Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - MŰHELY - Augusztusi beszélgetés: Elszámolnivalónk a való élettel (Végh Antal válaszol Hatvani Dániel kérdéseire)
kis újságírói gyakorlat, a riportermesterség kitanulása, mert egy szerkesztőségben ezt is meg lehet tanulni, ha odafigyel az ember. Én harminc éves voltam, amikor az első könyvem megjelent, s az frissiben napvilágot látott, nem kellett nagyon sokat várni rá. Fel sem merült bennem, hogy otthagyjam a tanítói pályát. Nem arra készültem, hogy majd egész életemben író leszek; írói hajlamaim lassúdan, inkább csak véletlenszerűen bontakoztak. Arra készültem, hogy úgy éljem le az életem, mint bármely más falusi tanító. A nagyapám negyvenkét éven át tanított, soha a faluból el nem ment, a nagybátyám negyvenhárom évig volt a „nemzet napszámosa”, szintén egyetlen községben. Úgy láttam, rám is az vár, hogy megtelepszem egy faluban, tanítom a gyereket, a szüleit, meg a nagyszüleit, s majd csak eltelik az élet. Gondolatban már így rendeztem be az életemet. De harmincéves korom után már úgy éreztem, hogy nincs az a szerkesztőség, ahol engem elviselnének. Azokkal a cikkeimmel is mennyi bajom volt, amelyeket csak odaadtam napilapoknak, külsőként! Hát ha még a szerkesztőségi dresszúrát is rámkényszerítették volna! így is viták, sőt följelentések követték cikkeimet. Egynéhány írásom a Népszabadságban jelent meg, s ez erős védelmet jelentett. Azt is hozzá kell tennem, hogy volt nekem egy tanítómesterem, akivel az irodalomról néha szót váltottam, mivel én eléggé kívül rekedtem az irodalmi közéletem, s ez mind a mai napig így van. Király István professzorról van szó, aki a Kortárs főszerkesztője volt akkoriban, a hatvanas években. Miután a Kortársban néhány novellám megjelent, beszélgettünk, hogy ki is vagyok én, honnan jöttem. Biztatott engem: menjél csak, s nézd meg, hogy itt mi van, ott mi van, a falvakban, a megyékben, s azt írd le. Nem kell ehhez semmiféle különleges tudomány, még gyakorlat sem, írd le, amit az emberek mondanak neked. Abban az időben úgy dolgoztam, hogy soha semmiféle jegyzetet nem csináltam, mert azt mondta Király, hogy ami fontos, azt úgyis megjegyzi az ember. Nem baj, ha elmégy egy hétre, és utána azt érzed, hogy csak öt vagy hat oldal születik abból, amire visszaemlékszel. De ha íráshoz látsz, előömlik minden, és akkor már van negyven, ötven oldal. Azt mondta: először gyere haza, s amire visszaemlékszel, azt írd meg. így írtam a riportjaimat. Azt jegyezném meg, egy kicsit vitatkozásképpen is: Móricz Zsigmond olyasmit mondott, hogy még azt is föl kell jegyezni, ha egy madár keresztül repül az udvar felett. Azt hiszem, embere válogatja. A későbbiek folyamán aztán én is jegyzetelgettem, s talán még a magnetofon sem ártott volna, ha rászántam volna magam a használatára. Mert gépelni nem tanultam meg, s a magnetofont máig nem tudom kezelni. Egyszer a Rádió megkért, hogy menjek haza, és az otthon maradt barátaimat beszéltessem meg. Lementem, mindenkit megszólaltattam. Úgy éreztem, nagyszerű dolgokat mondtak, aztán bevittem a magnót a Rádióba, nyomkodtuk, semmi nem volt rajta. Én azóta nem dolgozok magnetofonnal. Lehet, hogy rosszul tettem, amiért nem tanultam meg, de már beleszoktam a magam mechanizmusába, s amellett maradok. Feljegyzem, ami nagyon fontos. Rengeteget meg kell tanulni a riporteri munkához. Nem olyan egyszerű az, hogy csak beszéltessünk valakit, és adjuk vissza a gondolatait, mert azok biztosan a mi gondolataink lesznek. Aztán az embereket nehéz helyzetbe hozni, meg kiszolgáltatni — ez megint kényes kérdés. Azt hittem eleinte, hogy ez olyan, mint az orvos, amikor operál: megkönnyebbedik, ki búját-baját elmondja. De egyre jobban érzem, mekkora felelősség az emberek szájába mondatokat adni, írni róluk, ítélkezni felőlük. Nagyon nehéz dolog ez. Én nem úgy írtam ezeket a riportokat, mint író, hanem mint olvasó. Engem mindig az érdekelt, amiről úgy hittem, hogy az olvasót is érdekli. Ezen a ponton Móricz Zsigmond példája már csakugyan elkerülhetetlen. A valóságos élet tényeinek megszállott felkutatását tekintve kikettartasz tanító- mestereidnek? 67
