Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - Ember Mária: Tudósítás egy régi iskolaudvarról (elbeszélés)

farkasétvággyal vetette rá magát valamelyikünkre, akkor volt csak öröm a játék; s magunk is észrevettük, hamar megfigyeltük, hogy vannak tehetséges nyuszik, de vannak olyanok is, akik restek guggolni, késnek ugrani, s ennélfogva a nyuszit lehetőleg közfelkiáltással neveztük ki; lettek tehát profi nyuszik; őket idővel aztán leváltották a demagógok, lemondásra kényszerítették az irigyek, s kezdődött minden elölről, amíg csak ki nem nőttünk belőle;

első-második elemista korunk játéka volt a Kis kacsa fürdik fekete tóban szenvedélyes éneklése is, miközben kézenfogva, lezseren lépegettünk körbe-körbe; a Csíkos a háta, aranyos a tolla után nem egészen logikusan az következett, hogy Serdüjj ki, fordújj ki Iaranyos Juliska (vagy Mariska vagy Piroska, mert ezt is, akár az előzőt és még sok mást, csak lányok játszottuk), mire a nevén nevezett kihúzta a kezét szomszédai kezéből, arccal kifelé fordult, és visszakézen fogva társnőit, hátát mutatta a körnek. Addig-addig, amíg ki nem fordult az egész lánc;

és lényegében ugyanerre a koreográfiára ment a Lánc, lánc, eszterlánc, melyben a honi iparfejlődés korai fogalmai mentek át a legköz-ebb tudatba, az eszterlánci cérna és rokonai, a cérna volna, selyem vo/no-sorban tán a gépselyem vagy a hímzőselyem, s már megjelent a pénz, mely ha volna, apró volna: karika, karika ... Ezenközben körbe-körbe lépkedtünk, s akinek a nevét énekelték — Forduljon ki Etelka, Etelka, /Etelkának lánca! —, az kioldozta magát a kezekből és váltott;

és volt Bújj, bújj, zöld ág, amikor (nem egyszer a fiúkkal) párba állítva, de ez már nagyobb korunkban volt, a harmadik-negyedik osztályban, magasra emelt karral álltunk csúcsíves kaput, mit sem sejtve a Nyisd ki, rózsám kapudat, kapudat, /Hagy kerűjjem váradat, váradat alig rejtett szexuális szimbolikájáról, pedig még ki is mondatott a szerelem szó mint szerelem-csütörtök a szita-szita péntek és a dob- (vagy bab-)szerda között. S itt most megzavar egy emléktöredék, de hiszen — dallamképletét tekintve — töredékes az egész, más nótára megy a Bújj, bújj-jal kezdődő négysoros szakasz, más ritmusú a Nyisd ki, rózsám hosszabb két sora, másképp pereg a babonás visszaszámlálás péntekről szerdára, s ezt követte azon a régi iskolaudvaron egy megint egészen másfajta, elnyújtott hangzású töredék-sor, számomra nem is egészen értelmes: Juliskának, Mariskának szent keresztje állítja (vagy áhítja? vagy áll itt ma/), melyben, nem úgy, mint az eddigiekben, a nevek már nem voltak konkrét, rámutató nevek, s ennélfogva nem is változtak. Kerestem ezt a sort utóbb az Erdélyi Zsuzsanna gyűjteményében, archaikus imádságai közt, de nem találtam, csak távoli rokont — a „Forogjatok, szent keresztek” vagy „Kerüjjétek, szent keresztek” ismétlődő motívuma az ő szövegeiben ugyancsak összekapcsolja a kerülni-fordulni- körtáncot járni fogalomkört a „szent kereszt” jelképével... Közben behúzott fejjel bújtunk át, kettesével, ahogy a körből egymás mellé kerültünk, az aranykapu alatt, mígnem lehajtották karjukat s átbújtak utolsóként az elsőnek nyitók is; kialakult valamiféle szoros, „a kígyó a farkába harap”-szituáció, hogy játszi könnyedséggel fel is bomoljon;

és volt persze A gazda a rétre megy, amikor a kör közepén álló gazda szerszámokat intett ki a körből magának, A kapa vele megy, majd Az ásó vele megy, s nem zavart minket, ha kizökkent a ritmus: A gerebelye vele megy, s a kiintettek mind egymás hátának tapadva, egymás vállába fogódzva, lábukat jobbra-balra egy ütemben lengetve, topogtak a kör közepén kija, kija, kija rétre, mígcsak a kör el nem fogyott és százlábú hernyóvá nem alakult át;

és gyú'rú'kereső játékok is voltak, ezek kezdenek összemosódni bennem; előfordult, hogy Blanka néni hozott egy vastag ruhaszárító kötelet, arra ráhúzta a köves gyűrűjét, nekünk szorosan egymás mellé tett ökleink alatt csúszott a gyűrű tovább s tovább; de olyanra is emlékszem, hogy segédeszköz nélkül, csak mintegy imára

18