Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 6. szám - Zám Tibor: Túl a poklon (kisregény)

ütésnél a szekerce foka lecsúszott a szög fejéről a falra, de a kezedet is útba ejtette: mutatóujjad felszakított bőre alól előfehéredett a csont, amit aztán elöntött a vér. Akkor átkozódtál először úgy (azután sokszor), hogy „dögölj meg Zsálya, ott ahol vagy.”

Nem volt hallótávolságra ember, hogy nyögéssé kelljen fegyelmezni az üvöltést, mialatt ecetbe mártott gyolccsal pacsmagoltad a sebet; úgy, ahogy azt anyád, nagyanyád csinálta, meg a távolabbi ősök is, amióta az ecetet föltalálták. Sebhintőpor, géz volt a kocsiban, bár az ujjadra ügyetlenkedett pólyával alighanem megbuktattak volna az ápolónői vizsgán. A nagy ijedtségre bekapott két pohár pálinka is hatni kezdett; volánhoz nem ülhettél, hogy tetanusz elleni védőoltásra menj; vagy kapsz vagy nem kapsz vérmérgezést, gondoltad félelem nélkül. Derűlátóvá tett, hogy az utoljára kapott injekció védettségi ideje talán még nem járt le.

A sebészeten való akkori jelenésed egy évfordulót idéz fel. Te nem értetted, miért fontos egy öt éve tartó házasságot megünnepelni. Valószínűleg a férj sem értette, Tócsa Károly fiatal író, de mindketten felismertétek a buli praktikumát: hogy lesz ok az ivásra. Volt is, de alig lett vége, alig zártátok be otthon az ajtót, Zsálya provokált. „Megfogtad az Éva mellét.” „Nem fogtam meg.” „De igen.” „Nem.” „Láttam, ezzel a két szememmel láttam! . . .” Ezután azt mondtad nejednek, hogy valószínűleg vizionált; és ne gerjessze magát, hanem várja meg a reggelt, kérdezze meg a barátnőjét; amit az nyilatkozik, azt tekintsétek hitelesnek mind a hárman, sőt négyen, ha a férj is be óhajt szállni a fogócskába . . . Nejedet azonban mindig nyugtalanította, ha nyugtatták: toporzékolni kezdett előtted. Meglendítetted lábadat, de műhibát vétettél: zokniban akartad elvégezni az idegnyugtatónak szánt szabadrúgást, amit Zsálya fapapucsban (amelyből ötszázért kilépett), igen jó érzékkel hárított. Lábujjtörés, sebészeti ambulancia: így szereztél védettséget tetanusz ellen.

Aznap, hogy ne kelljen bajlódni a töltögetéssel is, üvegből vedeltél. Jó két deci vodka kicsókolása után a sérült ujj-íz zsibbadozott: érvényesült a II. Isten jótékony jelenléte. Dolgozott benned valami dac, hogy csak azért is, mintha mi sem történt volna, de a maradék józanság, megemelve még egy kóstolattal, legyőzte benned a rá- tartiságot. Az üveggel együtt kifeküdtél a szélvédett déli falhoz, de újra egyengetted a szénát, hogy eltűnjék belőle annak a másik testnek a gödre. A szabad hétfő azonban csupa nyomasztó élmény- és képzettársulást hozott. Az eléd kanyarodó pingvint, táblával („Stop! Gépjármű ellenőrzés!), a harcsabajuszú őrmestert, a leheletedtől megbámult szondát, a jegyzőkönyvezést, a háromezer forint bírságot, amit ittas vezetésért kiróttak rád. Történt mindez azért, mert Tócsa Károly fiatal író indítványozta, hogy menjetek el őhozzájuk bluest hallgatni. A két feleség zajosan helyeselt, szatyorba rakta a maradék piát és te, három szavazattal egy ellenében volánhoz ültél. Jó félévvel azután megmondtad Tócsa Károlynak, hogy valamit elmulasztott. „Mit, na?” — kérdezte zsíros, fokhagymaszagú hangon. Azt, mondtad, hogy szóljon: „állom a hangverseny felét.” Te, Jákó, úgysem fogadtad volna el tőle a dohányt, de a megajánlását elvártad volna; a te nemzedéked erkölcse szerint az efféle gesztusokat minden kockázatukkal együtt vállalni kell ... A szabálysértési ügyet ott, a szénában a Zsálya kontójára is rátetted; mert asszonyod piti dolgokban makacs volt, mint a Berci szamara, de abban a nagyon veszélyes helyzetben, amely börtönnel is végződhetett volna, eszébe sem jutott, hogy társa védelmében megmakacsolja magát.

Berci valamikori termete a hatvan esztendőnyi támaszkodásban a juhászkampó magasságáig legörbült. A te iskoládba járt ő is, mint minden őslakos ezen a környéken. Még csak az északi falat vakoltad, amikor Berci azt mondta, hogy „rámén maga erre”. Azután úgy kanyarította a juhait, hogy hetenként megnézhesse: rámentél-e már? . . .

33