Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - MŰHELY - Szalay Károly: Jegyzetek a szatirikus antihősről
> boldogsággyűlöletben kompenzálódik. Az akarnok, de tehetségtelen Gazsi a második változat, a náci embertípus korai jellemképe irodalmunkban. A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején a Tegnap című esszé-szatírájában aztán összefoglalja mindazt, amit kora középosztályáról megtudott és elítélt. Az európai középosztály egyik legnagyobb formátumú szatirikusa alighanem K. Grandpierre Emil, epikusán is, esszéisztikusan is — ábrázolta és elemezte a kérdést. Pontosan érzékeltetve a típus kelet-európai sajátosságait. Ezért válhatott Csibráky fogalommá, csibrákyzmus- sá, emberi és társadalmi magatartásformává. Remenyik Zsigmond a „komiszságokkal tele világot" fogalmazta meg újra meg újra. A gazdasági válságot, a munkanélküliséget, a kisember és a kistőkés csődjét, a gonosz gyarmati kizsákmányolást és tőkés könyörtelenséget, a szellemi javak devalvációját az új viszonyok között. Epikus módszerek és esszéisztikus elemzések egyként keverednek formabontó műveiben, amelyek kevésbé alkalmasak általános érvényű antihősök teremtésére. Remenyik azonban személyes kapcsolatokkal és elvi alapon is kötődött kora szocialista mozgalmaihoz, s talán ezért is tudott nagyformátumú szatirikus antihősöket teremteni. Kevés nála indulatosabb és könyörtelenebb ítéletmondója akad a polgári világnak és a tőkés kizsákmányolásnak. Perkins Fondor középosztályból deklasszált figura, anarch ista lázadó, osztálya tehetetlenségének s erkölcsi züllöttségének hű tükre. De az író véleményének tolmácsa, a társadalomkritika előidézője is egyben. Alakjában Remenyik a nácizmus előtti korszak irányvesztett középosztálybelijét karikírozza, épp azt a kiúttalan nihilt, ami teret ad majd a nácizmusnak. Blőse úr is kettős karakter, hős és antihős is egyben. Pontosabban: bűnös és áldozat, polgárgazda, a gazdasági válság és a banktőke áldozata. A korszak európai társadalmának egyik jelentős és nem is teljesen rokonszenv nélküli rétege fölött mond rekviemet, Blőse urat siratva-kacagva. A régi idők klasszikus polgára tűnik el személyével, s adja át a helyét a ragadozó kapitalista típusának. A szolgalelkű csúszómászót, a zsarnokdicsőítő embertípust Luisban, a költőben testesítette meg. Luis gazdája a kapzsiság, könyörtelenség, harácsolás hiperbolikus alakja, Remenyik dél-amerikai—gyarmati kalandozásai nélkül aligha születhetett volna meg. De, hogy éppen a nácizmus előretörésének Európájában emlékezik vissza Remenyik a behódoló, szolgaiélek Luisra és az elképesztően kegyetlen Li Fu-Szun gazdára, aligha lehet véletlen. Legjelentősebb szatírái antihőse azonban Cassius, a tisztes, megfontolt, törvénytudó és vallásos nyárspolgár. Gyűlöli a politikai haladást, s alázatos szolgája a hatalomnak. Fura fejlődése során azonban a tömegeket halálba (Dunába) bolondító náci agitátorrá hitványul. Cassius már eredeti önmagában is mélypont, fokozhatatlannak tűnő antihős. Náci korszakának aspektusából visszatekintve azonban szende és ártalmatlan kisembernek látszik hajdani énje. És ismét kettős karakterben: nemcsak tárgya az író kritikájának, hanem kritikája is az őt kritikátlanul hullámsírba követő társadalomnak. K. Grandpierre és Remenyik, noha ellentétes alkatú írók, más a művészi ideáljuk is, abban mégis találkoznak, hogy a korszak középosztálybeli emberének cselekvésiszonyában fölfedezik a nácizmus veszélyét, s a nyárspolgár-antihőstől eljutnak a nácivá deklasszálódó antihősig. Mind a ketten fölismerték a szerves kapcsolatot a korszak látszólag egymástól független antihősei között. Remenyik oly mértékben, hogy a kettőt Cassiusban azonosította. Leszámolás a múlttal — szatirikus törekvések 1945 után A felszabadulás új helyzetet teremtett a szatíra számára is. A szatirikus író célja nemcsak a társadalom föltörekvő, haladó osztályával, a társadalom progresszív elemeivel volt már azonos, hanem magával az uralomra jutott hatalommal is. 1945 után 68
