Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - MŰHELY - Pándi Pál: Újra: Bánk, a nagyúr (Az emberi és történelmi probléma egységesítésről)
Ha a drámába benyomulna a hatalmaskodó királyné valamiféle országos uralkodói machinációjának akcióban történő ábrázolása, tehát a széles tér lenne a közvetlen drámai alap és matéria, akkor bizony a Melinda-ügyre való utalással, ennek a tragikus ügynek közlésszerű jelzésével Bánk — több mint — egyéni tragédiája elveszítené azt a központi helyet, amelyet ebben a drámában elfoglal. Az akcióban láttatott szűk térnek nő a feszültsége, ha megértve a drámai struktúrát, érzékeljük szerves kapcsolatát a széles tér tendenciáival, viszonyaival. De a netán akcióban bemutatott széles tér egyetlen drámán belül csak háttérbe szoríthatja a jelzett szűk teret, s a nehézkedési törvény ezzel lehetetlenné tenné, hogy a szűk tér tragédiája kerüljön a valóságos, közvetlen drámai centrumba. Katonával ugyan nem volt egyenrangú drámaíró Kisfaludy Sándor, de Bánk-drámájának tökéletlensége egyebek között a „széles tér” színpadra állításának drámaiatlanságát is példázza. A II. felvonás 2. jelenete plasztikusan érzékelteti azt, hogy a Gertrudis és a merá- niak tevékenységéről nyújtott meg- és felrázó tájékoztatás Petur és Bánk vitájában, Bánk belső küzdelmében, a nagyúr maga-vállalásában és szerves metamorfózisában dramatizálódik. A jelenet „előjátéka” a Bánk és Mikhál között lezajló dialógus. Az öreg Mikhál „haramiák”-nak mondja a békételeneket (mire Bánk „kardjához kap”), majd érvként közli a nagyúrral, hogy szundításából ébredve „kiáltni hallom: Le a királyi székből! — Pártütés!” Mire Bánk („egészen kirántja kardját.’’). A szituáció hirtelen felforrósodásában szerepe van annak az írói tollvonásnak (jó tollvonásnak!), amellyel Mikhál emlékezetéből törölte Katona a hallott teljes mondat egy szavát: „Le a királyi székből, asszonyom!” (II. felv. 1. jel.) Bánk tehát Mikhál szavait úgy értheti, hogy a király ellen irányuló pártütésről van szó, s erre ő csak egyet tehet: „egészen kirántja kardját.’’, azaz habozás nélkül szembefordul Peturékkal. S csak amikor hallja Peturtól a kiigazítást, miszerint arról volt szó, hogy „...asszonynak engedelmeskedni nem fogunk.” —, akkor vált át hangja a számonkérő tárgyalás tónusába. Tartalmas, mellőzhetetlen előjáték ez, hiszen egyrészt azt jelzi, hogy Bánk mentalitásának meg- rendíthetetlen pontja a királyhűség, hogy minden, ami benne lejátszódott s lejátszódni fog, ezen a kötöttségen belül zajlik le. Másrészt arról az itt már kétféle magatartásról győz meg ez a jelenetrészlet, amellyel Bánk bán a vélt k/ró/yellenes s a tényként megismert királynééi lenes pártütésre reagál. (A maglódi kéziratban még azt az írói rendelkezést is olvashatjuk, hogy Bánk, amikor világossá válik, hogy nem király- ellenes pártütésről van szó, s hallja Petur vádjait, „kardját leeresztvén." szól Peturhoz és a békételenekhez.) Petur és Bánk dialógusának első, nagyobbik felében Petur bán érvei-tényei uralkodnak; a második részben Bánk felülkerekedésének vagyunk hallói-látói. Volt már szó arról a korábbiakban, hogy e dialógusban egyik fél sem semmisíti meg teljesen a másik nézeteit. Kölcsönösen leépítik és felépítik egymás álláspontját. Bánk nem utasítja vissza Petur vádbeszédéből a Gertrudis és a merániak ellen való tényeket, de összekapcsolja azokat a törvényes megtorlás kilátásba helyezésével. Petur nem tántorodik el a felsorakoztatott tényérvektől, de a királyhűség eszméje, Bánk törvényre hivatkozó szigora végül is arra készteti őt, hogy tudomásul vegye Bánk fellépését. Ezek a kölcsönös elutasítások és átvételek (főként a Bánk—Petur relációban) igen tartalmasán tagolt drámai struktúrában zajlanak le. Petur a tüstént ellenkező, reflexszerűen a rendbontással szemben fellépő Bánk ellenállását tüstént meggyengíteni, megtörni akarja; a nagyúr első reagálására a sakkban-tartás értelmes kíméletlenségével válaszol. íme, a Gertrudisnak való engedelmességet elvető Petur-i szavak folytatása a jelenetben: 62-mir írrmnmill i
