Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1. szám - Vörös József: Húsvéti kaland, Visszavonulás (novellák)

VÖRÖS JÓZSEF

HÚSVÉTI KALAND

Az állomáson vesztegelt a nagy, fekete testű gőzmozdony. A szelepből sivítva tört ki a fehér gőz. A mozdony mögött sorakozó pullmann kocsikból jólöltözött férfiak, nők, lányok, fiúk ugráltak le. Jobbról meghúzódó erdő fáinak törzse barnái lott-feke- téllett. Ólyan tompa fakó volt az ég, vagy inkább szürke. A vasúti töltés oldalán elszórt csomókban serkent a fű. Éppencsak éledezett a természet.

A vöröshajú fiatal lány mellett szőke sovány fiú lépkedett.

— Nagyon messze laktok, Irén? — kérdezte a fiú.

— Nem nagyon — vont vállat a lány. — Majd segítek — fordult a cipekedő fiú felé.

Kocsikerék-vágta földúton igyekeztek. Az utat szőlővel, gyümölcsfával beültetett

földek szegélyezték. Tanyák, présházak fala világított elszórtan mindenfelől. A fiú megcserélte kezében a nehéz harmonikatokot. Az ördögért kellett nekem vállalni a világvégét emiatt a vörösbegy miatt! Ferdén nézett avörös hajú lányra. Én zenéljek a hülye bandájának? Szorongás és rosszkedv ülhetett ki az arcára is, mert a lány amikor odanézett, megrebbent a szeme a fiú kék szemének villogásától.

— Bánod, hogy elindultál velem? — nézett rámeresztve olajbarna szemeit.

— Nem sok hangulatom van — bólintott a fiú, megcserélve ismét a súlyt. — Az ördögbe is, hát mindjárt odaérünk a Dunához, ha még sokáig tart ez az út.

Irén el kacagta magát, a könnye is potyogott nevettében.

— Aranyos vagy, bizisten becsinálok!

— Legyünk észnél — mondta a fiú. — Tessék, fogd és vigyed, majd attól fogsz becsinálni. — A lány átvette a harmonikatokot, és lassan olyan piros lett az arca, mint a haja. — Add vissza, mert tényleg valami bajod lesz — nézett a lányra.

Irén csodálkozó tekintettel vizsgálta a sovány szőke fiút. Hogy fogják majd vizslatni a rokonok Karcsit! A húga is megfogja nézni. Már csak pár száz méter! — nézett biztatóan a fiúra.

— Az a cserepes?

— A cserepes.

Karcsi is arra gondolt. Vörös hajhoz piros cserepes illik.

— Takaros az ősöd farmja — mosolygott Irénre.

— Az.

Fekete süldő puli ugatta meg őket. Vöröses, nagy darab paraszt férfi lépett ki az udvarra. Feléjük kémlelt, és nyomban vissza is ment. Bekonferál, gondolta Karcsi.

— Az apu volt — mondta Irén.

— Bejelenti a családnak, hogy jövünk, igaz?

— Biztosan azt teszi — mondta a lány.

Ahogy beléptek a kertkapun, rögtön ott termett Irén húga. Szevasztok! Karcsinak is adott egy puszit.

— De klassz húgod van! — súgta Irénnek. Az mérgesen nézett rá, de nem szólt semmit.

Karcsi benyomult az ajtónyíláson.

— Csókolom! Kovács Károly.

— Iréntől már tudjuk — somolyogtak az egyszerűen, de tisztába öltözött szülők. — Egyél, fiam.

Már ott volt az asztalon a húsvéti sonka-kolbász, és a főtt tojás. Karcsi immel-ámmal evett, mert el volt már telve. Ilyenkor mindenütt sonkát, kolbászt, tojást főznek,

36