Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám - VALÓ VILÁG - Temesi Ferenc: „Itt is kell maradni valakinek” (Fülöpszállási pillanatfelvételek)
Előtte még 800 forintos fizetési járulékot akartak adni a KISZ-titkárságért, hogy befogják a számat. A mostani titkár kapja is.” Arról nem hajlandó beszélni, miért. Nem mondja ki, csak folyton kikerüli a kérdést. „Tudod, a bér alacsonyabb a mezőgazdaságban, mint az iparban. Viszont igény itt is van, és ezt pluszmunkával akarják behozni. Ezért kapar magának mindenki a háztájiban, még ha rá is megy az összes szabad ideje ... Én szerveztem egyszer a falu vezetői és a fiatalság között találkozót, ahol arról volt szó, miért kapnak kevesebb órabért mint az országos bértáblázat előírja... Nekem az az elvem: aki odatett már valamit a közös asztalra, az el is vehet belőle.” Már nem is faggatom tovább a miértekről. De őt már nem lehet megállítani; „Azt is megmondhatom, hogy ebben a faluban nem lesz egyetértés, amíg a régi fúrások, családi bosszúk túlélik a nemzedékeket.” Elhallgat, mintha töprengene valamin. „El kell neked mondanom, hogy én pereskedek a tsz-szel a tanulmányi ösztöndíjam miatt, amit szerintük vissza kell fizetnem. Most fejeztem be a gépipari szakközépiskolát. 6000 forintról van szó, de nem az összeg érdekel, hanem az elv.” „A KISZ? Hát akkor 60-an voltunk tagok. Én sokat harcoltam a fiatalok jogaiért, de egy ember kevés. Sajnálom, de én beleuntam.” A feleség újságírónak vél, s úgy érzi, most már eljött az ő ideje is: „Azt is írja bele, hogy mozi hetenként kétszer van, a cukrászdában, ami különben is a kocsma előszobája, ha beülnek hatan, négynek ki kell jönnie, választék nincs se az ABC-ben, se a ruházatiban, reggel fél nyolckor nem kapni tejet...” „Mind többen mennek majd el abban a reményben, hátha jobb sodrásba kerülnek. Aki hazajön, az idős szülei miatt teszi, vagy mert örököl. Az iskolázatlanok maradnak leginkább. Mi nem döntöttük még el, de nem biztos, hogy itthon maradunk. Hívtak már Soltra a rádióadóhoz ... Meg, tudod, szerettük volna, ha KISZ-lakások épülnek. Kecskemétről voltak is itt fiatal mérnökök, társadalmi munkában megtervezték volna. De itt nem engedték. Majd tíz év múlva, drága pénzért. Akkor igen.” A gyerek belecikkan a beszélgetésbe. M. megsimogatja a fejét, a küszöb előtt ugrándozó verebeket nézi. „Én nem így képzeltem az életemet. De nem simulok. Én az igazságtalanságot nem bírom.” „A vágyaimat a lehetőségeimhez igazítom” A tsz udvarán álldogálok, amikor látom, hogy egy lány megy el a kapu előtt. Lassan megy, az út közepén, kezében mintha egy folyóiratot tartana. Olvas! P., miután szüleitől engedélyt kaptunk a beszélgetésre, leültet az üvegezett verandán. Macskatermészetű kutyájuk az ölembe telepszik. P. húsz év körüli, szép, finom vonású lány, vontatottan válaszolgat, halkan, gépiesen beszél. Gyógyszertári asszisztens itt Fülöpszálláson. A folyóiratról kiderül, hogy Rakéta Regényújság. „Kiskorom óta itt vagyok. A barátnőim közül szinte mind elmentek, mert nem találtak magukhoz való fiút.” „De azért nem találtak, mert azok is elmentek, nem?” Bólint. „Kevés a munkaalkalom, alacsonyak a fizetések.” „Te miért maradtál?” „A faluért. Nekem itt jobb. Nem szerettem a kollégista életet a gimiben. Anyuék is mondták, rossz az albérlet.” „Mennyit keresel?” Ab
