Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Hajnal László Gábor: Felkiáltó- és kérdőjelet tenni
,§§ Hajnal László Gábor Felkiáltó- és kérdőjelet tenni Az eddigi beszélgetést, vitát hallgatva egy közmondás jutott eszembe. „Van, akinek delet harangoznak, és van, akinek ebédhez.” Miért nem esett szó a fiatal írók felelősségéről? Az a szerencse ért, hogy egyik szerkesztője lehetek egy szociográfiai antológiának; az ottani írásokat olvasva rögtön az merült föl bennem, hogyan lehet nagyon érdekes, izgalmas témákat letompítani, a sarkokat lefaragni. És egyáltalán: hogyan lehet elrontani egy-egy olyan, jelenkori történelmünkről szóló témát, amely valójában történelem lenne, ha . . .! A fiatalok valahogy nem akarják, vagy nem merik kisarkosítva megírni azokat a dolgokat, amelyek egy-egy darabnyi történelmet mondanának el. Akár az ötvenes évekről, akár a hatvanas évekről. Beszéltünk itt a múlt század történelméről, szóba került az utópia, a huszonegyedik század. Már nemcsak ezeket próbálják hamisítani, hanem a jelenkori történelmünket is. Nagyon kevesen vállalják a fiatalok közül azt is, hogy a mondat végére felkiáltójelet vagy kérdőjelet tegyenek. Hozzáteszem, ezeket az írásokat olvasva mindenhol pontokat találtam; felkiáltójelet, kérdőjelet alig-alig. Az okot kutatva eszembe jutott egy anekdota. Valamelyik kánnak az udvari festőjét fölkérték, hogy fesse meg a kánt, akiről azt kell tudni, hogy sánta volt és félszemű. A festő, ki tudja miért, a praktikus módot választotta: lóra ültette a kánt, így nem látszott, hogy sánta, és íjazás közben festette le, így nem látszott, hogy félszemű. Bár valóságot közölt így is, csak éppen másként, mint ahogy leginkább igaz. Arra szeretném kérni a fiatal írókat, hogy a való életet ne ültessék lóra, és ne íjazás közben ábrázolják, hanem úgy, ahogy van. 96
