Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - KRÓNIKA - Katona Imre: Néprajzi útikalauz (VIII. Felföldi magyar népművészet és népszokások)
Nótapárbaj és sornóta Az említett 19. századi palóc divat és az elmúlt 100—120 év alatt megjelent négy Palóc népdalok c. népköltési gyűjtemény ellenére sem ismerjük eléggé a Felföld folklórját; utóbb a szlovákiai magyar kutatók (Ágh Tibor és munkatársai) 7000-nél is több népdalt, 500 népballadát, 4000 gyermekmondókát és játékot stb. gyűjtöttek össze a CSEMADOK keretében, ezekből azonban vajmi keveset publikáltak. Szép és gazdag gömöri gyűjtéssel lepett viszont meg bennünket Újváry Zoltán. A felföldi mesék között sok az irodalmi (iskolás, ponyvái) eredetű, a híres bagi mesemondó, Pandur Péter is vegyes és átmeneti jellegű repertoárral rendelkezett. Gömörben és egyebütt is gazdag a tatárjárás és Mátyás király mondaköre, különösen a szőlőkapáló urakat kedvelik. (Sajógömörben Mátyás-szobor is áll, rajta a következő felirat: . . . lm, dolgozott a munkás, míg vigadánk, urak. Ne váltanánk fel őket, hogy ők vigadjanak?) Egyebütt, különösen Abaújban, a Rákóczi-hagyomány a gazdagabb, és bár Kossuth—Garibaldi alakja is nagyon népszerű,a köréjük fűződő dalok, mondák, adomák száma nem éri el az alföldiekét. Külön színfolt a sok hegyi monda; a Perő- csény melletti Oltárkő és az abaúji Könyörgő (domb) egyaránt imádkozó (régebben talán áldozati) hely volt. Néhány ókori mondát is honosítottak: Héró és Leander Nagybörzsönyben egy magyar várúrnő és török basa tragikus szerelmi történeteként ismert. Mezőkövesden pedig a homéroszi Polyphémos-mondát honosították; obsitos katonák égetik ki az egyszemű óriás szemét, hogy fogságából megszabaduljanak. Ugyancsak Európa-szerte ismert monda a 300 (vagy 360) özvegyasszony tánca; Telkibányán mesélik, hogy a férjek bent maradtak a bányában; a hatóságok összehívták az özvegyeket, nagy lakomát csaptak, és a tragédia hírét csak tánc közben merték velük közölni. A felföldi balladahagyomány gazdagabb a nyugat-dunántúlinál; egy Ágh Tibor-szerkesztette nagy, reprezentatív monográfia vár kiadásra, melyből bizonyára majd többet is megtudhatunk. Újváry Zoltán 110 balladaváltozatot talált Gömörben, és megjegyzi, hogy e műfajt a dalhoz viszonyítva nagy fáradsággal lehet csak gyűjteni. Vargyas Lajos helyezte el a felföldi (ill. palóc) balladákat a magyar repertoáron belül. Ezek szerint az erdélyinek vélt Görög Ilona szórványosan itt is ismert; helyi megfogalmazású a Gunaras lány (— Kihajtottam a libámat. ..) és itt a leg- bailadásabb a Szégyenbe esett lány (Angoli Borbála) típus. Angyal Bandi felföldi betyár volt ugyan, balladás története azonban ma már nem nagyon népszerű, Vidróczky (Vidrovszky) jóval ismertebb, de inkább északon énekelnek róla, Nógrádban már alig. (Legismertebb: — A Vid- rócki híres nyája csörög-morog a Mátrába . . .) Időközben az Egyszer egy királyfi (Házasodó királyfi), valamint A gunaras lány balladája, a gyermekek közé került, akik — iskolás hatásra — mesejátékként szívesen meg is jelenítik. Szlovák közvetítéssel bizonyára cseh forrásból ered A pávás lányról szóló történet, amely egy ártatlanságát elvesztett leánykáról szól. Vargyas Lajos külön is kiemeli, hogy a ballada előtti korból eredt — Vérem a véreddel egy patakot mosson, Testem a testeddel egy sírban nyugodjon!... formula palóc földön a legépebb és a legszebb, talán itt lehetett a központ? Az említett kutatók, továbbá Barsi Ernő és mások is vizsgálták a felföldi dal repertoárt. Feltűnően sok itt a nótafa, akik 300—400, esetleg még ennél is több nép- és műdalt ismernek. Egy falu átlagos dalkincse is ennyi, a Kassa környéki Ájon azonban a 40-es években Vargyas Lajos ennek többszörösét találta: összesen 1200 dallamot és a hozzátartozó szövegeket. A dalkincs fele népies műdal, ám az énekesek ezeket nem tudják megkülönböztetni az igazi népdaltól. Itt jobban szeretnek énekelni csoportosan, mint magányosan. Hetyke mulatozások alkalmával sor kerülhet nótapárbajra is: TőZsér Árpád megfigyelte, hogy lakodalomban nagygazdák és kisparasztok, kocsmában pedig két egymással haragban álló juhász „vívott” gyalázkodó nótapárbajt, s az utóbbiak végezetül ölre is mentek. Ugyancsak lakodalomban szokás az ún. sornóta is: a vendégek rangsor szerint énekelhetik el kedvenc dalaikat, s többiek alkalmanként belesegítenek. Ami a felföldi dalkincs összetételét illeti, az alföldihez és az erdélyihez viszonyítva itt kevesebb a keserves, panaszdal, átokdal, bújdosó- és rabének, továbbá az említett 48-as hagyomány is kissé mintha szegényesebb lenne, mindez persze függ a gyűjtők érdeklődésétől, ill. érdektelenségétől is. Annál gazdagabban van képviselve a sokféle hagyományos (pásztor, szőlőkapás, béres stb.) és új (bányász, summás, kukás, sőt csempész!) foglalkozás sajátos dalkincse. Míg azonban „közönséges” (szerelmi, bor-, katonadal stb.) népdalt társadalmi különbség nélkül mindenki elénekel (sőt szerelmi dalt nemre és korra való tekintet nélkül bárki előadhat), ezeket a foglalkozási dalokat csakis az érdekeltek. Maguk a summás-, kukás- és egyéb nóták is voltaképpen közismert népdalok, főként szerelmi és katonadalok átalakításai; nem véletlen tehát, hogy egy- egy kezdősorukkal (— Meguntam én ezt az urat szolgálni ...), vagy gondolattal a legkülönfélébb foglalkozási dalcsoportokban találkozunk. Ezek az új népdalok nem tekinthetők munkadaloknak, sőt magáról a munkáról is csak ritkán és nagy általánosságban énekelnek; a summás- dalokat kivéve, alig tudunk meg valamit ezeknek a szegény embereknek az életéről. A summások viszont szinte „krónikás” hűséggel mindent megénekeltek, ami csak történt velük; most készül 95
