Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Móra Ferenc levelei a Kiskunfélegyházi Ipartestület Elnökségéhez (közreadja: Fazekas István)
MÓRA FERENC LEVELEI A KISKUNFÉLEGYHÁZI IPARTESTÜLET ELNÖKSÉGÉHEZ A Kiskun Múzeum Móra-relikviái között igen érdekes dokumentumsorozatnak tekinthető a helyi ipartestület elnökségéhez címzett, fotómásolatokkal is bemutatott levelezésanyag. Az első, a harmadik, a negyedik sorszámú levelet az 1950-es évek végén az ismert kiskunfélegyházi Móra-kutató, Mezősi Károly gyűjtötte Soós Imre ipartestületi jegyzőtől, s részben ismertette, idézte is alapvető szintézistanulmányában, amely Móra Ferenc félegyházi élete címmel két kiadásban is megjelent. A második sorszámú levél 1972-ben Némedi Varga Jakab családja, pontosabban Palotai Zoltán ajándékozása útján került a Kiskun Múzeum tulajdonába. A levelek időrendi csoportosításával fontos információkat nyerhetünk Móra és a szülőváros kapcsolatáról. Közismert, hogy az írót 1927-ben választotta a városi képviselőtestület díszpolgárrá, s hogy csak 1929-ben rendezhették meg az avatóünnepséget, mert akadt néhány képviselő, aki Móra 1919-ben megjelent vezércikkeire, elsősorban a Memento tartalmára emlékeztette a javaslattevő képviselőtársakat. A díszpolgáravató ünnepséget előkészítő szervező munka tehát nem volt zavartalan, de a haladó értelmiségiek, az iparosok büszkén vallották Mórát a kisváros érzelmi ragaszkodását írásban is megfogalmazva magukénak, Móra szavait idézve közülük valónak. Az ipartestület vezetői körében, de a kisiparosok még népes táborában is sok barátja, közeli ismerőse volt Mórának, s „az iparosok egyeteme” természetesen az édesapa baráti körét — Sallay szűcs, Oroszi takács közelségét — is jelentette számára. Amikor az ipartestület 775 iparos nevében köszöntötte a 30 éves írói jubileumát ünneplő Mórát, éppen azt tekintették legfőbb érdemének, hogy „édesapja, az áldott emlékű szűcsiparos révén minden művében és minden előadásában büszkén emlegeti az iparostársadalomhoz való tartozását.” Az első levélben az iparosoktól kapott üdvözlő sorokra válaszol. A másodikban a megszólítással is tágítva mondanivalójának irányát („Kedves Földjeim!”), a legjobb Móra-művek vallomáserejével és tárgyilagos ítélkezésével tudósít a 30-as évek elejének válsághangulatáról, s az „öreg diákok” találkozója időszakában az iparosoktól kapott, személyesen átvett kitüntető sorokat köszöni meg. Újrafogalmazza itt Móra a nagy közönséghatású beszédeinek egyik legszebb gondolatát. Ő — mint írja — „azért sem felejtheti el soha, hogy a Daru utcából jött, mert éppolyan szegény ember maradt, mint az apja volt, s igyekezett éppen olyan becsületes munkát végezni.” Bizakodása némi rezignáltsággal terhes: arról, hogy egyszer majd talán „mindnyájan rájövünk arra, hogy egy hajónak az utasai vagyunk” (a kiemelés Móráé!). A harmadik és a negyedik levél az iparosok által kezdeményezett, sajnálatos módon elmaradt találkozó gondjairól ad hírt. A tervezett találkozó bevételét a hadirokkantak segélyezésére kívánták fordítani. 1933 júniusában a kényszerű pihenés, a karlsbadi gyógykezelés tervével nem vállalhatta ezt a programot. Betegségét fanyar humorral rejti: „Karlsbad megszállására készülök.” Az egészen biztosnak vélt ígéretét később sem teljesíthette, mert súlyosbodó betegsége éppen a karlsbadi üdülés közben ijesztette meg annyira, hogy hazaindulás előtt célszerűnek látta, ha Ungváron időzik. Állapota talán javulhat, s nem ijed meg tőle a családja. Az Ungvárról keltezett levélben 77
