Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 11. szám - MŰHELY - Sándor György: Németh László görögségélménye
SÁNDOR GYÖRGY MŰHELY NÉMETH LÁSZLÓ GÖRÖGSÉGÉLMÉNYE A magyar irodalomban a teljesség igényével belépő Németh László nem író, nem tudós akart lenni, hanem a magyar szellemi élet organizátora. Enciklopédikus tudásszomját és tudását nem egyéni — s így egyszeri, esetleges — eredménynek tartotta, hanem követendő és követhető példaként állította olvasói elé. Vallotta, hogy a szellem emberét, az összefüggéseket, világnézetet keresőt a „rendező nyugtalanság” jellemzi, az, hogy „nem olthatja el magában a teljesség szomját, s nem nyomhatja el az egész iránti felelősség érzetét”. Ez indította az európai kultúra feltérképezésére, „rokonkeresésre”. Észrevette, hogy a magyar író a külföldi példákkal, elődökkel nemcsak a saját törekvései létjogát igazolja, hanem „van nagyobb célja is: az egész magyar művelődésnek akar vele irányt mutatni; a választott rokonság: dajkaválasztás is.” (S itt mintha enciklopédikus elődjét: Apátzait hallanánk.) De hiába lett „európai utas”, így Csak a világot ismerte meg, ez nem elégítette ki, nem talált átütő erejű élményre, míg végre „a görög irodalomban önmagamat fedeztem fel. Soha egy irodalomban, még a magyarban sem éreztem ennyi műnél, s egy-egy művön át ilyen hevesen, hogy egy bennem levő lelkihelyzet talált bennük pontos és mégis örökérvényű fogalmazásra. Elektra, Antigoné, Philoktetész nem hősök voltak, akiket szerettem, hanem egymást követő állapotaim: lelkem tartalmát csodálatosan fedő szimbólumok.” Hogy a görögséggel való találkozást megérthessük, röviden utalnunk kell a befogadást lehetővé tevő belső feltételre, az író elmagányosodására, tragikus világérzetére. 1929—31 között hosszabb-rövidebb idő után elszakad a folyóiratoktól, méltatlan támadások érik (főleg az elfogadott Baumgarten-díj miatt), ekkor hal meg kislányuk, Pocó is. Babits 1931-ben a Nyugat hoz hívja, de az év végén már tudja, hogy kilátástalan a helyzete. S mi lesz, ha meg kell válnia a Nyugattól is? Se folyóirata, se kiadója, az ellentétek és a támadások fokozódnak. A Nyugat 25 éves emlékünnepélyén észreveszi, hogy „szép dolog a Nyugat, de mi is vagyunk már valakik”. Abban a reményben, hogy a kortárs fiatal írók is tudják feladatukat, néhányukkal egy nemzedékfolyóirat tervét vet fel — eredménytelenül. A Nyugatba sem ad már kéziratot, de a nyílt szakításra akkor kerül sor, amikor a Baumgarten-díjra javasolt Kodolányi körül kiéleződik Babits és Németh László régóta meg-megújuló vitája. Ekkor, reménytelenül elszigetelődve talál rá a görögökre mint „szimbólumokra”. Ugyanekkor, az elmagányosodás folyamatával párhuzamosan kerül egyre beljebb a görögök világába. 1930 őszén Illyés, Farkas Zoltán és Basch Lóránt társaságában Babitshoz jár latinozni, s ekkor „kirándul” a görögökhöz. Decemberben Szophoklész Aiászát olvassa, majd Homéroszt, Xenophónt, februárban pedig Babits Oidipusz- fordítása hatására elolvassa az eredetit. Németh László görögségélménye olyan sajátosan egyéni egzisztenciális élmény, mely egyfelől a magára maradt, a társaktól és a kortól elidegenedett emberé, másfelől azt látjuk, hogy ugyanez az ember keresi a társakat és rájuk is talál; korától elidegenedve épp ennek feloldásáért küzd, hogy egyén és közösség kölcsönösen kibontakoztathassák a bennük rejlő lehetőségeket, értékeket — épp a görög teljességtől indíttatva. 55
