Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 5. szám - Tarján Tamás - Reményi József Tamás: „Forrázó” paródiasorozat (Veress Miklós verséről, Végh Antal útirajzáról, Kiss Anna mesejátékáról)
gyerek volt a családban), s meglátott egy útlevelet. Rikkantott mindjárt: — Megvan! Utazunk! Így történt, hogy a magyar író elindult honfitársainak nyomában, mint egykor Julianus, csak nem napkeletnek, hanem bölcs megfontolással nap- nyugotnak tartott. Ezért aztán előbb is ért oda, mint ahogy elindult: hét- mérföldes Bőingében ott termett az Óperenciás tengeren túl egy szempillantás alatt. Bizony, gyerekek, sok-sok meglepetés fogadta a magyar írót, annyi csoda, amennyiről otthon nem is álmodhatott. Mindjárt az elején kiderült, hogy hét nap egy hét ott is! Igaz, a napok sokkal nagyobbak, mint itthon — na persze: ott, ahol a kurtafarkú malac farka akár egy lófarok ... —, továbbá a hét kedden kezdődik: amikor a magyar író megérkezett, mindenütt így állt a naptárak elején: június 1., kedd. Meg aztán a dolgok elnevezése! Járja a magyar író a mezőt egy Chevrolet-ben ülve, a Chevrolet egy Buick- ban, az meg egy hatalmas Oldsmobilban, s látja ám, hogy az egész mező csupa sárga virág. Kinyitja a Chevrolet ajtaját, kiugrik a Buickba, annak az ajtaját is kinyitja, ugrik az Oldsmobilba, lekurblizza az ablakát, kihajol és tép egy szálat a sárga virágból, visszaengedi az Oldsmobil ablakát, átlép a Buickba, onnan meg a Chevrolet-be, behúzza maga után az ajtót, s azt kérdezi Fanyűvőtől: — Mondd meg nekem, Fanyűvő, hogy hívják ezt a sárga virágot ? — Hát pajtás, ha hiszed, ha nem — feleli Fanyűvő —, ezt úgy hívják, hogy Sárgavirág! Álmélkodik a magyar író, de nem szól semmit. Mennek tovább a Chevroletben, az meg egy Buickban, az meg egy Oldsmobilban. Egyszer csak egy nagy fehér ház elé érnek. — Mi a neve ennek a fehér háznak ? — kérdezi a magyar író. — Ez bizony — válaszolja Fanyűvő — a Fehér Ház! Nagyon tetszett a magyar írónak mindez. Amikor azután Fanyűvő az egy méter huszonötször egy méter huszonötös zsebkendőjével kirántott a zsebéből egy csomó különös zöld cédulát, a magyar író mindjárt tudta, hogy azokat nem hívják másként, mint dollárnak! Es úgy is volt. Mentek-mendegéltek, amíg egy csodálatos palotához nem értek. Abban lakott a sumer királykisasszony, s fogadta a vendégeket nyájasan. Mondta a magyar író: — Szép királykisasszony, én úgy hallottam, hogy kegyed a bajai női börtönben lakozik! Nagy kacagás támadt. Hogyne támadt volna, hiszen az Óperenciás tengeren túl is tudja minden emberfia, hogy a bajai női börtön Kalocsán van! Nosztra, szólalt erre a királykisasszony: — Amiért így megnevettettól, te magyar író, néked adom a kezem és apám, a sumer király fele birodalmát! Pironkodott a magyar író a nagy megtiszteltetéstől, tetszett is neki a király- kisasszony, de azért csak azt felelte: — Szép királykisasszony, köszönöm fenséges ajánlatodat, de az az igazság, hogy a sumer királyságban nem látok fantáziát, meg várnak is engem hűséges folyóirataim, hogy előadjam nékik, mi mindent láttam itt az Óperenciás tengeren túl! Azzal meghajolt mélyen, s ahogyan ment, haza is jött. Hát itt a vég. 49
