, azonfelül pedig én már házasember is voltam, ezért hát nem is tekinthette egyébnek a dolgot puszta mulatságnál, merő időtöltésből űzvén így tréfát belőlük.

Ez idő tájt ért ama nem mindennapi kegy avagy szerencse is, hogy alkalmam lehetett levenni a féje- delemné lábáról a csizmát; egy alkalommal ugyanis, midőn épp nyulat kergetett hölgyeivel, lovaglás közben nagyon megfájdult a lába, mivelhogy egy felettébb szűk, ámbátor különlegesen finom bőrből készült kordováncsizmát viselt éppen. Az udvarhölgyek tovább nyargaltak, a fejedelemné pedig hátramaradt, megparancsolván, hogy segítsem le a nyeregből. Miközben én leemeltem, őfájdalmában arcomnak támasztotta arcát; majd miután gyengéden földre helyeztem, s a lovakat nagy sietve kikötöttem, lehúztam a lábáról a csizmát, és megvizsgáltam a helyet, ahol a csizma feltörte, egy kevés nyálat tettem reá, mivel másfajta ír nem volt nálam.Őszívből kacagott a dolgon, noha kegyetlenül fájtalába; mire én azt válaszoltam, hogy a nyál jót tesz majd, s hogy én már láttam sebet nyelvvel gyógyítani (aminthogy igaz is). Némiképpen felfrissült a lába, s akkor rám parancsolt, hogy húzzam rá vissza a csizmát. Mielőtt azonban megtettem, egy csókot nyomtam a lábára. Azt mondotta erre: „Köszönöm e kegyet; ám ha ezt megtudná Sternberg avagy Rákhel, ugyan kapnánk tőlük.” „Asszonyom — feleltem —, az ővélük való enyelgés nem egyéb kellemetes játéknál, felséged szórakoztatására s mulattatására; gondolataim azonban magasabbra törnek, készen reá, hogy mindenben felséged szolgálatára lehessenek, mivelhogy felségedet mint úrnőmet a hódolat minden neme megilleti.” Reám nézett, s látta, hogy állom a tekintetét; akkor megfogtam a karjánál, és fölsegítettem a nyeregbe, mondván: „Kapaszkodjon jól felséged a sörénybe.” Csak mikor fönt volt már, akkor felelt: „Én már jó helyt vagyok — mondta —; most üljön kegyelmed is nyeregbe, de ne hágjon oly magasra, mint a gondolatai.” „Sem a gondolataimat — feleltem én — vissza nem foghatja senki sem, én nem hághatok egymagámban oly magasra, hacsak nem segít benne valaki, kezem alá adván valamely sörényt; ám ha egyszer már megkapaszkodtam belé, üstökön ragadván az alkalmat, én soha el nem eresztem többé.” „És ha nem adják kezed alá, akkor hát mit teszel?” — vágott vissza. „Akkor gyalogszerrel járok” — válaszoltam. „Ügyesen feleltél — mondta —; s ha nem tudsz egymagádban fölhágni, én majd kezem nyújtom neked.” „Én pedig csókkal illetem kezed — feleltem én —; hiszen őáltala az égbe hághatok.” Megcsókoltam kezét, és nyeregbe szálltam; ám útközben le nem vette tekintetét rólam, s oly nagy figyelemmel nézett, hogy kezdtem igen különösen érezni magam; nem mintha féltem volna, hogy megharagudott, hiszen az egész utat végignevette, jóllehet nem amúgy jókedvében, inkább nagyon is ünnepélyes volt az a nevetés. Megtaláltuk a kilenc udvarhölgyet (mivelhogy annyian jöttek vele), és éppen visszaindultunk a városba, amikor hír jött a fejedelemtől, hogy súlyos betegséggel ágynak esett; megszaporáztuk hát lépteinket.

A vadászat sikeres volt, s bőséges zsákmányt ejtettünk; a fejedelem, ágyából kikelvén, az ablakhoz járult, hogy lássa a fejedelemasszony bevonulását, ami, hogy urunknak kedvét földerítsük, felette ünnepélyes volt. A fejedelem vízkórban szenvedett, mely igen hosszadalmas nyavalya; és hol lábra állt belőle, hol pedig megint visszaesett; hanem azért a muzsika s a szokásos táncestélyek nem maradtak abba. Tudtam, hogy a fejedelemasszonynak nemigen lesz kedve tovább tréfálkozni a két udvarhölggyel; és valóban, hamarosan úgy intézte, hogy a szépséges Rákhel nőül menjen egy nemes báróhoz a fejedelem udvarából, egy gazdag és előkelő férfiúhoz. A leány pedig, minek előtte rászánta volna magát eme frigyre, előbb hozzám fordult, kérvén, hogy határozzam el végre magam, mivel ha én úgy akarnám, énértem még egy királyt is kikosarazna. Azt tanácsoltam neki, hogy menjen csak férjhez, mivel én nem házasodhatom anélkül, hogy ne kellene írnom előbb Spanyolországba e dologban, mire nagy könnyhullajtások közepette nőül ment a báróhoz, és mivel ama báró katolikus volt, ő maga is áttért a római vallásra. Pompás és fényes esküvőt tartottak, melyen maga a fejedelem és a fejedelemné is megjelent; a mi katolikus templomunkban keltek egybe, ünnepélyes nagymise keretében, a palotában pedig utána napokig állt a bál. Mivel a fejedelem még mindig gyengélkedett, én táncoltam afejedelemasszony90