Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - Győri László: Az idők kezdetén, Palimpszeszt a tekintetről (versek)
GYŐRI LÁSZLÓ AZ IDŐK KEZDETÉN Emlékezés egy lllyés-versre Bebábozódott parasztok szőrös subában. Itt-ott egy-egy ha röpdös. Szállnak a hóban gondolatai. Citeraszót hall. Utána fütyüli. Szállnak, elülnek gondolatai. Jönnek? Hát jönnek! Nincsenek bűnei. Golyó vagy madár? Egymást keresztezi élet és halál. Gubózik, füleli. Bebábozódva hajtja a lovát. Szárnyat a lóra képzel, odavág. PALIMPSZESZT A TEKINTETRŐL Velem nőtt, velem növekedett, nézte a világot. Nevelgettem és nevelgetett, láttam, látva látott. Be kellett kapálnom egyszercsak a földbe, a talajba, és be is kapáltam mindennap, hogy körmöm kikaparja. Karcsú szárát, a sűrűt, a kasza levágta, lekaszálta, szérűn az osztag miatta kusza, szálanként tovaszállna. Kicsépelték a tekintetemet, elvetették a földbe, kibújt, kihajtott, kilevelezett, de mi volt, elfeledte végleg, és többé nem emlékezett a fényre. Megdőlt, meghajolt, megpenészedett az ember veteménye. A lélek emelte, öntudatom, a lélekjelenlét, hogy eljön egyszer majd férfikorom, s messze lát el ismét. És el is jött egyszer férfikorom. De látok-e szememmel olyan dolgokat, hogy azt se tudom, éltem-e, haltam-e egyszer?
