Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Kántor Péter: Ami még a nemzeti tudathoz tartozik
KÁNTOR PÉTER, AGÁRDI PÉTER nunk. Nem lehet ezt vagy azt kiragadni, az egésszel kell szembenézni, s ebből a körültekintő és tárgyilagos tudásból, ismeretből kell kibontakoztatnunk a létérdekű nemzeti törekvéseket, a progresszív nemzeti kohéziót, a korszerű nemzetköziség alapját. Nem tudok azonosulni azzal a nézettel, mely szerint a nemzet tulajdonképpen számunkra csak negatív tulajdonságokkal ragadható meg. Ez képtelenség, hiszen a nemzet történelmileg alakult ki, kultúránk, nyelvünk, hagyományaink, egy közösség történelmi tapasztalatait sűrítik. Mai arculatunkat ezek a hagyományok lényeges vonatkozásokban meghatározzák. Történelmi tapasztalatként a ma szempontjából tehát még az is érték, ami „negatív”, mert ha okosan élünk vele, segít elkerülni hasonló jellegű buktatókat. Nem eléggé világos számomra a „nemzetközpontú értéktudat” és az „értékközpontú nemzettudat” szembeállítása. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy ami nem érték, az nem lehet nemzeti érték sem. De az is evidencia számomra, hogy a minőségen belül a sajátosság — így a nemzeti jelleg is — értékteremtő tényező. Az is elhangzott már, hogy a hetvenes években nálunk a politika kényelmessége megengedett egy új nacionalizmust azért, hogy ezzel elfedjen mélyebb bajokat. Véleményem szerint ez nem igaz, hanem a Horthy-rendszer megítélésének a sablonját alkalmazta a felszólaló a mai dolgainkra. Ma nálunk nem lehet ilyen szembeállítást tenni, már csak azért sem, mert a nacionalizmussal semmit nem lehet elfedni. Nacionalizmusnak értékes, komoly művészek, gondolkodók műveiben a nyomát sem találjuk. A nemzeti tudat ébresztésének, ápolásának sürgető szükségét viszont tapasztaljuk, világ- tendencia is parancsolja ezt, meg a mi helyzetünk is. Vasile Goldi román politikus írta a század legvégén: „torkunkon a kés, itt az ideje, hogy lelkes románok legyünk!” Nem akarom ezt most miránk vonatkoztatni, nem akarom dramatizálni a helyzetünket, de bizonyos, hogy közösségi, nemzeti létérdekünk parancsa ma a korszerű nemzeti önismeret. Mi hát a javaslatom? Az, hogy a nemzeti önismeretről való töprengést próbáljuk kiegészíteni a cselekvéssel, a nemzeti önismeretet gazdagító konkrét cselekvéssel, munkával. A nemzeti önismeretnek a legérzékenyebb és egyik legfontosabb bázisa az irodalom. Vizsgáljuk meg ilyen szempontból irodalmunkat. Kutassuk föl a benne megnyilatkozó közérzetnek, gondolkodásmódnak, világszemléletnek társadalmi indítékait. Nem az esztétikai elemzés helyett, hanem annak kiegészítéseképpen. Szerezzük vissza a humán kultúra becsületét, fontosságának elismerését azáltal is, hogy az élet, a valóság és a művészet szoros kölcsönhatását megvilágítjuk. Vállaljuk föl mi, „fiatal” írók, kritikusok, hogy megismerjük és megismertetjük az országgal azt a képet tényszerűen, pontosan, dokumentumokkal, melyet rólunk alkotnak más nemzetek. Van közöttünk, aki jól beszél románul, szlovákul, lengyelül stb., gyűjtsük össze a különböző nyelveken rólunk szóló vélekedéseket, és ismertessük meg az országgal. Nagyon fontos, hogy mit tartanak rólunk, mert enélkül nem tudunk viszonyulni a világhoz, sem barátja, sem ellensége nem lehetünk a szomszédunknak sem, ha nem értjük indulatait, gondolkodását. S ezekről a nézetekről mondjuk el tárgyilagosan a véleményünket. Járuljunk hozzá a nemzeti önismeret mélyítéséhez a közvélemény megteremtésével és alakításával. Mondjuk el bátran, írjuk meg nyíltan a véleményünket életünk minden fontos ügyéről. Lemondás, legyintés helyett tájékozódjunk és cselekedjünk. Ki-ki a maga területén, de felelősséggel. Kérdés volt itt, és sokszor elhangzott rá a válasz, hogy érték-e a nemzethez tartozás? A sajátosság méltóságát, a sajátosság értékét — azt hiszem —, nem lehet vitatni. A nagyobb egységekhez való kapcsolódásnak az az alapja, hogy nekünk arcunk, lelkületűnk legyen, mert csak ez a sajátos arc, ez a sajátos lélek kapcsolódhat más közösségekhez. De vallom, hogy sajátosságunk csak akkor tud értékké válni, ha a minőség jegyében bontakozik ki, s ha fölemelt fő képviseli. Kántor Péter Ami még a nemzeti tudathoz tartozik Elhangzott az egyik felszólalásban egy kritikustól, hogy ez a tanácskozás majd jó irodalmi művekhez vezet. Én a magam részéről szeretném a kételyemet kifejezni. Egy ilyen tanácskozás feltétlenül gondolatébresztő lehet, de nem közvetlenül fog megjelenni az eredménye irodalmi művekben. Viszont egy kicsit visszafordítom a puska csövét. Úgy vélem, hogy bizonyos művek esetén többet tehetnének a kritikusok; hogy egyes filmek, esszék, könyvek mondanivalója például szélesebb körökhöz eljusson. Egy olyan film, mint az általam legutóbb látott Trombitás, a köztudatban mint az első magyar horrorfilm szerepel, és ha valakinek tetszik, legföljebb ezért tetszik. De hogy ez a film esetleg többet is mondhat, arról sok szó nem esik, nem is nagyon írnak róla. Pedig a kritikusok népművelői szerepe közvetlenebb, mint az íróké, művészeké. A korszerű nemzeti tudat nem választható el egészen egyéb kérdésektől, társadalmi-politikai kérdésektől sem.Itt hadd utaljak a hatvanas évek egy-két nagy irodalmi alkotására, filmekre is. Elsők közt talán a Húsz órára, a Hideg napokra, a Részeg esőre, amelyek a nemzeti önismeretet rendkívül élesen és magas szinten vetették föl. Nem véletlen, hogy pontosan a hatvanas években kerülhetett erre sor, 100
