Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 2. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (II. A nyugati végeken - Vasi és zalai népcsoportok)
gyermekek keresztszülője, később pedig a násznagy, mindig az ő segítségét kérték legelőször és neki is kedveztek a legjobban. Minden községben állítottak díszes májusfát (májfát), és valamikor itt is ismerték a Szent Iván napi (jún. 24.) tűzugrás szokását is, mely voltaképp egy másik szerelmi varázslási alkalom. Ismert volt az ún. len-nyomás (közösben történő taposás, puhítás), ennek szokásait a kukoricafosztó vette át; tartottak ünnepélyes, vidám szüretet is. Nagyon gazdag a nyugat-dunántúli Luca- és Mikulás-hagyomány, a karácsony pedig sok szempontból egészen különleges. Az 1940-es években egy göcseji ház tiszta szobájába belépve, nem kis meglepetéssel tapasztaltam, hogy ott a karácsonyfa a mestergerendához volt erősítve. Ma már tudom, hogy e szokás a német nyelvterület nagy részén, sőt a Fertő környéki horvátok körében is elterjedt és egész Nyugat-Magyaror- szágon az utóbbi évtizedekig elég általánosnak volt mondható. Az emberi élet három nagy állomásához nem kevésbé gazdag szokáshagyomány fűződik, mint az említett jeles napokhoz. A vasi, zalai paszita (keresztelői lakoma) pl. felér egy kisebbfajta lakodalommal, egyébként sokban emlékeztet is rá. Különleges a farsangi ún. bekörösztölés: tréfás legényavatás, mely még gazdagabb és komolyabb formában majd a Kis-Alföldön kerül ismét elénk. Itt mindössze annyi maradt belőle, hogy az avatandó serdülő legény kalapját a többiével együtt elkérik, de csak az övét kormozzák be belülről, és amikor visszaadják neki, az arcát bele kell törölnie. Jót derülnek rajta. A jelölt itallal váltja meg magát és belép a legények társaságába. Változatos, gazdag a lakodalmi szokásrend is; a több tucat mozzanatból csak a kethelyi (Vas m.) vidor szerepére utalunk, aki paraszti fokon és e szokáskörön belül ugyanaz, mint a királyi, főúri udvarokban a csörgősipkás bolond. Ugyanitt dívik a zászlós felvonulás is, magának a zászlónak a neve különben igazság. Zalában is különös szokás dívik: a lakodalmi vacsora hangulati tetőpontján kaszával a kezében belép a halál (fehér lepedőbe burkolt alak), és komor verssel hűti le a kedélyeket: Csend, figyelem, ezzel kezdem szómat! Hamar elmondom mondanivalómat. Ha eltitkolnám is, jól tudják, ki vagyok: If jat és öreget sírgödörbe zárok... (DÖMÖTÖR TEKLA: A népi színjátszás Európában. Bp. 1966.: 55.) A lakodalom maga egyébként sok olyan régies éneket őrzött meg, mely máshonnan már nem, vagy alig ismert, legfeljebb régi kéziratokban, ponyvanyomtatványok hasábjain akadhatunk rájuk. Ilyen pl. a menyasszony pártabúcsúztatója, melyet Kethelyen jegyeztek fel: — Jaj, pártám, jaj, pártám, Édes szűz-koronám! Mikor én lány voltam, Szabad madár voltam... De ha most elmegyek, Este hazamegyek: — Te lustos, te szajha, Hol voltál, hol jártál?... (BÉKEFY RÉMIG: Kethely és környékének néprajza. Bp. 1884. 75.) Hasonlóan régies jellegű a halotti szokáskör is (pl. Göcsejben a halottnak ételt tesznek ki az ablakba: halottak napján pedig hozzátartozójáért ki-ki maga húzza meg a harangot stb.), de ezekre és egyéb szokásokra (aprószentekezés, aratás, pincézés stb.) terjedelmi okokból már egyáltalán nem térhetünk ki. Ugyanezért mellőznünk kell a hiedelmeket is. Zene, tánc, játék, költészet Régies jellegű hangszer a regősök említett láncosbotja, (höppögető, huhogó és még sok néven ismert) köcsögdudája, valamint a még nem említett síp, mely a régi tárogatónak (töröksípnak) egyetlen megmaradt népi emléke. Ilyen őskövület a zalai hosszú furulya (hosszi furugla) is, melyet csak hátra szegzett fejtartással lehet megszólaltatni. Sokáig fennmaradt itt a duda is. Egyebekben pedig épp az az érdekes, hogy vidékünkön inkább elterjedtek a német fúvós, mint az Alföldön kedvelt cigány vonós zenekarok. A szabadtéri, hagyományos játszót kivéve, úgyszólván minden mulatság a kocsmában zajlott le. A dallamok régi rétegének megvolt e tájra jellemző zenei sajátossága, erről már Bartók Béla óta tudunk; utóbb még külön sajátosságokat is észleltek a regösszokás elterjedési területén belül. Ma azonban már a dallamok 98%-a új stílusú, melyeken belül helyi zenei jellegzetességeket vajmi nehéz lenne megállapítani! A nyugati (Vas, Zala megyei) táncok ma még kevéssé ismertek, de gyérebb adataink alapján is megállapítható, hogy típus és forma (szerkezet, motivika) szempontjából jóval szegényesebbek, mint pl. a szomszédos rábaköziek vagy somogyiak. A regösök köcsögdudájára pl. a szegényebb cselédek néha még táncoltak is; sokáig ismert volt a maga mellett más hangszert nem tűrő duda is. Az egyes táncfajták közül megvan a kétbotos és botforgatós kanásztánc (Vas m.), mellyel ismét Szatmárban fogunk majd találkozni. A rábaközi verbunk területe áthúzódik Vas megyébe is(Gencsapáti),de szemmel látható, hogy nem ez az igazi hazája! Az itteni csárdások is szegényesek, annál gazdagabbak viszont a különféle (tréfás) lakodalmi táncok, így pl. a termékenységi rítusra utaló, meglehetősen obszcén söprűtánc, továbbá a hasonló és még nyilvánvalóbban szexuális vonatkozású mozsártánc és még több más 95
