Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Papp Márió: Kötelek és kötelékek
is küzd. A magyarság, Magyarország, magyar kultúra és történelem, — ezeknek az egész Föld sorsává is egyre szorosabban összefüggő világtörténelmi alapkérdéseknek a fölvetése, korellációs együttelem- zése, végiggondolása nélkül; levegőben lógó transzcendens szavak, frázisok csupán, amelyek nem hogy megoldanák egyre szorongatóbb gondjainkat, de azokat akarva akaratlanul elkendőzve, jóvátehetetlen tévutakra vezetnek, mint már annyiszor e században. Papp Márió Kötelek és kötelékek Kérem, nézzétek el nekem, ha vázlatos, szétszórt vagy érthetetlen lenne az, amit mondok. Mindez sokkal mélyebben érint annál, semhogy akár megkísérelhessek összefogott vagy elfogulatlan lenni. Tisztelem, szeretem, sőt élvezettel hallgatom a török korról, a kuruc mozgalmakról szóló fejtegetéseket, de mivel önzés is szorult belém, így sokkal inkább foglalkoztat a XX. század, jelesen annak is az utolsó negyede. S hogy találkozónk témájától se szakadjak el, hadd folytassam egy példatörténettel. Anyám egy horvát asszony, aki Párizsban élt férjével ; apám örmény menekültek leszármazottja Romániából. Miután megfelelően elváltak és világgá mentek, összeálltak Rómában és csináltak egy emberkét, akit ezért hívnak Máriónak. Ebből következik, hogy én természetesen és egyértelműen magyar vagyok, hogy számomra az első pillanattól semmilyen problémát nem jelentett magyarságom, sem az abból fakadó önismeretem, kötelességeim, jogaim. Emlékeimmel és céljaimmal együtt növekedett magyarságom tudata— mindaddig zavartalanul és másokat sem zavazva, amíg ellenhatásképpen nem kellett magyarrá válnom. Amióta szembetaláltam magam olyan emberekkel, akik agresszív módon voltak nemmagyarok, azóta vagyok agresszíven magyar, ha úgy adódik. Mert nemzeti önismerete szerintem csak annak lehet, akinek egyáltalán önismerete van! Az „önismeret”-et itt nem lélektani, hanem kimondottan aktuálpolitikai, szociális, naprakész meghatározottságban értelmezem. Mint ahogy azt, aki erdőn jár, az erdő pillanatnyi helyzete veszélyezteti, s támaszt is csak saját pillanatnyi képességeitől remélhet. Bár nem tagadom, az erdőjárók várható végzetére úgy általában érdekes szempontokat mutathat fel az őslénytan vagy a földtörténet — persze csak a kívülállók számára. De a „korszerű” jelző-előtagot is célbavenném egy kérdéssel. Mai, hiteles tájoló vagy térkép — az előző értelemben — miért nem áll senkinek a rendelkezésére! 89
