Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Kisváros-közélet-értelmiség
mind az öt forrást igénybe veszik. (A közbeeső rétegek fokozatosan egyre kevesebbet, tehát a második legkedvezőbb helyzetű sajtót-televíziót-rádiót, szóbeszédet és így tovább) Számunkra azonban nem ez a lényeges, hanem az, hogy Szecskő (Angelusz Róbert és Váradi László kisvárosban végzett vizsgálataira alapozva) megállapíthatja: „ .. .a helyi kérdésekkel foglalkozó információban .. . csupán a szervezeti kommunikáció és a szóbeszéd csatornái funkcionálnak.” A bajai vizsgálódás tökéletesen ezt az eredményt hozta Részlet egy (egyébként vezető beosztású) tanácstaggal készített interjúból: „Nálunk élénk a közélet. Igen, élénk. A társadalmi tevékenységet a Népfront szervezi. A lakosság nagy része ebbe a Népfront-munkába bekapcsolódik. Jó TIT-előadássorozatok vannak. Komoly, jó előadók . . . Hogyan jut el hozzánk a lakosság véleménye? Vannak a tanácstagok mellett az utcamegbízottak. Persze ezt a dolgot még élőbbé kell tenni. Nem minden körzetben 100%-os. Ezek útján is jönnek az információk. Meg a tanácstagokhoz is mennek. Nem minden héten jönnek, de számtalanszor jöttek már. A tanácstagi beszámolókat mindig rendszeresen megtartom. 60—70 ember szokott eljönni. A legutóbb decemberben tartottam, sajnos, elég rossz időpontban, csak 18—20 ember volt. ... Az emberek jó része eléggé közömbös. Még az értelmiségiek is, azt se olvassák el, ami a helyi sajtóban megjelenik...” (A „helyi sajtó” alatt a megyei lap heti egyszeri 2 oldalas bajai különkiadása értendő.) Az információs csatornák: a tanácstagi beszámoló és a tanácstag személyes kapcsolatai, beszélgetései. Tehát: a szervezeti kommunikáció és a szóbeszéd ... Az interjúból azonban az is világos, hogy mindkét csatorna csak a lakosság töredékére terjed ki. Negatív oldalról bizonyítja ezt egy másik, középkorú munkásnővel készített interjú részlete: (— Van-e valamilyen lehetősége arra, hogy elmondja a véleményét, beleszóljon a város életébe?) — A munkásember beleszólhat a város életébe . . . Például ott vannak a vezetőknek a fogadóórái, oda akárki bemehet, meg ott vannak a tanácsülések is ... (— Maga már mondott ilyen formában véleményt?) — Nem vagyok én tanácstag . . . (— Fogadóórán?) — Énnekem nem volt erre szükségem ... Én nem éltem ezzel . .. (— Ismerősei, munkatársai közül tud-e valakiről ...?) — Ismerőseim?... Munkatársaim?... nem ... azt hiszem, nem ment még be egyik se ... Ezeknek az információs csatornáknak a valóságos értékéről és tényleges mechanizmusáról legpontosabban egy újabb interjúrészlettel lehet képet adni. (Az alanyok: értelmiségi házaspár.) Beszélnek arról, hogy a különböző városfejlesztési kérdésekben polarizáltak a vélemények, sokan vitatják a városvezetés elképzeléseit. (— Vannak-e olyan fórumok, illetve lehetőségek, ahol ezek a nézetek ütközhetnek?) — Én nem tudok róla. (— Hogyan kerülnek nyilvánosságra ezek a vélemények?) — Hát mondjuk a tanácsüléseken ... ott nyilván olyan pártemberek vannak, akik hát hozzák magukkal ... hát szóval ezt nem tudom, ez valahogy úgy szóbeszéd tárgya ... — Ez a kisváros átka. Mindenki mindenben nyilvánít véleményt, mert mindenki mindenről tud. (— Hogy terjednek a hírek?) — Ezt azt hiszen úgy lehetne mondani . . . szóval felvetődik egy megoldás a tanács27
