Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 9. szám - DOKUMENTUM - Haza és nemzeti önismeret. Fiatal Írók Találkozója - Lakitelek, 1979. május 18-19. - Tordai Zádor: A nemzet: et(n)ikai szabályzat
követelték és vállalták az azonosulást és szolidaritást a leghatározottabban. A nemzeti eufóriák ideje: a háború vagy szabadságharc. A nemzeti érzés legerősebb formáját mindig a szomszédok elleni gyűlölet adta. Ne gondoljuk azonban, hogy ez a tagadástartalom csak kifelé irányulhat. Ez nemcsak a nemzettel szemben álló más nemzetek ellen fordul s fordít. Hanem befelé is érvényesül, sőt bizonyos időkben ez a belső tagadás az egységesülés gyakorlatilag leghatékonyabb eszköze. Hogy a befelé irányuló tagadás a nemzeten, a nemzeti államon belül megvalósuló elnyomásban teljesedjék be. És eszerint van, hogy a nemzetek történetében a progresszívnak mondott korszakok azok, amelyekben a legélesebb az elnyomás, a legdurvább a tagadás. És a nemzetek kialakulásának döntő szakaszai éppen ezek. A nemzet ugyanis mint összegezés egy társadalom homogenizálásával valósítja meg magát. Ezen belül hoz etnikai, nyelvi egységet életre. Akár úgy is, hogy etnikailag rokon jellegű csoportokat egységesít (mint az olaszok vagy a németek esetében), akár úgy, hogy az állam etnikai sokaságot fogván át ezeket alakítja egyetlen nemzetté. A legszelídebb forma az irodalmi nyelv létrejöttével történik, a legdurvább más nyelvek (esetleg fegyverrel való) elnyomásával. Éz utóbbinak a francia nemzet lehet példája. Mert a 18. században csak az ország kisebb részén beszéltek „franciául”. A „francia” etnikum volt kisebbségben. Száz év alatt kesztyűs kézzel és a tanító bácsi pálcájával és erőszakkal rákényszerítették a francia nyelvet a többségre — a francia nemzethez való tartozás alapján. Hogy a nemzeti magatartás egységesülésében, tehát létrejöttében nagy szerepe volt a tagadástartalmaknak, az különösen élesen exponálható a kezdeti, az első időkbeni sovinizmusokkal. S ezek mutatják, hogy működésükben milyen nagy szerepe volt olyan akcióknak és reakcióknak, amelyek nem a ráció szerint valók voltak. Az érzelmek mindig fontosak a tagadástartalmakban: ezek szélesítik őket, s ezek adják erejüket, „tüzüket”. Márpedig az egységesítésben a sovinizmus hatékonyabb, mint a belső szolidaritás igénye. Annyira így van, hogy a szolidaritás többnyire csak a tagadás másik oldalaként bontakozott ki. Aminek megértéséhez nem szabad elfelejteni, hogy az azonosulás végtére is érzelmi viszony. Ezek a folyamatok többnyire nem a racionalitás logikája szerint vannak, más logika uralja őket. Ahogy a nemzeti tudat fölött gyakran válik az érzelmi uralkodóvá. Az érzelmi pedig inkább élez. így van, hogy a nemzeti tudat sokkal kevésbé tudatos és nagyobb mértékben nem racionális, mint gondolnánk. A dolgok ilyetén jellegének és alakulásának megértéséhez jó tudni, hogy valami másnak, valami idegennek a tagadása önmagában nem kínál semmi pozitívumot. Mert hogy semmit sem mond arról, amit akar: csak azt mondja, amit nem akar. Ezért is lehet ezzel oly könnyen összefogni a nemzetet alkotó csoportok és közösségek sokrétű és sokféle érdekű sorát. Ezért lehet legkönnyebben így egységbe rendezni őket. Különösképpen, hogy a kifelé és befelé irányuló tagadásformákat nem is lehet egymástól mereven elválasztani. A nemzet állami szervezetként! léte ez ellen szólhatna, hiszen világos határt ad. Mégis éppen ez bizonyíthatja az ellenkezőt. Hiszen az, ami állami szempontból külső viszony, az a nemzetéből gyakran belső. A határokon kívül élő kisebbségek két ország egymás közötti viszonyában külsők. De ezek a kisebbségek ugyanakkor a nemzethez tartoznak. A nemzeti szellem pedig természetesen — és joggal — tekinti sorsukat a nemzet „belügyének”. Konkrétan szólva: Közép-Európában a nemzeti problémák sokasága eleve közös ügy (és csak így oldhatók meg). Égy másik tény, amiből a külső és belső tagadás szétválaszthatatlansága világosan kitetszik, hogy ezek a tagadástartalmak nemcsak össze szoktak kapcsolódni, hanem a magatartásvilágban gyakoriak az átcsúszások az egyikből a másikba. A szomszédos 67
