Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - SZEMLE - Orosz László: Kovács Sándor Iván: Jelenlévő múlt
SZEMLE KOVÁCS SÁNDOR IVÁN: JELENLEVŐ MÚLT „A nemzeti hagyomány gondozása terén a legfőbb és talán legsúlyosabb rendellenesség a múlt iránti érdeklődés időbeli leszűkítése. Az átlag magyar ember hovatovább egy igen rövid múlt örökösének érezheti magát. A köztudatban a magyar előbb-utóbb egy csupán száz-százötven éves fiatal kultúra színében fog megjelenni. Az iskolákban egyre kevesebbet, lassan jóformán semmit sem fognak már tanítani a XIX. század előtti magyar irodalomból. A magyar történelemnek is csak néhány régebbi fejezetét, amely ösz- szefüggéseiből kiragadva értelmetlen és unalmas marad. A tudomány-népszerűsítő munka szintén csak a legújabb időszak értékeinek ismertetését tekinti többnyire feladatának” — panaszolta Klaniczay Tibor Hagyományok ébresztése című, 1976-ban megjelent kötetében. Jogosan figyelmeztetett a továbbiakban: „nem mindegy, vajon egy nemzet százötven vagy ezeréves történeti múltat tud-e a háta mögött. A múlt hosz- szú időtartamának, a nemzeti múlt mélységének különleges ereje van a nemzeti kohézió szempontjából.” A Jelenlevő múlt olvasójának újra meg újra eszébe jut Klaniczay idézett tanulmánya. A kötetet záró Műhelybeszélgetés, Iszlai Zoltánnak a szerzővel készített interjúja során Kovács Sándor Iván hivatkozik is Klaniczay jelzésére „a nemzeti történeti tudat rövidre zárásáról”. Mint ahogy a szerző korábbi, 1975-ben megjelent Pannóniából Európába című kötete, ez a mostani is írásainak javarészében a hagyományok ébresztésének, ébren tartásának, a nemzeti hagyomány mai műveltségünkbe való beépítésének útjait, módjait, lehetőségeit mutatja meg. Kovács Sándor Iván, azon túl, hogy a Kortárs főszerkesztője, a régi magyar irodalom tudós kutatója is. S ha netán furcsának tűnnék, hogy munkája a reneszánsz és barokk irodalmának búvárlása meg a mai vezető irodalmi folyóirat szerkesztése között oszlik meg, éppen e kötet tanulmányai is jelzik, hogy nem kétféle dolgot művel közben, hogy voltaképpen ugyanazt csinálja: olyan mai nemzeti irodalmi tudat kiépítésén munkálkodik, amely nincs „rövidre zárva”, amelyben múlt és jelen törekvései és eredményei, értékei harmonikus egésszé szervesülnek. A kötetnek mintegy a felét teszik ki a Jelenlevő múlt közös címmel összefoglalt, tárgyuk szerint a régi irodalommal foglalkozó tanulmányok; a másik felében Pályák és művek, továbbá Közös dolgaink fejezetcímmel mai írókról és művekről szól: hazaiakról és határainkon túl élőkről. A kötet két fele mégsem válik el egymástól, szorosan összetartozik abban, hogy Kovács a múltat felelevenítve is mindig eljut a jelenhez, a jelent vizsgálva is mindig érzékelteti a múlthoz kapcsoló szálakat. A kötet legszebb tanulmányaiban XX. századi költőinknek az irodalmi hagyományhoz való kapcsolódását vizsgálja: József Attiláét, Vas Istvánét, Weöres Sándorét. Kovács Sándor Iván gyakorlott filológus. Biztos kézzel gyűjti össze a tárgyához tartozó adatokat, jó érzékkel teremt kapcsolatot az összetartozók között. Apafiné Bethlen Kata „Mint gyors szarvast ha vadász sért” kezdetű költeményének intonációját pl. nemcsak Szenei Molnár Albert ismert zsoltárával („Mint a szép híves patakra A szarvas kívánkozik”) csendíti össze, hanem Kisfaludy Sándor Kesergő szerelmével („Mint a szarvas, kit megére A vadász mord fegyvere”), Arany János Toldijával („Mint a gímszarvas, kit vadász sérte nyillal”) és Weöres Sándor Magna meretrixével („Sebzett szarvas tiszta érre ...”) is, egyetlen motívum ismétlődésével érzékeltetve így költészetünk korszakokat összekötő egységes áramát. Filológiai pontosságát és leleményét kiegészíti az esszéíró távlatteremtő szemlélete. Vegyük példának Az Ulysses-metafora c. tanulmányát! Homérosztól kezdve — csak a fontosabbakat említve — Ovidiuson, Dantén, Petrarcán, Janus Pannoniu- son, Monteverdi II ritorno d’Ulisse in patria c. operáján át — nem hagyva el a téma Télemak- hoszt előtérbe állító feldolgozásait, így Fénelon Télémaque-ját sem — a XX. századig, Joyce-ig, Eyvind Johnsonig és Vas Istvánig nyomozza az Ulysses-monda feldolgozásait, új fényekkel világítva meg közben a reneszánsz természetélményét, a nagy földrajzi felfedezések korának nyugtalanságát, tudásvágyát, hogy végül — korunkig eljutva, Vas István verse kapcsán — levonhassa a ma embere számára szóló következtetést: az Ulysses-metafora, amelynek jelentését évszázadok költészete dúsította fel, ma is kifejezi az újra, szebbre, jobbra törekvő embert. A jelenben továbbélő múltat a kötet második felének számos tanulmányában a jelen felől kiindulva mutatja fel Kovács. így pl. szép sorokat ír Sütő András Bethlen Gábor-élményéről. Csillag a máglyán c. drámájában a történelmi valóság jelenlétét nyomozza, megmutatva azt is, hogy Kálvin — a felületesebb kritikai elemzésekkel ellentétben — nem egyértelműen negatív figura Sütő drámájában. A régi és új összevillan- tásának szinte minden lehetőségét felhasználja Kovács. így pl. Illyés Oroszországának korszakos jelentőségét Bölöni Farkas Sándor amerikai útirajzáéval veti egybe, s a mű elemzése közben háttérként, viszonyítási pontként szinte állan83
