Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 7. szám - MŰHELY - Emlékezés a 100 éve született Móricz Zsigmondra és Móra Ferencre - Jócsik Lajos: Móricz Zsigmonddal a Kelet Népé-ben
Kinyögtem egy alig hallható választ, miközben ügyeltem arra, hogy senkire se nézzek: — Igen, Zsiga bá, a szerkesztőségben . .. Izgalmam másnap sem szállt el belőlem és sokkal korábban megérkeztem a Vörösmarty utca 12. szám alá, ahol mogorva portás igazított el kurta hangon: hátsó lépcső balra, félemelet. Itt elég sötét térben egyetlen ajtó, közel kell hajolni, hogy lássa az ember a nyomtatott címzést: Kelet Népe Szerkesztőség és Kiadó. Benyitok. Egyetlen helyiség, négyszernégy méter ha lehet. Két íróasztalnál látok egy magam korú férfit, meg két nőt. A bemutatkozásnál elhangzott nevek: Kelemen János, Móricz Csibe, meg egy rövid név: Ibi. Én is mondom a magamét, meg azt, hogy a Zsiga bá rendelt ide. A Csibe nevű epésen visszakérdez: — A Móricz Zsigmond főszerkesztő úr? — Igen — válaszolom szándékosan is kurtán, mert észrevettem a sértődést, amiért Zsiga bá-t mondtam. Ebből azonban nem fejlődhetett ki semmi se, mert nyílott az ajtó és belépett a főszerkesztő. Kelemen János állott fel, átengedte neki az asztalt, illetve a szerkesztőséget, mert a másik asztal (a lányoké) volt a kiadóhivatal. Akkor Zsiga bá kivett a táskájából egy zöldfedelű, vagy százlapos, spirállal összefűzött jegyzőkönyvet s szólt: — Itt van, nesze, ebbe jegyezz fel mindent. Én is ilyet használok, hogy megtoldjam az emlékezetemet. A többi majd kialakul, csak melegedj be. S avval ment is elfele, valamiféle kiadói megbeszélése volt. A bemelegedés. Csibe kezdte: — No, maga az új izé, hogy is mondjam ... az új slapaj, slapajka, nehogy megsértődjön az anyja szemit! — Az anyja köcsögit! — Ekkor aztán jól kiveszekedtük magunkat, mert Csibe csak hányta a zannyaszemit, én meg a zannyaköcsögit. Egészen belemelegedtünk . . . No de aztán komolyra fordítottuk a beszélgetést. Kiderült, a legnagyobb baj: kevés az előfizető, csak nyolcszáz. Ezen kellene gyorsan segíteni. Tegnap, a pannoniabeli találkozás óta tudtam, hogy ez a legnagyobb baj, s hány- kódtam is eleget miatta. Az előfizetőgyűjtés olyan formája, hogy valaki elutazik gyűjteni, költséges és nem nagy sikert ígérő. Aláírják ugyan a megrendelést, de leginkább csak azért, hogy szabaduljanak a gyűjtőtől. Aztán felejtik az egészet, ingyen megy a lap, a hátralék behajthatatlan. Jobb az egészet, persze, ha lehet, valamiféle kötött pályára helyezni. Hajnalra az alábbiakat verejtékeztem ki. A Felvidéken erőteljes fogyasztási szövetkezeti hálózat fejlődött ki, vagy 250 tagszövetkezettel és erős központtal, ez Hanza néven Galántán működött. Ebbe a hálózatba kellene bekötni a Kelet Népét. A Hanza Szövetkezeti újság címen lapot is kiad tagsága részére, jóbarátom, Szőke Péter, ő szerkeszti. Nohát ostromra a Hanza erődítményei megvételére. Ott helyben megdiktáltam a levelet Szőke Péternek, elégségesnek látszó mutatvány- számot mellékelve. További címeket is kértünk, mivel tudtuk, hogy a reménybeli előfizető szereti, ha támogatásáért levélben esedeznek. Persze eredeti levelet kívánnak. A másolatot eldobják olvasatlan. Levélpapír, mutatványszám volt elegendő és postakönyv is, persze postaköltséggel. Szerkesztőségi záróra után Csibével beültünk az Abbáziába egy feketére. Igaz, csak én ittam feketét, mert Csibe hirtelen haboskávéra váltott. S aztán arról panaszkodott, hogy „szegény apunak minden pénze rámegy a Kelet Népére”. Vegyes érzések támadtak bennem, amikor a kezdeményezés sikerét latolgattam. Miért is volt az, hogy azok nem rohantak hozzá, akiket ő igézett életre. A Prágai Magyar Hírlapot Budapestre hozták és Felvidéki Magyar Hírlap címen szerkesztették tovább. Ott van például Vass László is a szerkesztőségben. 1939 húsvétjára kolumnás 57
