Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 8. szám - Jókai Anna: Vasárnap (novella)
JÓKAI ANNA VASÁRNAP Nem volt okom rá. Ha százszor kérdezik, akkor is csak ezt felelhetem. Talán a meleg miatt történt. A nagy melegben felfőtt az agyam. Persze, ez a legszörnyú'bb: ha így bukik ki az emberből gonoszság, látszólag csupa heccből. Elmesélem. Jegyzőkönyvön kívül. Nem is mentségül. Csak, hogy ne nézzenek rám ilyen kirekesztő iszonyattal. Mia nem jött ki velem. El kellett volna mennem érte? Nem szeretek a folyosón ácso- rogni, nyomogatni a csengőt, miközben a szomszédok röhögnek a függöny mögött. Az ember óvatos. Megtanulja, ha beleverik néhányszot az orrát a saját mocskába. Ledobáltam a szűk vetkőzőben a ruhámat. Felhúztam a rikító-színű fecskenadrágot. A többiek mind szolid csíkosat hordanak; a főnököm is. „Megtanulhatta volna viselni a diplomát, mérnök úr, ötvenéves vén fejével ...” — Fütyülök rá! Ellenőrzőm a tervrajzokat, a kézjelemmel továbbadom. Utánam még három ember átvizsgálja. Az ilyen munkát szeretem. Néztem magam a tükörben, mielőtt kiléptem a placcra. Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára egyedül strandon. S éppen vasárnap! Tetszett a mellkasom. A kezemet hátul összekulcsoltam, nem látszottak a körmeim. Ebben a pózban akartam sétálgatni, a víz körül. Ömlött a nap. Sehol egy felhőfoszlány. Az ég vízszintes és kemény volt, mint egy üvegfedő. Megsajdult a szemem. A kő pedig égetett. Kapkodtam a talpamat. Végre találtam egy helyecskét a zöldben. Mellettem, agyagedényben, árvácskák kókadoztak. Mia a rózsákat, az erős illatokat szereti. Tavaly a Balatonnál szétfeszített egy kagylót és a húsát kikanalazta a homokba. A héját hazahozta emlékül. Pirospöttyös labda vágódott a képembe. Felugrottam. Úszni vágytam, de a nagymedence tömve volt. így csak paskolgattam a vállamat, hátamat. Egy vörös, szeplős nő, közvetlenül mögöttem, megkérdezte, mi történt a kezemmel? Ugye, a gép . . .? Mert múltkor neki is átszakította a tű a kisujját. Azt válaszoltam, hogy igen. Nem hagyta abba. Érdeklődött tovább. Én azt mondtam: bocsánat, és kijöttem a vízből. Alig találtam a holmimat. A helyemen már egy család heverészett. Két év körüli gyerek volt velük, óriási szalmakalapban, ernyő alatt. A törölközőmet meg az aktatáskámat odatették a virágtartó lábához, katonásan. Álldogáltam egy darabig. A papa néha szúrósan rámnézett. Fogtam a cuccot és el- kotródtam. Akkor már határozottan rosszul éreztem magam. A füves területet mind elfoglalták. A kő forró volt, mint az eleven tűz. A talpam különösen érzékeny. A térdemig hasított a fájdalom. Lecsaptam tárgyaimat a melegvíz-medence legfelső lépcsőjére és becsúsztam a vízbe. Nekitámasztottam a hátamat az oroszlánfejnek. Friss víz csörgött a fejemre. A lábam megenyhült. A körmöm viszont püspöklila lett. Miára gondoltam megint. A hosszú, fehér kezére. De jó, hogy nem adtam ki magam! Előttem egy férfi úszógumira könyökölt. A felesége ott lihegett az oldalán, és nyomogatta a pattanásait. Elégedetten mosolyogtak. Ha valaki meglökné őket . . . tele lenne a szájuk vízzel . . . Hirtelen kibújtam a csap alól. 9
