Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Beke György: Járható út
— Megmondom őszintén, hogy elsősorban saját magam hibáztathatom, amiért kikerültem a tanügyből. Belevetettem magam a tanításba, szerveztem a műkedvelő csoportokat, megnősültem, házat építettem Bákó városában, előbb egy szoba-konyhát, kéz alatt vásárolt telekre, majd megszabadultam tőle, de már városi lakosnak számítottam. Nem vettem komolyan, hogy egyszer, kétszer, háromszor is felszólítottak: álljak véglegesítő vizsgára! Mikor mentem volna, késő volt... — Nagyon fájt? — Még mindig fáj. Pedig a mozdonyon, elhiheted, jóval többet keresek. Szabadjegyem van, tekereghetek az országban. Szeretek járni, látni. De az iskola ... az életem volt. S hogy az én hibámból szorultam ki belőle, még jobban fáj. Nincs kire haragudnom, csak magamra. Az ember néha későn döbben arra, hogy saját életét töri kettőbe. Mikor felocsúdott, körülnézett a világban: hol is talál helyet magának. Hívták irodába, legyintett. Valami arra csábította: el innen, a kudarc színteréről. Erősebb volt a vonzás: a szülők, a feleség, a saját lakás. Édesanyja megérezte a benne ébredő szándékot, siránkozott, hogy ha már János öccse végképp itthagyta ezt a vidéket — Demse János Gyergyószentmiklóson végezte a szakiskolát, most öntő Csíkszeredában —, valaki maradjon mellettük, a szülők közelében vénségükre. Mosolygott Demse Marci. Azt is felelhette volna, hogy a falu ban maradt Rózsi húga, a Groszu Ferenc felesége, meg a másik leány, Magdi, Olaru Lászlóné. És a fiúk közül is Péter, aki egy üzemhez szegődött be. Válasz helyett a bákói újságot böngészgette — szenvedélye az újságolvasás —, ott látta meg a hirdetést: a vasút jelentkezőket keres a ia^i-i mozdonyvezetői iskolába. — Na, édesanyám, ezt a hirdetést nekem címezték ... Édesanyja elkomorult, mikor meghallotta, hogy Marci milyen munkát választana magának. A bojári birtokok napszámos asszonya elhúzta a száját: — Hiszen te tanító vagy, fiam. Sokan mondták ezt így, csodálkozva, gunyorosan. Még a felvételi vizsgán is, a tanárai közül. — Kolléga úr, a maga diplomájával . .. Nem fogja megbánni? — Hiszen ez félig értelmiségi munka. Fizikát kell ismerni. Villamosságot. Miért lenne baj, hogy középiskolai bizonyítvánnyal akarom vezetni a Dieseleket? Bákó—Adjud, Bákó—Békás és Bákó—Pa^cani között jár, főként tehervonatokat vontat. A szolgálat minden idejét igénybe veszi. Bármikor szólhat a telefon: Demse mozdonyvezető jelentkezzék szolgálatra! Van úgy, hogy két napig nem hívják, de előfordul, hogy hazajött, megmosakodott, lepihent, és már csereg a telefon. Valamelyik kollégája beteg lett, nincs aki helyettesítse. Marci bedugja fejét a vízcsap alá, aztán megrázza magát, öltözködik, indul. Felesége fel sem ébred, egy cédulát hagy neki az asztalon ... — Sohasem készíthetek olyan tervet magamnak, a családomnak, hogy na, holnap vagy holnapután kirándulni megyünk. Még a szülőfalumba is alig-alig ugrok haza, pedig fél óra út a busszal. Anyám szokott bejönni, felkeresni. Ha napfényben Adjud felé vezetem a mozdonyt, kinézek jobbra, várom, hogy a dombok mögül előtűnjék Somoska. Csak a falu egyharmada látszik, a torony után igazodom el. Mintha mindig csak egy- harmad jutott volna nekem ebből a faluból, gyermekkoromban is, felnőtt férfiként is. Egyetlen „biztos” szórakozása marad: a könyv. Demse Márton mozdonyvezető bármilyen későn érkezzék haza, éjfél után vagy hajnalban, úgy nem tud elaludni, hogy Petőfit vagy Jókait elő ne vegye. Rajtuk kívül a történelmi munkákat olvassa jó szívvel. Ha a Szeret menti csángók történetéről szólnak, azokat különösen; majdnem kívülről megtanulja őket. Ha egy jó könyv hírét hallja, képes feláldozni egyik szabadjegyét azért, hogy Vásárhelyen, Csíkszeredában vagy Bukarestben megvásárolja. Háromszobás lakásának belső szobája az ő „barlangja”, ahová rajta kívül alig fér be más a 61
